Ajánlás
- SIMONYI KÁROLY
DEUS EX MACHINA
(Erdősi Gyula filmforgatókönyv)
200 éves
a Magyar Tudományos Akadémia
Tisztelet és köszönet
Dr. Csurgayné Ildikónak,
Simonyi Károly munkatársának,
aki segítette A fizika kultúrtörténete c. könyv létrejöttét és aki
fáklya volt a tudásátadásban
Simonyi Károly életének külső történéseit, eseményeit többen leírták. Az ő élete, születéstől a halálig, egyenes ív, megragadhatók benne élete állomásai, találkozások, tanulmányok, kudarcok és eredmények. A kronologikus sor szerint egymást követő állomások legfeljebb csak sejtetik, hogy Simonyi Károly élete telített volt a minőségi idő, a kairosz belső eseményeivel is. Mi most jobbára ezekre a minőségi időkre, pillanatokra és évekre emlékezünk. Amire akkor nem volt fogalmunk, az az idő távlatában letisztulva szavakban is testet ölthet.
Belső utunk is van, erről nem, vagy csak keveset szoktunk beszélni. Kivételes lelkek tudnak belső útjukról is vallani. Így lesz a világirodalom első és meghatározó önfeltárása Ágoston egyházatya Vallomásainak könyve, amely egy ókori értelmiségi, és nyugodtan mondhatjuk, a mai értelmiségi örök kereséséről és az igazság utáni szomjáról beszél, példát mutat és mintát ad minden értelmiségi vergődésére és arra a kegyelemre, amelyben a megvilágosodás, a megtérés lesz élete fordulója, ajándéka. Ebből a megközelítésből tudjuk talán leginkább Simonyi Károly életművét, lelkét és tudományát „leírni”, a magunk és a következő nemzedék számára is megragadhatóvá, egyúttal vonzóvá is tenni. Jó lenne megragadni azok személyiségét, emberi lényegét, akiket nagyon tisztelünk és követünk. Jó lenne azt is leírni egyúttal, ahogy ezek a kivételes személyiségek környezetükre, személyesen ránk hatnak. A szavak elenyésznek, súlytalanná válnak, mert alkalmatlanok a személy titka megragadására. A szeretett személy élete örök változásban van, törékeny, sokoldalú, sokarcú, inkább érzéssel, empátiával és nagy tisztelettel, - hozzáfűzném - csak alázattal közelíthető meg.
Simonyi Károllyal első találkozásom szellemi és lelki síkon történt. Személyesen nem ismerhettem. Évfolyamtársam hallgatta külön előadásait a fizika kultúrtörténetéről, majd amikor a könyv megjelent, megvettük A fizika kultúrtörténete c. munkáját. A pannonhalmi gimnáziumban történelmet tanítottam, szövegeit, magyarázatait felhasználtam az oktatásban. A könyvvel, szövegeivel történő foglalkozás ajándékozott meg a fentebb említett szellemi találkozással.
Simonyi Károly halálakor „térdet s fejet hajtva, szomorú szívvel gyászolta őt az egész magyar fizikus és villamosmérnök társadalom”, a rokonok kérésére temethettem ezt a kiváló embert, ezt a kiváló tudóst. Az emlékbeszédre készülve, saját írásait, megnyilatkozásait és tanítványai vallomásait olvasva, rajzolódott ki bennem a kép, ki volt Simonyi Károly, akiről megrendítő emberséggel, ragaszkodó szeretettel tudatták, hogy meghalt, és aki halálakor is tanított:
„Az emberi történések nagysága eltörpül, jelentéktelenné zsugorodik, elvész az Univerzum nagy folyamataiban. Jelentőségét mégis az adja meg, hogy az Univerzum minden csodálatos objektuma mellett, a pulzárok, kvazárok, fekete lyukak mellett a Világegyetem nagy vajúdása megszülte a legcsodálatosabb objektumot, az emberi agyat, az emberi tudatot, amely a végtelen nagyot és a végtelen kicsit egyaránt be tudja fogadni.”
Ez A fizika kultúrtörténete utolsó mondata, Simonyi Károly végső üzenete.
Személyisége titka megközelítéséhez vissza kell térnünk gyermekkorához, a hajdani egyházasfalusi kisgyerekhez, aki szülei egyszerűségének, szegénységének és ebből fakadó szerénységének, tehetségének és vallásos érzékenységének folytatása. Nyiladozó szívével, értelmével és lelkével próbálja összefogni az élet előtte is táguló horizontját, lépésről-lépésre feszülő ellentéteit, mint falu és város, polgári jólét és otthoni szegénység, egy egyszerű falusi közösség vallásos élete és az akkor ezer ígérettel csábító új eszme, a szocializmus kísértése, továbbá amelyek személyes kitáguló hite és tudásvágya, valamint a még oly kiváló iskolák és intézmények korlátozottsága között feszül. Fiatalon választás elé kerül, az élete ellentmondásai között megtapasztalt sok jóért nem kellene-e a teljes Istennek szenteltség útját, a szerzetességet választania, vagy inkább vállalja a paraszti örökség küzdelmes és tisztességes útját: vállalja önmagát, családja hagyományait, maga is családot alapítva, a közösség szolgálatába állítsa tehetségét. Így legyen a haza, vagy a tudományos nagyvilág szolgája, és hogy ilyen módon is megőrizze hitét Istenben, emberben és önnön magában.
Évtizedek távlatából, nehéz ezeket a belső döntéseket és lépéseket mozaikjaiból megközelíteni. Simonyi Károly teljes élete ajándéka az, amiből visszakövetkezhetünk, az érett személyiség, a beérett ember, az élet ellentmondásait bölcsen kiengesztelt élet csodálata az, ami bennünket ma is taníthat.
Tanítványai azt mondják róla, hogy Simonyi Károly számos emberi jó tulajdonsággal rendelkezett, de ezek mindegyike mint kis, apró erecskék, folyócskák a tengerhez - az alázathoz torkollottak. Igen, senki nem írta, mégis úgy látom, úgy érzem, egyre jobban erősödik bennem, hogy Simonyi legnagyobb erénye, nekünk a példa, hogy alázatos volt. Alázatos a Tudományhoz, a Kultúrához és az Emberekhez. A nagyoknak már csak ez a tulajdonságuk. Az alázat igaz és helyes értelmezésében az érett személyiség ajándéka és tulajdonsága. Érett az, aki életét a másikért, egy ügyért, adott esetben a szellem, a tudomány igazságáért képes feláldozni. Így olvassuk az Írásban is:
„ Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)
Addig pedig sok belső és fájdalmas tapasztalatra van szükség. Főként a következetes önlegyőzésre, amelyre kevesen vállalkoznak, sőt visszariadnak tőle. Igazában csak egy győzelem van, amely tiszta örömöt fakaszt szívünkben, az önmagunkon aratott győzelem. Simonyi Károly példájának alapja a szeretet volt, az alázat, s ennek nem az önzés, hanem a lemondás a velejárója. Ezt az egyetemes emberi tapasztalatot az írók és költők fejezik ki a leginkább szavakban megragadható módon, ennek ők mesterei. Ezért kell egy ilyen kivételes ember, mint Simonyi Károly személyisége titka megközelítéséhez is őket segítségül hívni. Az alázatról kevesen írtak olyan örökérvényűen és vonzóan, mint ahogy Dosztojevszkij Zoszima sztarec személyében leírja A Karamazov testvérek c. regényében, és ahogy azt Pilinszky János az alábbiakban értelmezi.
„Zoszima evangéliumi tanácsa:
Barátaim, kérjetek jókedvet az Istentől, legyetek vidámak, mint a gyermekek, mint az égi madarak. És ne zavarjon benneteket cselekvésetekben az emberek bűne, ne féljetek, hogy az elsodorja, és nem engedi megvalósulni a ti műveteket, ne mondjátok,
»Erős a bűn, erős a becstelenség, erős a rossz környezet, mi pedig magányosak vagyunk és tehetetlenek, elsodor bennünket a rossz környezet, és nem engedi megvalósulni a mi nemes művünket.«
De hogyan, és ugyan miért?
Kerüljétek az ilyen kishitűséget, gyermekeim! Itt csak egy a menekvés: bátor elszánással tedd felelőssé magadat minden emberi bűnért. Különösen azt jegyezd meg – folytatja Zoszima –, hogy nem lehetsz bírája egy bűnösnek, amíg a bíró maga rá nem ébred, hogy ő is pontosan ugyanolyan bűnös, mint az előtte álló.
A sztarec végső derűje, vidámsága kétségtelenül innét meríti erejét. S e derűnél csak alázata nagyobb, amit még saját bűnei sem zavarhatnak meg. Zoszima az egyetemes alázat útján jut el az egyetemes szeretetig és az örömig…”
Simonyi Károly maga volt a fáklya kortársai és tanítványai számára. A kései tanítvány kérdésére Antony de Mello bölcsességével válaszolhatunk:
„Tanítvány: Mi a különbség tudás és megvilágosodás között? Mester: Ha tudásod van, fáklyát használsz, hogy mutasd az utat. Amikor megvilágosodtál, te magad leszel a fáklya”.
A fáklya fényét, útmutatását és kisugárzását be lehet fogadni és el is lehet utasítani, Simonyi Károllyal is mindkettő megtörtént. Élete tükre ezeknek az elfogadásoknak, felemelkedéseknek, és egyúttal újrakezdéseknek és az elutasításoknak. Simonyi Károly fáklya volt, világított és légkört teremtett környezetében. Fénye és a felejthetetlen légkör, melyet maga körül teremteni tudott, egykori tanítványait, kései olvasóit ma is vonzza.
Iskolaalapító, iskolateremtő egyéniség volt, mert követte az egyetlen Mestert, aki saját életében részesítette tanítványait. Ezért az ő élete ma is provokál, azaz követésre hív. Simonyi Károlyra is érvényesek az ószövetségi próféta, Dániel könyvének szavai:
„Íme, a tanítók ragyognak, mint az égboltozat fénye, mint a csillagok tündökölnek, kik igazságra oktattak sokakat.” ( Dán 12, 3)
Várszegi Asztrik
bencés szerzetes, pannonhalmi emeritus főapát,
c. culusi püspök, PhD
Simonyi a fizikával foglalkozott. A fizika a legszélesebb értelemben vett természettudomány, Physics Science! Vannak, akik azt mondják, hogy a Science-szel való foglalkozásban az első lépés:meglátni a minket körülvevő létezőt, ami VAN, azt meglátni.
József Attila versét idézi Simonyi a kultúrtörténet könyvben, “Én úgy vagyok, százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen”. Ha megláttam, akkor ember mivoltomból következik, hogy elkezdem összemérni az összes többi meglátottal, s nevet adok neki, akkor az már a miénk, az már egy absztrakció, az már a fejemben van, az már egy gondolat. A természetszemérmesen rejtőzködik.
És vannak emberek, akik fellebbentjük ezt a fátylat, s leveszik és meglátják a természetben, azt, ami van. Megpróbálják megérteni - nem a LÉTÉVEL foglalkoznak - nem azzal vannak elfoglalva, hanem azzal hogy, hogy működik, miért működik úgy. Eltanulják, elesik a természettől. Ennek a birtokában alkotnak valamit, létrehoznak valami olyat, ami nincs a természetben, de a természetből tanulták el a módját. Ezekre szokás azt mondani, hogy ezek a hősök. Aztán vannak olyanok, akik fellebbentik a fátylat, meglátják, bele gyönyörödnek és elbeszélik a meglátottat - egy 20. századi amerikai költő mondja: „A tudós az igazi költő - írja egyik versében - nekünk adja a Holdat, a csillagokat”, tehát megosztja velünk, amit gyönyörködve meglátott. Simonyi hős volt, mikor gyorsítót épített, mikor a természetből eltanultak alapján egy csinálmányt (Apáczai Csere János szava ) hozott létre, és költő volt, amikor hallgatóságát bevezette előadásain ezekbe a titkokba.
Dr. Csurgayné Ildikó
Simonyi Károly munkatársa
A fizika kultúrtörténete c. könyv létrehozásában
A “Prof” a mindennapokban is pedagógus volt
Sokan felvetették a kérdést, mi volt az oka, hogy Simonyi professzort mindenki szerette. Hadd írjak le egy kis epizódot az emlékeimből, ami erre is fényt vet.
1952-ben villamosmérnöki diplomát szereztem, majd Simonyi Károly alapított KFKI Atomfizika Osztályon dolgoztam. 1965-ben Franciaországba jöttem, amikor egyik alkalommal hazajöttem első utunk Simonyiékhoz vezetett. Velünk volt körülbelül nyolc éves kislányunk, és minthogy Kari és Zsuzsa franciául is beszéltek, elvittük őt is magunkkal. Amíg Zsuzsa kérdés zuhatagára igyekeztünk válaszolni, aggódva pislogtunk lányunk felé, aki éppen egy XVIII. századbeli régi könyvet tanulmányozott. Később megértettük miért volt úgy elmerülve: Kari adta a kezébe ezt az értékes korabeli természettudományi könyvet, miközben elmagyarázta neki a korabeli nyomdatechnikát és ábrakészítést, úgy, hogy az egy kislány számára is érdekes volt. Lányomnak ez örök emléket hagyott, hosszú évekig emlékezett, a „sovány bácsira”.
Elméleti villamosságtan órái természetesen a Maxwell egyenletekkel kezdődtek. Elmondta, hogyan jutott Maxwell az eltolási áram gondolatára, majd idézte ismert fizikusok elgondolásait a Maxwell egyenletekről.
Az előadása végén felsóhajtottunk. Most végre egyetemen vagyunk. Akkor már harmadévesek voltunk.
„Amióta Einstein felvetette a foton kettős természetét, a dualitás kérdése eléggé nagy gondot okozott: Baj van a fizika érthetőségével. Vajon csak a foton ilyen különleges természetű? A helyzet olyan volt, mint amikor egy kalauz felszáll az induló vonatra, majd az első utassal közli: kérem, Ön rossz vonatra szállt, mert ez a vonat nem Szegedre, hanem Debrecenbe megy. Még nagyobb a baj, ha egy másik utasnak is ezt mondja, mert akkor már két utas is tévedett. Ha azonban minden utasnak ugyanezt mondja, a megoldás kézenfekvően egyszerű: a kalauz tévesztette el a vonatot. Így gondolkozhatott de Broglie, amikor azt posztulálta, hogy nemcsak a foton, de minden anyagi részecske kettős természetű”.
A Prof nem csak az elméletben, a mindennapok pedagógiai gyakorlatában is otthon volt.
„Miért nem értik meg az emberek olyan könnyen az elektromosságtant, mint a mechanikát”?
- tette fel a megválaszolandó kérdést. Simonyi professzor szerint azért, mert a mechanika mércéit, a méterszalagot, a mérleget és az órát már gyerekkorban megismerik, míg az elektromos műszereket csak jóval későbben. Bezzeg, ha a gyerekek már megismerkedhetnének az elektromos műszerekkel!
Kisfiának, az akkor négyéves Károlynak türelmesen elmagyarázta az elektromos méréseket, és egy kis elemes áramkörrel megtanította a voltmérő és az ampermérő használatára. Az eredmény nem is váratott magára. Egy tanszéki vízipóló meccs alkalmával Zsuzsa (Simonyiné), aki irodalmár, rejtett büszkeséggel panaszkodott: kis Kari tegnap magyarázta nekem, hogy „a házmester bácsi nem tudja, hogy a voltmérőt parallel, az ampermérőt sorba kell kötni”.
Ezúttal nem értettem egyet professzorommal: egy gyerekre nem lehet statisztikát csinálni. Pláne, ha a kísérleti alany Charles Simonyi volt. De nyilván nem véletlen, hogy azzá vált.
Berkes István
professor emeritus,
a KFKI Atomfizika Osztály egykori munkatársa
A fizika kultúrtörténete
1971-ben egy szemeszter erejéig külföldön, Németországban vállalt munkát. Vendégtanárságról a szeminárium, Hans-Georg Unger és Klaus Schünemann professzorok írtak. Hallgatói felismertek magára maradottságát, mellőzöttségét. Felkérték, hogy a vári kollégiumban beszéljen, amiről kedve van, szívesen követték, hallgatták előadásait. Lehetetlen helyzetében, hallgatóinak szeretete és szolidaritása mellett képes volt ismét újat alkotni. 1973 Nagycsütörtökön megtörtént a csoda: Simonyi ötvenhét évesen megtalálta önmagát. Az ELTE-n kezdte el azt a sikeres előadássorozatot, amin felbuzdulva nekilátott A fizika kultúrtörténete megírásának. Élete hátralévő részében döntően ezzel foglalkozott. Az emlékírások közül sokan emlékeznek erre az időre, így Gyulai József, Michelberger Pál, Náray-Szabó Gábor, Vámos Tibor, az MTA rendes tagjai. Ez a nagy mű hozta meg a professzornak a kiemelkedő sikert és megérdemelt elismerést.
A kötet mondanivalóját a Simonyi Károly és tudásközössége c. CD-összeállítás teszi teljessé, amely korszakonként taglalja életét, munkásságát és vázlatos ecsetvonásokkal kálváriáját a Műegyetemen. A kötetet Varszegi Asztrik főapát úr ajánlja az olvasó figyelmébe. Követendő példaként említi Simonyi Károly alázatát és szeretetet sugárzó személyiségét. A visszaemlékezők, tisztelők, barátok, munkatársak és tanítványok vallják, hogy a professzor úr (kb. 150 CV-vel jellemzett) tudásközösséget hozott létre, a kultúrák ismeretén, az interdiszciplináris probléma megközelítésen alapuló szellemiség követendő példa a jövő nemzedékek számára is. E recenzió írója nem ismerhette személyesen a professzor urat, de a 60-as évek végén NDK-s mérnökhallgatóként ő is Simonyi német nyelvű könyvéből tanulta az elméleti villamosságtant. A személyes visszaemlékezések összegyűjtésével ez a kötet nemcsak méltó tisztelgés az akadémikus szakmai munkássága előtt, de sokoldalúan mutatja be az EMBERT, aki nevét A fizika kultúrtörténetevel tette halhatatlanná. Köszönet érte.
Bársony István
okl. villamosmérnök, kutatóprofesszor emeritus,
az MTA rendes tagja
Anekdoták édesapámra emlékezve
Anekdotákról szeretnék beszélni az édesapámról megemlékezve
Sokszor megkérdeztek engem, mi a sikernek a titka. És erre jobb választ nem tudok adni, mint az édesapám tanácsát, mikor beszélgettünk a jövőről, még gyermekkoromban, és akkor a jövő még nem volt olyan ragyogó, hogy úgy mondjuk.
És édesapám azt mondta nekem, hogy csak dolgozzál, dolgozzál keményen, dolgozz kiválóan, és a pénzt utánad fogják hajigálni. Ez egy nagyon fontos kifejezés: nem azt mondta, hogy sokat fogsz keresni. Azt mondta, hogy a pénzt utánam fogják hajigálni. Ennek két jelentősége volt számomra.
Az egyik az, hogy a pénz nem a cél, az inkább egy melléktermék, mint valami termelés, munkafolyamatnak a mellékterméke. A másik az, hogy nem kell ott állni, állni egy helyben, toporgálni, várni a pénzre. Mire a pénz megjön, már egy másik dolgon kell dolgozni. Úgyhogy a pénzt neked utánad kell, hogy hajigálják, mert nem vagy ott, hogy elfogadd.
És nagyon fura, hogy teljesen igaza volt – honnét is tudta volna édesapám, (aki) nagyon keményen dolgozott és nagyon jól dolgozott, de sok pénzt utána nem hajigáltak. Én azt hiszem, hogy ez a kedvenc Madách idézetének az egyik változata, ami az volt, hogy a (a Madách idézet az űr-jelenetben van), hogy "az élet célja e küzdés maga" és a küzdés alatt édesapám a munkát értette, a becsületes és hasznos munkát mindig.
Az internetnek a sikerét, a teljes sikerét, a mai sikerét sajnos édesapám nem élte meg. De ő tulajdonképpen mindig a saját internetében élt. Ez alatt a könyvtárát értem. Látták a könyvtárának egy kis részét a filmen (Beszélgetés Simonyi Károllyal (1. rész) a film 1996-ban készült, rendező: Kabdebó György; forgatókönyv és riporter: Staar Gyula; operatőr: Rák József). És arra nagyon büszke volt, és mindig mondta nekünk, gyermekeknek, hogy minden kérdésre meg tudja találni a választ öt percen belül, öt különböző nyelven. Ő volt ennek az "internetnek" a googlija. És – ugyanúgy, mint az interneten – ha az ember egy helyen talál meg valamit, az még nem biztos, az teljesen bizonytalan adat. Ezért kell öt különböző helyen megnézni, és öt különböző nyelven. Ezt segíteni való volt az enciklopédiák sokasága a könyvtárában. Volt a háború előtti Larousse, meg volt a Britannica persze, német enciklopédiák és a háború után a nagy szovjet enciklopédia, annak ötven kötete. Egy ötven kötetes óriás mű, évkönyvekkel is jött. És ha az ember eltekint az ideológiai cikkektől, akkor nagyon megbízható és nagyon pontos mű volt. És ezen kívül volt egy tíz kötetes gyermek-enciklopédia (детская энциклопедия), ami megint egy szovjet kiadás volt, de nagyon magas nívón, amit máig is használunk.
Egy nap majdnem hogy sírva mentem hozzá, mert nem tudtam egy problémát megoldani. Akkor már az algebrát elég jól értettem, az Obádovics József féle könyvből tanultam, és hát az algebra jól ment, tudtam manipulálni az egyenleteket, egészen jól, de nagy problémám volt, a szöveges (egyenletek) megoldásába belekeveredtem, és egyáltalában nem ment. És mentem majdnem hogy sírva édesapámhoz. Ezek a szöveges problémák akkor mindig ilyen sémák voltak, hogy a Lenin gépállomásnak a két traktora három nap alatt 4 katasztrális holdat tud felszántani, akkor a Vörös Hajnal gépállomásnak a hat traktora hét nap alatt hány kataszteri holdat tudnak felszántani? Édesapám rám nézett és azt mondta: öt. Én tudtam, hogy valami – mert olyan gyorsan mondta, és gondolkodás nélkül (rendszerint nekem mindig elbeszélte, hogy miről van szó) – hogy itt valami nem stimmel. És kicsit mosolygott is. És mondtam, hogy no, te viccelsz? Elmondta, hogy "vagy viccelek, vagy nem, de meg tudod-e mondani, hogy igazam van-e, vagy sem"? És mondtam, hogy nem, ez nem hangzik jól, mert ha öt nap alatt lenne, akkor az egy napra eső szántás az ennyi és ennyi, a hét osztva öttel, osztva hattal, az nem annyi, mint a másik gépállomásban a traktoroknak az egy traktorra jutó napi szántásnak a teljesítménye négy……
(közbeszólás: belekeveredtél) azt le tudtam még vezetni…most keveredtem bele, a négy power, divided by négy…osztva hárommal, osztva kettővel és azokkal nem egyenlők. Erre az apám azt mondta, hogy igazad van, ez az öt az teljesen rossz, de megvan az egyenleted. Az öt helyett írd be, hogy x, és itt van az egyenleted: meg tudod-e oldani? Mondom, hogy persze hogy meg tudom oldani, az Obádovicsban benne van, semmi gond, köszönöm szépen. És ez egy óriási eredmény volt, ma is, ha bármilyen problémára ránézek, rögtön mondom, hogy az eredmény az öt.
Charles Simonyi
szoftverfejlesztő,
a szándékorientált programozás[
(Intentional Programming, IP) kutatója
MOTTÓK:
“… cselekvéshez nem tudásra van szükség, hanem hitre. Elsősorban hitre. Tántoríthatatlan hitre, hogy amit teszünk, az jó.” (Simonyi Károly (1986): “Iszonyú rendet vágtam” Staar Gyula beszélgetés Simonyi Károllyal)
A környezet és eszköztárunk változik, de nem az elveink! (Imre Sándor)
“A hit az egy bensőséges dolog, aki megkapta az örüljön neki, aki nem kapta meg attól még élhet nagyon tisztességes és boldog élete ezzel együtt is. Én nem látok ebben egymásnak feszülést.”
“A tudomány az én értelmezésemben nem szól másról mint: a teremtésről, amit persze nem egy pillanatban készre alakított világban gondolom, hanem egy sokkal általánosabb dologban, annak a titkaiban, amibe beleláthatunk. Nagyon nagy adomány a Jóisten részéről a Kvantummechanika - amivel foglalkozom - amely végképp nagyon nagy segítség, ugyanis elemi részecskék még soha senki nem látott, mert evolúciósan nincsenek rá érzékszerveink, amivel ezt a nagyon pici mérettartományt meg tudnánk vizsgálni. Helyette méréseket csinálunk, ami bizonyos tulajdonságait felveti. Hol azt mondjuk, hogy golyóként viselkedik, hol azt mondjuk, hogy hullámként viselkedik. Tudjuk, hogy valójában se nem golyó, se nem hullám. Így gondolkozom egyébként a Jóistenről is. Látom ilyen arcát, olyan arcát, hála Jóistennek, hogy elküldte Jézust, aki megváltott minket. Ez volt a legfontosabb, megmutatta Istennek az emberi arcát. Ez “hihetetlen jó mérés” volt az emberiség számára a Teremtőről. Tudatában vagyunk annak, hogy itt a földi életünkben nem fogjuk megismerni Isten minden természetét, de azokból a mérésekből, vetületeikből, amit látunk, azért nagyon szépen lehet ezt a képet alakítani. Ezért az én fejemben nincs ellentmondás aközött, hogy Isten és hogy tudomány”. (Imre Sándor)
https://youtu.be/XUlt6NFU4P4?feature=shared
A Flow is a Jóisten ajándéka
Ahogy hitet a Jóisten adja, úgy a flow élményt, az alkotás örömét is. Ha valaki megkapja örülni kell neki. Aki nem kapja meg attól még hasznos ember lehet a társadalomban.
Sorozatszerkesztő előszava - nincsenek véletlenek
2008-ban a Pontus Kft. útjára indította az “Iskolateremtők” könyvsorozatot, amely Ladó László, Kindler József és Simonyi Károly műegyetemi professzorok életét és munkásságát mutatja be. Munkatársaik és tanítványaik gondolatait gyűjtöttük össze, hogy közelebb hozzuk ezeknek a kivételes embereknek az életútját az olvasókhoz. A sorozatban olyan jelentős művek találhatók, mint Simonyi Károly “A fizika kultúrtörténete” c. könyve, Ladó László “Szervezéselmélet és -módszertan” c. munkája, Kindler József által létrehozott és szerkesztett “Kovász” folyóirat, valamint Pacsay János Fidél által kezdeményezett boldog Avianói Márk szobor. Szerkesztőként és dramaturgként azon dolgoztam, hogy bemutassam azt, hogyan formálták tanítványaikat és a világot maguk körül. A sorozatunk mottója Thomas Mann híres gondolata: “Mérték és Érték.” Kálmán K. Gábor így fogalmazta meg Simonyi Károlyra emlékezve:
„Érték – a tudomány és a fizika értékét tanultuk meg Simonyi Károlytól, valamint a tudományban eltöltött élet értékét. Mérték – nem az határozza meg, hogy mit tudunk, hanem az, hogy hogyan hatunk a világra”.
A legutóbbi kötetet, “Az iskolateremtő Fidél atya Aviánoi Márk szolgálatában” c. könyvet Faccioli Mark olasz szerzetes atya inspirálta. Új ötlet született, hogy ezek a történetek szélesebb körben is eljussanak az olvasókhoz, s hogy bátran állíthassuk, hogy nincsenek véletlenek. Más megközelítésben már régen jelen van a deus ex machina a görög drámákban. Ismeretes továbbá, a híres mondat, „Ha nem volna Isten, ki kellene találni”, Voltaire-tól származik, a 18. századi francia felvilágosodás egyik kiemelkedő alakjától. Eredeti francia formában: “Si Dieu n’existait pas, il faudrait l’inventer.” Ez a gondolat a vallás és erkölcs fontosságára utal a társadalom működésében, még akkor is, ha valaki nem hisz Isten létezésében. Voltaire ezzel a mondattal hangsúlyozta az erkölcsi rend és vallási hit társadalmi szerepét.
A „Nincsenek véletlenek” könyvsorozat születésének története
Az “isteni szikra” fogalma régóta része az emberiség tapasztalatának, és gyakran azokra a hirtelen inspirációkra vagy megvilágosodásokra utal, amelyek zseniális ötleteket vagy korszakalkotó felfedezéseket eredményeznek. Ez a jelenség jellemzően, akkor jelenik meg, amikor az ember elméje már érett egy probléma megoldására, de a végső felismerés váratlanul, egy pillanat alatt érkezik. Az ilyen áttörések hátterében azonban mindig ott van a felkészültség és a kitartó gondolkodás, amelyek megteremtik az “isteni szikra” feltételeit. Bársony professzorral való beszélgetés kapcsán említette, hogy a tudományos világban csak keveseknek adatik meg, hogy ilyen isteni szikra formájában érjen el áttörést. Az ilyen felismerés nemcsak egy problémát old meg, hanem alapjaiban alakítja át a gondolkodást: az új mindent elsöprően győzedelmeskedik a régi felett. A kifejezést gyakran használják az ötletek és gondolatok különleges eredetének hangsúlyozására, kiemelve azok jelentőségét és rendkívüli természetét. Mindazonáltal, hogy mikor és kinek a gondolkodásában jelenik meg ez a szikra, az mindig kérdés marad – hiszen ezek a pillanatok egyedi módon kapcsolódnak az adott személy életéhez és körülményeihez. Az akadémikus barátom megjegyezte, hogy a téma különösen időszerű, hiszen az MTA alapításának bicentenáriumát ünnepeljük. 1825. november 3-án Széchenyi István felajánlotta birtokainak éves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság létrehozására.Mi lehetne méltó „ajándék” a Műegyetemtől az MTA 200. évfordulójára?
A válasz egyértelmű volt: Simonyi Károly – A fizika kultúrtörténete c. műve. Ez a könyv számos egyetemi előadás alapműve. A professzor elmondta, hogy gyakran idéz belőle saját előadásai során. Sőt, ha a bicentenárium alkalmából a magyar tudósok arra törekednek, hogy megörökítsék hazánk legnagyobb kutatási eredményeit a világ számára, akkor ebben a kontextusban Simonyi professzor könyve méltó helyet foglal el. Bársony Istvánnal való beszélgetés azért is sorsszerű volt számomra, mert egy gondolatot ébresztett bennem: a „Nincsenek véletlenek” könyvsorozat elindítását. Ennek első kötete Simonyi Károly életét és fő művének létrejöttét mutatja be – egy olyan életet, amely tele volt sorsfordító pillanatokkal, ahol valóban nem voltak véletlenek. Simonyi tanítványaként talán elnézhető, hogy a tervezett könyvsorozatban ő az első.
Ha világ nagyságainak életrajzait a mesterséges intelligencia “kézbe venné” tudna segíteni, megérteni és megtalálni az “isteni szikra” és a “nincsenek véletlenek” igazságát, amelynek során mindenki újra gondolhatná saját életét. Felmerül továbbá az a gondolat is, hogy az új - a mesterséges intelligencia által vezérelt - korunkban készülhetne film Simonyi művéből, rendezhetnének versenyt arról, hogy ki tud jobb filmet alkotni A fizika kultúrtörténetének egy-egy szakaszából.Például:
- A Maxwell-egyenletek születéséről
- Alkalmazásukról Simonyi előadásainak szellemében
Ez nemcsak izgalmassá tenné a tanulási folyamatot, hanem az alkotás örömét is megadná a résztvevőknek, akik így átélhetnék a flow-élményt. Simonyi professzor célja mindig is az volt, hogy bemutassa az új felismerések születésének folyamatát, és hogy hallgatóit bevezesse a feltalálás titkába. „Heuréka! Megvan, megértettem!” – hangzott el sokszor az óráin. Ha valaki mégsem értette meg az adott témát, a professzor megengedően, mert szerette tanítványait, így szólt: „Nem megérteni kell – használni tudni!” Több mint életrajz. Ez a sorozat nem csupán életrajzokat mutat be. Sokkal több annál: az életek meghatározó döntéseit, útkereszteződéseit, valamint ezek egymásra gyakorolt hatásait tárja fel, hogy bebizonyítsa létezik az “isteni szikra” és a “nincsenek véletlenek”. Simonyi Károly életében is voltak – sőt, több is – olyan pillanatok, amikor egy deus ex machina fordította meg a sorsát. A sorozat célja, hogy ezeket a sorsfordító eseményeket érthetően és inspirálóan mutassa be az olvasóknak, miközben rávilágít arra, hogy a múlt üzenetei ma is útmutatást adhatnak. Simonyi Károly példája pedig arra tanít bennünket, hogy a tudomány és a hit képes összekapcsolódni, új távlatokat nyitva meg előttünk.
Simonyi Károly mesélte: “Egyszer valóban életmentő volt az Elméleti villamosságtan könyv.”…”1960-as évek eleje. A hely egy repülőgép Moszkva felé. Egy delegáció ment oktatásügyben miniszter asszony vezetésével. Moszkvában ugyancsak egy miniszter asszony várta.”…“s ezek legendák, ahogy régen a deus ex machina…drámákban volt. De én hiszek is benne, mert a körülmények olyanok voltak, olyan amiről beszéltek”:
- QR kód: deus ex machina 1: 16. QR kód: Életmentő:
https://youtube.com/clip/Ugkxfh3gWmLew3kLK5Cv_ULHxy-o-VzGufW_?si=jlE9OdHd9XMTz2W0
“Olyasvalaki mondta el, aki ebben a delegációban jelentős szerepet játszott. Kifelé menet mindenféle problémáról beszéltek, az oktatás problémáiról. A miniszter asszony azt mondta, hogy ennek “a Simonyi ügynek véget kell vetni. Ez így nem mehet tovább!” - valami ilyesmi volt - “Egy ilyen hét próbás fasiszta nem maradhat az egyetemen. Ki kell rúgni. Visszafelé menet ez legyen az első dolga” - mondta az illetékesnek. A találkozon természetesen a két miniszter asszony udvariaskodott. Ennek a résznek nem tulajdonítok jelentőséget, mert nyilván úgy van. “Jaj mennyit segít a Szovjetunió”. A miniszter asszony azt mondta (a partnerének): “Mivel tudjuk ezt viszonozni?” (a szovjet fél) “Oh, nem is kell ezt viszonozni, íme”: előhúzott egy Simonyi Elméleti villamosságtant. Staar Gyula: “Csak nem az orosz kiadás?” Simonyi Károly: “De igen, az orosz kiadás.” (Теоретическая электротехника) könyv 1964-es orosz fordítást (Simonyitól függetlenül, német kiadásból fordították oroszra). …“A miniszter asszony a repülőgépen visszamenet odaszólt az illetékeseknek: A Simonyi ügyet le kell venni a napirendről. Engem úgy látszik rosszul tájékoztattak. Persze örültem. De miért Moszkvában kell engem megvédeni. Az ottani véleménynek kell segíteni, hogy ott maradhassak a katedránomon”. Mindezek azt az elvet erősítik, hogy az életben “nincsenek véletlenek” – mind egyediek és jelentősek, az iskolateremtők hatása és kisugárzása révén.
Baráti beszélgetések során gyakran felmerül a kérdés: vajon igaz az, hogy nincsenek véletlenek?
Ez a gondolat sokszor a magányos elmélkedések középpontjában is áll. A híres Hamlet-idézet – „Lenni vagy nem lenni”? – is ennek az örök dilemmának a kifejezése: vajon a véletlenek formálják életünket, vagy egy nagyobb erő vezérel minket?
Az ünnepek megélése mélyen összeköti az embert a környezetével és a spiritualitással. Egy hideg téli vasárnap délelőttjén a pasaréti ferences templomban gyerekek töltik meg a padsorokat: a Szent Angéla Általános Iskola diákjai. Diákmise van, a ferences atya prédikál. Vidám és kedves légkör veszi körül a gyerekeket, de az atya egyszer csak elhallgat, majd komoly, mégis kíváncsi tekintettel a gyerekekre néz.
„Hol van az Isten”? – kérdezi tőlük váratlanul.
Hirtelen mély csend lesz. A 7-10 éves gyerekek mind elgondolkodnak, de senki sem mer válaszolni. Mindenki tekintete a padlóra szegeződik, ahogy próbálják megtalálni a helyes választ. Azonban egyetlen kisfiú, első osztályos forma, bátortalanul felnyújtja a kezét, majd kihúzza magát. „Igen, te mit gondolsz”?– kérdezi tőle az atya.
A kisfiú - Ács Vilmos unokám - tiszta és határozott hangon feleli: „Mindenhol”!
Az atya elmosolyodik. „Megsúgta neked a Jóisten!” – mondja halkan, és a gyerekek között hirtelen könnyed nevetés hullámzik végig. A válasz egyszerű és tökéletes volt. Az atya ezután elmagyarázza, hogy valóban, Isten mindenhol ott van, a természetben, az életben. Ahogy a tudósok a természet titkait kutatják, törvényeit próbálják megérteni, valójában magát az isteni teremtést ismerik meg. Minden felfedezés, minden új találmány Isten művének egy darabja. A pedagógusoknak az a küldetésük, hogy ezt az ismeretet átadják, hogy a gyermekek megtanulják élvezni a természet szépségét, a felfedezés izgalmát és a „heuréka” örömét – azt a pillanatot, amikor megértünk valamit a világból.
Az igazi nagy emberek életén keresztül is megérthetünk valamit az isteni rendből. Az ő útjuk – az indulásuk, a sikereik és kudarcaik, és az, ahogyan mindig felállnak a nehézségek után – mind megerősíti bennünk, hogy nincsenek véletlenek. Minden találkozás, minden megtapasztalt pillanat okkal történik, hogy tanuljunk és növekedjünk általa. Az ünnepek megélése így nem csak hagyomány és szokás, hanem mélyebb megértése annak, hogy az élet minden pillanata összeköt minket egymással és a teremtéssel. A gyermek szavaiban ott volt az igazság: Isten mindenhol ott van, bennünk, körülöttünk, minden örömben, nehézségben és megtapasztalásban. A könyvsorozat segít közös gondolkodásban megerősíteni minket a hitünkben. Egy pillanatra megállni és újragondolni életünket. Ebben a kiváló emberek példáját, élet útját követve megtaláljuk életünkben a “Nincsenek véletlenek” igazságát.
Bevezetés
Ez a blog (tervezett könyv) – gondos „felvezetés” és alapos előkészítés után – az ECCE HOMO c. filmforgatókönyvet tartalmazza. Reményeink szerint a forgatókönyv (vázlat) alapját képezi majd egy filmnek, amely nemcsak vizuális élményt nyújt, hanem baráti beszélgetések, mélyebb eszmecserék alapjául is szolgálhat. A film célja, hogy ösztönözze a nézőket saját életük átgondolására, segítve őket abban, hogy felismerjék életük jelentős állomásait – azokat a pillanatokat, amelyek sosem voltak csupán véletlenek. Charles Simonyi édesapjáról emlékezve idézte fel Staar Gyula 1996-os interjúját, amely mélyen érintette őt.
Simonyi Károly személyisége és életműve példaként áll előttünk. De ki volt ő valójában? E kérdésre választ találni szinte lehetetlen vállalkozás. A blog (könyv) azonban kísérletet tesz arra, hogy életének jelentős pillanatait, mérföldköveit és a róla szóló filmforgatókönyvet bemutassa – mindezt azoknak a tanítványoknak az emlékein keresztül, akik az ő örökségét közvetítik. A blog (könyv) nemcsak Simonyi életművének megismerésére hív, hanem arra is, hogy elgondolkodjunk saját utunkról, döntéseinkről, és azokról az eseményekről, amelyek irányították életünket.
Miért változott a név Semadamról Simonyira? 1934-35-ben tömeges névmagyarosítás zajlott, sokan az idegen hangzású nevüket magyarosították. Az érettségi után a Semadam név Simonyira változott. Miért pont Simonyi? A két Semadam testvért, Károlyt és Ernőt Simonyi Semadam Erzsébet nevelte, akinek az apja Simonyi Semadam Sándor volt. Eredetileg Semadam Sándor néven keresztelték meg, de később Simonyi Sándor Dezső örökbe fogadta, innen ered a Simonyi név. Így a fiúk a névrokonság révén természetesnek vették, hogy Semadam nevüket Simonyira változtatják. Károly örült a névváltoztatásnak, később úgy gondolta, hogy nem véletlen döntés volt, hiszen tanári pályafutása során a hosszú név aláírása elég kényelmetlen lett volna. A Simonyi név szép, rövid és magyaros volt. További előnyként fel sem merült, hogy nevelőmamájuk örökbe fogadja őket, így édesanyjuk továbbra is a helyén maradhatott, mind a szívükben, mind a hivatalos okmányokban.
Semadam Károly két világháború között vált felnőtté, két különböző magyar világban: az egyik a szegény paraszti, a másik a jómódú konzervatív polgári család volt. Amikor csak tehette, hazament az övéihez. Nem akart elszakadni a gyökereitől. Mindkét családban helyt akart állni, mindkét közösséghez tartozni. Lelkiismerete diktálta ezt az elkötelezettséget. Tanult, képezte magát. Több nyelven beszélt és még több nyelven olvasott. A természettudományok és matematika mellett a humán tudományok is érdekelték. Kedvenc olvasmányai közé tartozott Dsida Jenő versei, Az ember tragédiája, és a Larousse Enciklopédia. A könyveket eredeti nyelven bújta.
Gépészmérnöki és jogi diplomát szerzett, és otthonában is nagy könyvtárral rendelkezett. Vallotta, hogy az igazság megközelítéséhez több forrást kell ismerni. Minden idejét tudása gyarapítására fordította, sokan látták őt olvasni, már ekkor példakép. Elhatározta, hogy megváltoztatja a világot. Meg akarta mutatni, hogy egy szegény paraszti sorból is fel lehet emelkedni, és művelt értelmiségivé válni. Egész életében hitt abban, hogy bármihez is fog, kitartó hitre van szükség. Hinni abban, hogy amit tesz, az jó. Jó dolgokat tenni volt az életének vezérelve. A tanári, pedagógusi pálya állt hozzá a legközelebb, a tudásátadás misztériuma vonzotta. Már a gimnáziumban is megmutatkozott rendkívüli tehetsége, nem véletlen, hogy matematika-fizika szerzetes pap akart lenni. Tenni a jót, a tudását sugározni – ez vezette egész életében. Tanársegédként a Pöschl- és Bay-tanszéken megalapozta tudását. Méréseket, rajzokat, elméleti villamosságtant, atomfizikát tanított, és részecskegyorsítók, Holdradar fejlesztésében is részt vett. Megtanulta, hogyan motiválja az embereket kreatív együttműködésre, elsősorban hiteles példával. 1948-tól tanszékvezető professzor volt a Soproni Elektrotechnikai tanszéken, majd 1952-től az Elméleti Villamosságtan tanszéken. Az Atomfizika osztály osztályvezetőjeként, később a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatójaként is dolgozott. Munkáját Kossuth-díjjal ismerték el. Ünnepelt és elismert professzor lett, kiváltságait kemény munkával szerezte. 40 éves volt, amikor 1956. október 23-án kitört a forradalom. Megválasztották a Forradalmi Bizottság elnökének. Az intézet a vezetése alatt megőrizte a rendet, és a munka zavartalanul folyt tovább. Az eredmények bizonyítottak, de kollégái közül sokan nem álltak ki mellette.
Az Elméleti Villamosságtan tanszéken folytatta előadásait, de már nem kutathatott tovább. Ehelyett előadott és tankönyveket írt. Felejthetetlen előadásai hatására generációk nőttek fel. Simonyi helyzete a 60-as években a tanszéken napról napra nehezebbé vált. 1970-ben lemondott, és távozott, hasonlóan ahhoz, ahogy a KFKI-nál történt. Mindössze 54 éves volt amikor Barta professzor befogadta intézetében. A forradalmat követően a megtorlások miatt hosszú időre háttérbe szorult (1956–1973), de kitartása és tehetsége révén újból felemelkedett, amit a könyv szimbolikusan feltámadásként ábrázol. 1973-ban Nagycsütörtökön vári diákjai kollégiumi előadásra kérték fel, ahol a fizika kultúrtörténet témakörben tartott multimédiás előadást. Ez hatalmas siker volt. Simonyi Károly újjászületett. Előadássorozatot vállalt az ELTE-n, megírta élete legnagyobb könyvét, amelyet 1978-ban a Gondolat Kiadó adott ki. Közel 85 éves koráig dolgozott ezen a művén. Közel 30 évig ez határozta meg életét. Hirdette, hogy a magyarság és Európa jövője elképzelhetetlen a kereszténység nélkül.
A blog, a tervezett könyv fő mondanivalója Simonyi Károly életének és munkásságának mélyebb megértésére és elismerésére fókuszál. Simonyi nemcsak kiemelkedő tudós, atomfizikus és professzor, hanem olyan karizmatikus vezető is volt, akinek élete és tevékenysége példaként szolgál mind szakmai, mind emberi értelemben. A mű rávilágít:
- Szakmai nagyságára: Simonyi nemzetközileg elismert tudós, aki az atomfizika és a pedagógia terén maradandót alkotott. Kiváló oktató, akinek heurisztikus módszerei és karizmatikus személyisége a diákjait és munkatársait inspirálta.
- Vezetői képességeire: Simonyi nem csupán tudományos, hanem társadalmi szerepet is vállalt. Az 1956-os forradalom idején a KFKI Forradalmi Bizottságának elnökévé választották, ami mély elismerést mutat vezetői képességei iránt.
- Iskolateremtő szerepére: A tehetséget korán felismerte; óráin és a vizsgákon a legjobbakat először demonstrátornak, majd tanársegédnek választotta ki, és kiváló munkatárssá nevelte őket. Tudásközösséget hozott létre, amelyben a közös munka és a tudományos fejlődés állt a középpontban.
A blog (tervezett könyv) egy kiemelkedő ember portréját festi meg, aki a tudomány, az oktatás és a társadalom területén egyaránt maradandó nyomot hagyott, és akinek élete példaértékű küzdelmet és újrakezdést mutat. Volt még egy példaértékű tette. Hagyományt teremtett azzal, hogy Nagycsütörtökönként otthonában megszervezte a passió meghallgatását. Ezeken az alkalmakon családja apraja-nagyja részt vett, és a húsvéti ünnep misztériumát átható szellemiségben élhették át. A hagyományt élete végéig ápolta, kezdve az 1948-as soproni kezdetektől. Minden Nagycsütörtökön – èletében összesen 54 alkalommal – meghallgatták János passióját. A passió egyik emblematikus mondata, amikor Pilátus így mutatja be Jézust: „Íme, az ember” (ECCE HOMO). E mondat mélyen beépült az saját életébe, ezért a passió teljes szövegét a 2. Függelék tartalmazza. Simonyi Károly talán maga sem sejtette, hogy az 1973-as Nagycsütörtökön hoz egy sorsfordító döntést, amely életművének egyik legfontosabb mérföldköve lesz, amikor elhatározta, hogy megírja „A fizika kultúrtörténete” c. könyvét. Egész életében erre a pillanatra készült.
Könyvünk forgatókönyve is ebben a szellemben íródott, megerősítve azt az elvet, hogy nincsenek véletlenek. Amikor a nagy mű az új születését mutatja be különböző korokban, előfutárként szolgált Simonyi Károly multimédiás megközelítése. Már az első előadás során is így történt a vári kollégiumban; képekkel, zenékkel és dokumentumokkal elevenítették meg az adott korszakot, Galilei előadásával illusztrálva. Ez a mű több egyetemen tananyag volt, Dr. Csurgayné Ildikó tartott róla előadásokat. „A fizika kultúrtörténete” c. könyv az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől a huszadik század végéig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával szorosan összefonódó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A blog (a kézben tartott könyv) főbb forrásai::
- 1986-ban megjelent Staar Gyula „Iszonyú rendet vágtam” c. írása a 70 éves Simonyi Károllyal folytatott beszélgetésről,
- 1996-ban az „Egyházasfalu és Csillebérc” és „A fizika kultúrtörténete” c. kétrészes Staar Gyula-interjúkban a 80 éves professzor gondolatai,
- 2011-ben kiadott „Az iskolateremtő Simonyi Károly professzor” c. mű, amely emlékiratait tartalmazza, valamint
- az idézett cikkek és a személyes beszélgetések során elhangzottak.
A blog (a tervezett könyv) három részből áll: A TUDÁSKÖZÖSSÉG EMLÉKEI, A SIMONYI KRÉDÓ és A FILMFORGATÓKÖNYV. Fontosak továbbá az életút pillérei c. rész is, amely Simonyi Károly segítőinek tevékenységeit mutatják be, amely a filmforgatókönyv megalapozására szolgál. A cél egyszerű, mégis mélyreható: ha már hiszel, hitet szeretnénk erősíteni benned; ha pedig még keresed az utat, segíteni kívánunk, hogy rátalálj Istenre. A blogot mindazoknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni egy tudós professzor példaértékű életútját. Története a történelem viharai – háború, forradalom és az azt követő nehéz idők – közepette is az emberi helytállás erejét hirdeti. Tapasztalatai inspirációt és útmutatást kínálnak mindazok számára, akik tanulni és fejlődni vágynak. A mai világunkban egyre inkább az egyéni „én” tudatra helyeződik a hangsúly, egyre jobban a virtuális térben éljük mindennapjainkat. Ám jövőnk kulcsa nem az elszigetelődésben, hanem a közösség erejében, a „mi” tudatában rejlik. Nem véletlen, hogy Jézustól tanult imánk első szavai is így hangzanak: „Mi Atyánk…”. A kereszt szimbolikája ugyanezt üzeni: vertikálisan az egyén kapcsolata Istennel, horizontálisan pedig a közösséghez való tartozás jelenik meg. Csak e kettő harmóniája vezethet el a világ megújulásához.
Az “isteni szikra” nem tudjuk mikor érkezik, amit segíthet a mesterséges intelligencia (AI).Lehet, hogy egyszer az Akadémia kiadó MeRSZ online “adatbázisában (a BIG DATAban)” az összefüggések keresésére lehetőség lesz. Ezzel az új rendszermodell megteremti egyrészt a Simonyi könyv párbeszédes, AI alapú olvasását, másrészt a heurisztika pedagógia megvalósulását, kijelölve a tudásátadás és a tanulás AI alapokra helyezését. 9. Függelék javaslatot tesz az online okos könyvtár létrehozására.
A függelékek és a QR-kódok által elérhető 1 perces videók klipek új, interaktív (AI) módon járulnak hozzá a Simonyi életmű mélyebb megértéséhez, támogatva ezzel a kitűzött célok elérését.
Budapest, 2025. január 3.
Erdősi Gyula
okl. villamosmérnök,
Simonyi Károly tanítványa,
a Pontus kiadó vezetője és
az Iskolateremtők
c. könyvsorozat létrehozója,
szerkesztője
Megjegyzések
Megjegyzés küldése