FÜGGELÉK
FÜGGELÉK
- FÜGGELÉK: NINCSENEK VÉLETLENEK - közösgondolkodás
Képzeld el, hogy egy nap, amikor csendes pillanatra lelsz, visszanézel az életedre. Előtted peregnek az emlékek: a jók és a rosszak, a nagy döntések és a váratlan fordulatok. Ahogy ezen gondolkodsz, felmerül benned a kérdés: vajon véletlenek vezettek mindezeken keresztül? Talán egy pillanatig azt hiszed, hogy igen. Oly sok váratlan esemény történt, amit sem te, sem más nem láthatott előre. De mi van, ha mindez nem is a véletlen műve volt? Mi van, ha mindennek, ami eddig történt, megvolt a maga oka?
Ez a felismerés lehet az egyik legnagyobb kérdés az életedben, akárcsak Hamlet híres kérdése: Lenni, vagy nem lenni? Léteznek véletlenek, vagy nincs ilyen? Vajon csak sodródtál az árral, vagy minden egy nagyobb terv része volt?
Lehet, hogy mindig is hittél valamiben, még ha nem is mondtad ki. Talán soha nem gondoltál bele mélyebben, mi is volt az, ami megmentett, amikor elbuktál, ami továbbvezetett az úton, amikor válaszút elé kerültél. Volt egy pillanat, egy keresztút az életedben, ahol valahogy helyes irányba fordultál, még ha nem is tudtad, miért. Miért történt így? Szerencse lett volna? Vagy valami más?
Ne félj feltenni a kérdést: Hol volt Isten akkor, amikor elbuktam? És amikor felálltam, vajon az csak a szerencse műve volt? Ha azt gondolod, hogy igen, talán túl könnyen elhiszed, hogy mindez puszta véletlen. De barátom, talán nem a szerencse volt az, ami segített neked felállni. Lehet, hogy épp az a nagyobb erő volt ott veled, akit Istennek nevezünk. Gondolj csak vissza, hányszor történt olyan, hogy azt hitted, véletlenek vezettek el egy helyzethez, egy találkozáshoz, egy döntéshez. De ha közelebbről megnézed, rájössz: ezek a „véletlenek” talán egy nagyobb terv részei voltak. Talán mindig is ott volt valaki, aki figyelt rád, irányított, még akkor is, amikor nem tudtad, hogy ott van. Ezért legközelebb, amikor azt mondod: “Csak szerencsém volt,” állj meg egy pillanatra, és gondolkodj el. Lehet, hogy az a szerencse valójában nem is létezik. Talán végig ott volt valaki, aki segített neked az utadon, csak éppen nem ismerted fel. Mert, barátom, nincsenek véletlenek. Nincsenek véletlenek - közös gondolkodás
Egy csendes estére összegyűlsz néhány barátoddal, vagy akár olyan emberekkel, akiket csak látásból ismersz a parókiáról. Lehettek tízen, húszan vagy még többen is, de egy valami biztos: mindannyian azért vagytok ott, hogy közösen gondolkodjatok, megerősödjetek hitetekben, vagy éppen keresésetek közepette megtaláljátok Istent. Hogyan történhet ez?
Először is, egy olyan ember életútján keresztül indul a közös gondolkodás, akit mindannyian ismerhettek. Az ő történetét egy előadás keretében mutatják be – akár egy film segítségével –, majd arról beszélgettek, hogyan alakultak az életének fordulópontjai. Amikor a történetben olyan helyzetek voltak, amire azt mondanátok, “ez nem lehet véletlen”, ott kezd igazán kibontakozni a mondanivaló: minden esemény, minden döntés mögött egy nagyobb terv húzódik meg. Hiszen az élet nem csak kihívásokkal teli, de sokszor a legnehezebb időszakok után jön el a feltámadás. Ezután mindannyian kapnátok egy feladatot. Arra kérnek benneteket, hogy gondoljátok át saját életetek nagy fordulópontjait. Akár egy okostelefonba, akár egy papírlapra kezdhettek el írni. Van rá idő, 15-20 perc, csendben, magatokban, gondolkodva. Nem siettet senki, hiszen az a fontos, hogy elmélyüljetek abban, hogyan is formálódtak az életetek nagy pillanatai. Miután mindenki végzett, az önként vállalkozók felállhatnak, és elmondhatják a többieknek azt a fordulópontot az életükben, amikor már nem azt gondolják, hogy “csak szerencséjük volt”. Ehelyett bátran kijelenthetik: “Nincsenek véletlenek.” Itt történik meg a közös gondolkodás valódi varázsa, ahogy a személyes történetek által egyre több ember kezd el hinni abban, hogy van egy nagyobb erő, ami formálja az életünket. Ezután a közös elmélkedés befejeződik, de ezzel még nincs vége az eseményeknek. A következő találkozón már mindenki tanúságot tehet a saját életéről. Ilyenkor egy-egy történet bemutatására van idő, amelynek keretében a résztvevők megosztják, milyen stációkon mentek keresztül életük során. A bemutatók vázlata az alábbi lehet:
- A stáció dátuma: Mikor történt? Milyen volt az élet akkoriban? Egy rövid történet a világban és a családban zajló eseményekről.
- A stáció leírása: Mi történt pontosan az életben?
- Miért nem volt véletlen?: Mi az, ami arra utal, hogy nem csak a szerencse játszott szerepet?
- A hatása: Hogyan alakította ez a pillanat a további életet?
- A szereplők: Kik voltak azok, akik részt vettek ebben az élethelyzetben?
A második megbeszélés után pedig egy agapé következik, ahol mindenki együtt lehet, és még többen is csatlakozhatnak az első találkozónál. A módszer a lényege: a közös gondolkodás és a tanúságtételek megerősítenek, és egy új, közösségi formában nyújtanak lehetőséget arra, hogy rátaláljunk Istenre, és, hogy bizonyságot nyerjen: nincsenek véletlenek.
János evangéliuma szenvedéstörténete (Passió) számozott formában, részletesen, a Szent István Társulat fordítása alapján, kommentárokkal és magyarázatokkal kiegészítve.
1. Jézus elfogatása (János 18:1–12)
1 Miután ezeket mondta, Jézus tanítványaival kiment a Kidron-patakon túlra, ahol egy kert volt. Bement oda tanítványaival együtt.
Magyarázat: Ez a kert a Getszemáni-kertként ismert, ahol Jézus imádkozott és felkészült a szenvedésére. A hely a béke és a fájdalom helyszíne is egyben.h
2 Júdás is, aki elárulta őt, ismerte ezt a helyet, mert Jézus gyakran összegyűlt ott tanítványaival.
3 Júdás tehát vitt magával egy csapat katonát, valamint a főpapok és a farizeusok szolgáit, akik fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel mentek oda.
Magyarázat: A „csapat katonák” valószínűleg római katonák és zsidó templomi őrök keveréke, ami a hatóságok szoros együttműködését jelzi Jézus elfogásában.
4 Jézus tudta mindazt, ami rá vár, előlépett tehát, és így szólt hozzájuk: „Kit kerestek?”
5 Azok ezt felelték: „A názáreti Jézust.” Jézus erre azt mondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott állt közöttük, aki elárulta őt.
Magyarázat: Az „Én vagyok” kifejezés az isteni önazonosságot jelenti, utalva Jahve nevére (Én vagyok, aki vagyok – 2 Móz 3:14).
6 Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és földre estek.
Magyarázat: Ez az esemény Jézus isteni hatalmának és az ellenségei feletti uralmának jele, még elfogatásának pillanatában is.
7 Ismét megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézust.”
8 Jézus erre így szólt: „Mondtam nektek, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, ezeket hagyjátok elmenni!”
9 Így beteljesedett, amit mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, senkit sem vesztettem el.”
Magyarázat: Ez Jézus gondoskodó szeretetét mutatja tanítványai iránt, és beteljesíti az ígéreteit.
10 Simon Péter, akinek kardja volt, kirántotta azt, rásújtott a főpap szolgájára, és levágta annak jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt.
11 Jézus azonban ezt mondta Péternek: „Tedd a kardot a hüvelyébe! Ne igyam ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
Magyarázat: Jézus nem engedi Péternek, hogy erőszakkal akadályozza meg az Atya tervének beteljesülését. A „kehely” a szenvedést és halált jelképezi.
12 A katonák, a parancsnok és a zsidók szolgái ekkor elfogták Jézust, megkötözték.
2. Jézus kihallgatása Annásnál és Kajafásnál (János 18:13–27)
13 Először Annáshoz vitték, mert ő volt apósa Kajafásnak, aki abban az évben főpap volt.
14 Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak: „Jobb, ha egy ember hal meg a népért.”
Magyarázat: Kajafás szavai prófétaiak, bár nem tudatosan. Ő politikai szempontból értette, de valójában Jézus kereszthalála valóban a népért történik.
15 Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ésbement Jézussal a főpap udvarába,
16 Péter pedig kívül maradt az ajtónál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kiment, beszélt az ajtót őrző szolgálóval, és bevitte Pétert.
17 A szolgáló ekkor ezt mondta Péternek: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közé tartozol?” Ő így felelt: „Nem vagyok.”
18 A szolgák és a poroszlók tüzet raktak, és melegedtek, mert hideg volt. Péter is közöttük állt, és melegedett.
19 A főpap eközben Jézus tanítványai és tanítása felől kérdezte őt.
20 Jézus így válaszolt: „Én nyilvánosan beszéltem a világhoz. Mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam.
21 Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit mondtam nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.”
22 Mihelyt kimondta ezeket, az egyik poroszló, aki ott állt, arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?”
23 Jézus ezt válaszolta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?”
24 Annás ekkor megkötözve elküldte őt Kajafáshoz, a főpaphoz.
25 Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Ekkor azt mondták neki: „Talán te is az ő tanítványai közé tartozol?” Ő letagadta, és így szólt: „Nem vagyok.”
26 Az egyik főpap szolgája, egy rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, ezt mondta: „Nem láttalak én téged vele a kertben?”
27 Péter ismét tagadta, és ekkor nyomban megszólalt a kakas.
Magyarázat: Ez a jelenet beteljesíti Jézus előrejelzését, miszerint Péter háromszor tagadja meg őt, mielőtt a kakas megszólal
3. Jézus Pilátus előtt (János 18:28 – 19:16)
28 Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Hajnal volt, de maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne szennyeződjenek be, és megehessék a húsvéti vacsorát.
Magyarázat: A zsidó vezetők nem akartak bemenni a pogány helytartóságra, hogy ne váljanak rituálisan tisztátalanná, miközben éppen Jézus halálát követelik
29 Pilátus kijött hozzájuk, és megkérdezte: „Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?”
30 Azok ezt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked.”
31 Pilátus erre így szólt: „Vegyétek át ti, és ítéljétek el a saját törvényetek szerint!” A zsidók így válaszoltak: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk.”
Magyarázat: A római uralom alatt a halálbüntetés joga kizárólag a római hatóságokat illette meg.
32 Így beteljesedett Jézus szava, amelyben jelezte, milyen halállal fog meghalni.
33 Pilátus ismét bement a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?”
34 Jézus ezt felelte: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?”
35 Pilátus így válaszolt: „Talán zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged. Mit tettél?”
36 Jézus így felelt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne adjanak át a zsidóknak. Az én országom azonban nem innen való.”
Magyarázat: Jézus királysága nem politikai természetű, hanem lelki és isteni uralom.
37 Pilátus erre megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.”
38 Pilátus ezt mondta neki: „Mi az igazság?”
Magyarázat: Pilátus szkepticizmusa az igazság fogalmával szemben megmutatja, hogy nem érti Jézus küldetésének mélyebb értelmét.
39 Azután kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: „Én nem találok benne semmi bűnt.
40 Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsátok valakit. Akarjátok tehát, hogy elengedjem nektek a zsidók királyát?”
41 Erre ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.
4. Jézus megostorozása és elítélése (János 19:1–16)
1 Pilátus ekkor fogta Jézust, és megostoroztatta.
2 A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá.
3 Azután odamentek hozzá, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben arcul ütötték.
Magyarázat: A töviskorona és a bíborruha Jézus királyi méltóságának kigúnyolása volt.
4 Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme, kivezetem őt nektek, hogy megtudjátok, nem találok benne semmi bűnt.”
5 Ekkor Jézus kijött, töviskoronával és bíborruhában. Pilátus így szólt: „Íme, az ember!” (ECCE HOMO)
Magyarázat: Pilátus Jézust emberként mutatja be, megpróbálva szánalmat ébreszteni a zsidókban, de ez nem sikerül.
6 Amikor azonban a főpapok és a szolgák meglátták őt, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátus így szólt hozzájuk: „Vegyétek át ti, és feszítsétek meg! Én nem találok benne bűnt.”
7 A zsidók így válaszoltak: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.”
8 Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megrettent.
9 Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?” Jézus azonban nem válaszolt neki.
10 Pilátus ekkor így szólt hozzá: „Nem szólsz hozzám? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és hatalmam van arra, hogy keresztre feszítselek?”
11 Jézus így felelt: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne.”
12 Ettől kezdve Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa őt. De a zsidók ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja! Mert aki királlyá teszi magát, az a császár ellen lázad.”
13 Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kivezette Jézust, és leült a bírói székbe, azon a helyen, amelyet Kövezetnek, héberül pedig Gabbatának hívnak.
14 Aznap a készületi nap volt, körülbelül hat óra. Pilátus így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!”
15 De azok kiáltoztak: „Vidd el! Vidd el! Feszítsd meg!” Pilátus így szólt hozzájuk: „A királyotokat feszítsem meg?” A főpapok így válaszoltak: „Nincs királyunk, csak a császár!”
16 Ekkor átadta őt nekik, hogy keresztre feszítsék.
5. Jézus keresztre feszítése (János 19:17–37)
17 Jézus átvette a keresztet, és kiment az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak.
Magyarázat: A Golgota a kivégzések helyszíne volt Jeruzsálem közelében, a halál és szenvedés szimbóluma.
18 Ott megfeszítették őt, és vele együtt két másikat is, egyiküket jobbról, másikukat balról, Jézust pedig középen.
Magyarázat: Jézust középen feszítették meg, ezzel is hangsúlyozva állítólagos bűnösségét és vezető szerepét a lázadók között.
19 Pilátus egy táblát is írt, és a keresztre tette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.”
20 Sokan olvasták ezt a táblát, mert közel volt a hely a városhoz, ahol megfeszítették őt, és héberül, latinul és görögül volt írva.
Magyarázat: A három nyelv használata azt mutatja, hogy Jézus szenvedése és megváltása az egész világra szól.
21 A zsidók főpapjai azonban azt mondták Pilátusnak: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem hogy ő mondta: ‘A zsidók királya vagyok.’”
22 Pilátus így válaszolt: „Amit írtam, megírtam.”
23 Miután a katonák megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, és négy részre osztották, mindegyik katonának egy részt. Fogták a köntösét is, amely varrás nélküli volt, felülről végig egybeszőve.
24 Ezt mondták egymásnak: „Ne hasítsuk szét, inkább sorsot vessünk rá, kié legyen.” Így beteljesedett az Írás: „Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” A katonák tehát ezt tették.
Magyarázat: Ez a Zsoltárok 22:19 próféciájának beteljesedését jelzi.
25 Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Kleofás felesége, Mária és a magdalai Mária.
26 Amikor Jézus meglátta anyját és a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a fiad!”
27 Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Ettől az órától fogva a tanítvány házába fogadta őt.
Magyarázat: Jézus halálának előkészületeként gondoskodik anyjáról, és Máriát az egyház szimbolikus anyjává teszi.
28 Ezután, tudva, hogy már minden beteljesedett, hogy beteljesedjen az Írás, így szólt: „Szomjazom.”
29 Volt ott egy ecettel teli edény. Egy szivacsot megtöltöttek ecettel, izsópra tűzték, és odanyújtották a szájához.
30 Miután Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
Magyarázat: A „Beteljesedett” kifejezés Jézus földi küldetésének lezárását és az üdvösség művének teljességét jelzi.
31 A zsidók pedig, mivel készületi nap volt, és hogy a holttestek ne maradjanak a kereszten szombaton – mert az a szombat nagy ünnepnap volt –, arra kérték Pilátust, hogy törjék meg a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.
32 Eljöttek tehát a katonák, és megtörték az elsőnek a lábszárát, majd a másikét is, akit vele együtt feszítettek meg.
33 Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már halott, ezért nem törték meg a lábszárát,
34 hanem az egyik katona lándzsával átdöfte az oldalát, és azonnal vér és víz folyt ki belőle.
Magyarázat: A vér és víz Jézus életének kiáradását és az eucharisztia, valamint a keresztség szentségeinek jelképes megalapítását jelentik.
35 Aki látta ezt, tanúságot tett róla, és az ő tanúságtétele igaz, mert tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.
36 Mert ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjenek benne.”
37 És ismét másutt így szól az Írás: „Föltekintenek arra, akit átszúrtak.”
6. Jézus temetése (János 19:38–42)
38 Ezután Arimateai József – aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát, és levette a testet.
39 Nikodémus is odament, aki korábban éjjel ment Jézushoz, és hozott mintegy száz font mirhát és aloét.
Magyarázat: Nikodémus, aki korábban titokban látogatta Jézust, most nyíltan tiszteli őt, kifejezve hitét.
40 Fogták Jézus testét, és illatos olajokkal együtt gyolcsba tekerték, ahogy a zsidóknál szokás a temetésnél.
41 Azon a helyen, ahol megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem temettek.
42 Mivel a sír közel volt, és készületi nap volt, oda helyezték Jézust.
Ezzel zárul János evangéliumának szenvedéstörténete, amelyben Jézus áldozata az emberiség megváltását hozza el.
3. FÜGGELÉK: Simonyi Károly hagyatéka (videoklipek jegyzéke)
18. QR kód: Íme, az ember (Egyházasfalu és Csillebérc bevezető része) https://youtube.com/clip/UgkxJXa5f5UhP5bNgOJwIf7xf7o-xv4_ybqm?si=DMJMu_9TOpJ_T9wp
NARRÁTOR: Simonyi Károly ez alkalommal különös jutalmat is kapott. Névjegyet készítettek el az égen: róla neveztek el egy csillagot az Androméda csillagképben. A most következő film róla szól; ő vall arról, miként élt, alkotott, és igyekezett átadni a tudást a jövőknek itt, Közép-Európában, a világnak számunkra oly kedves, oly szélfútta szögletében. Persze óhatatlanul látkép készült egy mozgalmas, embert próbáló korszakról is. Hölgyeim és uraim: Íme, az ember.
19. QR kód: 10 gyermekes parasztcsaládban meg kellett nézni a garast
https://youtube.com/clip/UgkxRVZCVo7QVW7IHKJjYL6DjWSrPYR2k4I2?si=ktF98LXjyC6zqLha
“Tízen voltunk testvérek, szerencsére nem nyomorogtunk, de azért meg kellett nézni a garast, hogy az hová került. Egyházasfalu, ahová születtem Magyarország nyugati felén Sopron megyének nevezték, amikor én ott elemi iskolába jártam. Ezt, ha megnézel egy Pallasz lexikonban egy olyan térképet, ahol Magyarország műveltségi eloszlása van ábrázolva, akkor azt lehet észrevenni, hogy Nyugat Magyarország Győr, Moson, Sopron megye különlegesen művelt, így Egyházasfalun a 20-as évek elején - régen volt, amikor én elemista voltam - akkor egyetlen egy analfabéta sem volt, nem volt koldus se, tehát a viszonylagos szegénységben is jómódú és nagyon művelt község volt.”
A GYÖKEREK, A NEVELTETÉS ÉS A TANULMÁNYOK
Édesapám, aki egyúttal a falu bírája volt, sajnos meghalt, mielőtt én megszülettem pár hónappal. Nagyon jóban volt a plébánossal, úgy, hogy engem különös gonddal figyelt utána. Majdnem azt mondhatnám én voltam a kedvence az általános iskolában. Amikor a negyedik általánost is kijártam, akkor beíratott anélkül, hogy szólt volt bárkinek a családban, édesanyámnak sem szólt Győrbe a bencésekhez. Jött, s szólt édesanyámnak: “Készítse a fiát megy Győrbe a bencés gimnáziumba!” “És miből fog élni?” - kérdezte édesanyám.
Dicséretére legyen mondva a plébánosnak. Nem hagyta ennyiben. Tudta, vagy felfedezte, hogy nekünk van egy távoli rokonunk, s gyorsan írt ennek a távoli rokonnak. A távoli rokon nem volt más, azt hiszem ez a név sokaknak ismerősnek cseng Simonyi Semadam Sándor, aki miniszterelnök volt, mégpedig 1920-ban az ő miniszterelnöksége alatt írták alá a trianoni békét is. Nem ismertük, a család nem ismerte őt. Ő írt. Rendben van. Jöjjön a gyerek, ő fizeti a költségeket. Így kerültem én Egyházasfaluból Budapestre. Édesanyám becsomagolt. Elmentünk Csepregbe édesanyám vett nekem ruhát. Jöttünk fel Budapestre. Én jöttem boldogan, édesanyám sírva hagyott itt.
10 éves voltam, pontosan 10. Ámultam, bámultam még mezővárost sem láttam, nem, hogy Budapestet. Tehát csodálatos volt, örömmel indultam neki a világnak, de első hónapok, év talán, negyedév, félév kín keserv volt számomra, akkor ti. rokonokhoz kerültem, mert, hogy persze a kegyelmes úr nem viselhette közvetlenül a gondomat. Ahol egy kis kosztos diákként kezeltek, tehát a családi fészek melegéből kiestem. Ezt még valahogy elviseltem volna, de képzeld el egy tízéves parasztgyerek a gimnáziumban izmos kis úri gyerekek között. Nagyon érezhető, igen erős tájszólással beszéltem.
Egyszerűen egy csomó olyan szóval találkoztam, fogalmam sem volt, hogy azok mit jelentenek. A gyerekek kiabáltak nekem valamit, s akkor nem tudtam, hogy valami csúnyát mondanak vagy megdicsérnek. Állandó köznevetség tárgya voltam. Úgy, hogy kétségbeesve mentem haza. Sírtam, úgy titokba, nem nagyon sírós vagyok, erre konkrétan nem is emlékszem, hogy tényleg effektív sírtam volna. Kétségbe voltam esve, de akkor sem, soha nem jutott eszembe, hogy haza kellene menni. Soha nem jutott eszembe én pedig hazamegyek. Az én időmben egy diák akkor volt jó diák, akkor tartották okosnak, ha a gyereknek latinból és matematikából jelese volt. Az osztályfőnökök is latin és matematika szakos vagy fizika és matematika szakos tanár volt, természtesen nagy óraszámmal.
Egy idő után megdöbbentett, hogy mindegyik gyerek akart mellém, elém, mögém ülni. Miért akarnak ide ülni? S akkor lassan visszatért az önérzetem. Félév múlva, év végén, amikor tudod régen vastag betűkkel jelentek meg a jeles diákok egy nyomtatott értesítőben (ott volt “ikertestvére” és ő vastagon szedve). A következő történt. Simonyi Semadam Sándornak volt egy lánya, a férje Ganz gyári főmérnök volt. Nekik nem volt gyerekük és magukhoz vettek. S ettől kezdve belekerültem a fészek, a családi fészek melegbe. Ők hamar rájöttek, hogy egyedül nem jó lenni. S a plébános is mozgott, hogy van ám itt még egy gyerek, így jött fel a bátyám, aki pillanatok alatt magánúton letette a lemaradást, úgy, hogy a harmadikban már együtt járunk és mint ikrek szerepeltünk (1929/30 tanév).
A régi nevem is maradjon meg. Mondtam, hogy nem. Nem, mintha féltem volna, hogy ilyen névvel, visszatérek mindjárt, bár tanárként rövid névvel egyszerűbb, tanárként annyiszor kellett a nevemet aláírni, képzeld el, ha ilyen hosszú névvel megyek. A két vonal. Egyrészt a Egyházasfalui és másrészt a Rózsadombi vonal. Később, a kommunista időkben úgy szedtek elő ezt két vonalat, ahogy ezt az előszedő célja megkívánta. Ha előre akartak vinni én voltam a tízgyermekes parasztcsaládból a parasztgyerek, a népi káder. Ha víz alá akartak nyomni, akkor én voltam a reakciós miniszterelnök nevelt fia.
Végig mint parasztgyerek szerepeltem. Milyen furcsa, hogy harmincas években ezzel: kérem én 10 gyermekes paraszt családból származom többet lehetett elérni, mintha azt mondom, kérem én a miniszterelnök unokaöccse vagyok. 10 éves koromban belekerültem mondjuk ebbe a rózsadombi vonalba, úgy éltem mondjuk mintha nem is a felső tízezer, hanem mint a jó polgári középosztály, jobb középosztály. Azt is mondhatnám a konzervatív, nem liberális, ma úgy mondhatnám nemzeti oldal, ilyen polgári oldalra, nemzeti szellemű polgári oldalra kerültem. És másrészt itt van a paraszti vonal.
Staar Gyula: A Műegyetemre jelentkeztél? Simonyi Károly: Igen. Igen, akkor mindenki úgy tudta. Ez volt a hivatalos. Ti. akkor két helyre adtam be a felvételi kérelmemet. Az egyik a Budapesti Műszaki Egyetem, akkor is nehéz volt bejutni. Bár én iszonyú gőgös voltam, ki, ha én nem. De azért beadtam a Pécsi Állami és Jogtudományi karra is. Két helyre egyszerre. Staar Gyula: Ezt lehetett csinálni? Simonyi Károly: Nem lehetett, mert érettségi bizonyítvány kellett, de Pécsre ugy gondoltam egy vidéki egyetemre lehet, az érettségiről egy hivatalos másolatot küldtem. És felvettek oda is. Ha már felvettek egy egyetemre, azt elvégzem.
A PEDAGÓGIA ÉS A TANKÖNYVÍRÁS
Staar Gyula: A könyvek mit jelentek neked az életedben? Simonyi Károly: Én nagyon vonzódom a könyvekhez, különösen a szép könyvekhez. Bármilyen furcsa itt találkoztam a szép könyvekkel. Staar Gyula: Egyházasfalun? Simonyi Károly: Egyházasfaluban. Igen. És pedig engem hatéves koromban a plébános elvitt ministrálni. Ott találkoztam, első benyomásom a szépkönyvről a misekönyv volt. Ez a benyomás olyan erős volt, hogy nem is olyan régen, amikor egy antikváriumban megláttam egy mise könyvet. Staar Gyula: Csak nem ez a könyv volt? Simonyi Károly: Talán megmutatom ezt, ilyen, akkor gyorsan megvettem nosztalgiából, hogy ez volt az első szép könyv, amivel találkoztam. Persze amikor annak idején én a 25 kilós 6-8 éves gyerek, hogy vittem lépcsőn le és föl az oltár egyik oldalról a másikra, ez ma is rejtély előttem.
Mint mondtam, én akárhová kerültem az Árpád Gimnáziumot, amit akkor egy ócska bérházban volt, én azt is nagyon szerettem, nem a mostani helyén működött. A Műegyetemen is helyiségekhez, tanárokhoz mindegyikhez érzelmileg kötődtem. A kollégákról nem is beszélve, máig tartjuk a barátságot, persze ez inkább csak néha levélben, telefonban nyilvánul meg. De ha azt kérdezed mire emlékszem. Megint a könyvtárra, a Műegyetemnek akkor egy volt olyan templomszerű, ami meg most is megvan, de akkor még freskó is volt benne. Arra a templomszerű áhítatra, hogy télen ott ülök régi vagy új, modern, s akár milyen nyelvű könyvet olvasok. És tanulok, mindig sokkal többet mint amit az egyetemen megkívántak. Igaz, hogy kezdettől fogva mindig célratörően. Az én emlékeim, amikor valami szép a Műegyetemről, akkor ülök a könyvtárban ebben az áhítatos csendben és könyv van előttem.
A pedagógiát mindent szinten - a világban én egy olyan tendenciát valóban látok - valóban a tudomány részének tekintik. Úgy értem van pedagógia tudomány, az van. Hanem magát a pedagógiai tevékenységet ti. ez olyan, hogy senki nem kételkedik abban, hogy a tudományos élet normál menete az, ha egy neves tudós aspiránst, doktoranduszt maga mellé vesz. Ezt a pedagógia legmagasabb fokának szokás nevezni. Ez biztos. Ha egy középiskolás fizika tanár megtanítja fizikát, ugyanezt csinálja.
Hogy a megfelelő fokot megtalálják, tehát a középiskolás ne akarjon egyetemi szinten, az egyetem ne a tudós szinten. Ez éppen a művészet azzal, hogy mindenki a megfelelő szinten adja elő a tudományos élet részei válik. Persze a pedagógusok nemcsak a tudományos, hanem a társadalmi élet részei is lesznek. Minél lejebb megyünk, rendszerint ez egy alacsonyabb szintet jelent a lejebb. Arról van szó, hogy egy szélesebb kerül be. S ha én mint egy pedagógia feladatot nézem, majdnem azt mondhatnám, hogy az óvónők feladatát tekintem a legnehezebb pedagógiai feladatnak, pláne a sokkal szélesebb spektrum miatt.
Okos, válogatott gyerekeknek a Maxwell egyenletekről könnyű előadni. Egy nagyon széles tudás spektrumú, illetve képesség spektrumú hallgatóságot bevezetni a tudománynak a mindennapjaiban az borzasztóan nehéz. Rendszerint azt szoktam mondani, ha vissza kellene menni elméleti villamosságtant vagy kvantumelméletet tanítani, talán merném vállalni. Középiskolai fizikát már nagyon kételkedve, de általános iskolás fizikát már nem, egyszerűen nem merném vállalni. Én nem voltam soha tudománynépszerűsítő. Nem volt a műfajom. Fiatal koromban akkor, ha egyetemen kívüli előadást tartottam az mérnöktovábbképző, a tanárképző. Ez volt a műfajom.
Dolgozik bennem a pedagógus, ti. műveltséghez konkrét ismeretek is szükségesek, nemcsak általános összefüggések, hogy össze tudja kapcsolni valahogy a dolgokat, speciálisan a fizika szempontjából is. A filozófia szempontjából is országhatár volt - felhívom a figyelmedet - ez az 529-es év, akkor ugyanis Justiniátus zárta le az athéni iskolákat. Itt állítottak ki egy halotti bizonyítványt a régi filozófiának és egy születési anyakönyvi kivonatot az újnak. S a másik, ha talán megnézed a középkort, a sötét középkort. Még ma is olyan kultúrtörténeti előadást hallok, hogy azt hitték, hogy a föld lapos. S közepén, pont középen veszik Jeruzsálem és afölött van a mennyország. Persze volt, aki azt hitte. De, a középkorban már nemcsak azt tudták, hogy a föld gömbölyű, hanem azt is, hogy milyen, pontosan hogy lehet megmérni, hogy valóban gömbölyű, s nem esetleg tojásdad alakú.
Beleszerettem akkor Keplerbe, s akkor minden félét olvastam tőle. S a legjobban az tetszett tőle, amikor az a bizonyos szent őrjöngés elfogta őt, amikor felfedezte a világ harmóniáját. Ez volt az első idézet. Utána ez állandóan úgy bennem volt, majdnem azt mondhatnám tudat alatt háttérben, de felszínre ezek csak akkor jöttek, amikor mondjuk manifesztálódtak egy-egy illusztráló idézetben az Elméleti villamosságtan vagy Elektronfizika tárgykörben.
A problémák jobban felmerülnek, a hallgatók kérdezősködnek. Előadást hirdettem meg az Eötvösön. Ez heti kétszer két óra, két féléven keresztül, tehát nagyon részletes volt. Ez persze úgy ment, hogy igen kezdtük Galileivel. Mitől lett Galilei olyan okos? Hát a középkor, jaj a sötét középkor. No hát, arról is lehetett csomó újat mondani. Vissza kellett menni a barlangrajzokig. Úgy, hogy egy idő múlva, a második előadás sorozattal párhuzamosan kezdtem írni a könyvet. Készen lett.
II. A HÁBORÚ, A KÖNYVEK ÉS ZSUZSA ASSZONY
Néha felteszik az embernek a kérdést, ha szigetre mennél melyik könyvet vinnéd magaddal egy lakatlan szigetre. Ilyen statisztikát csináltak Amerikában, az emberek 80 %-a bibliát viszik. Nekem az élet tette fel a kérdést. Bevonulok katonának (1944), könyvvel nem fogok találkozni, melyik könyvet viszem magammal. Staar Gyula: S vittél magaddal könyvet? Simonyi Károly: Vittem magammal három könyvet: Dsida Jenő verseskötetét, az “Angyalok citeráján (1938)”, amely viszonylag friss megjelenésű könyv volt. Vittem egy kisméretű Atomfizika, elméleti Atomfizika könyvet és vittem egy filozófiai alapvetés, meg kell mondanom tomisztikus, Aquinói Szt Tamás alapon. Ezt a három könyvet vittem magammal.
Az amerikaiak átadtak - “Mentek Szibériába!” felkiáltással - az oroszoknak, ha nem is Szibériába, de Rosztov mellé egy táborba,
Egyébként szeretném megjegyezni, hogy akkor 10 gyermek közül. nálunk nagyon szépen volt elosztva: 5 fiú és 5 lány, az 5 fiúból 4 hadifogságban volt, ketten sebesülten, de, amikor ott kellően lefogytunk, kit már semmire sem használhattak egy csomó némettel egy vagonba zárva a “morituri”, a meghalni készülök, akik menjenek haza, akik semmit sem tudunk csinálni, lefogyva 45 kilóra, s betegen betették egy szerelvénybe. Egy magyar szerelvény a többi német, s nem is haza hoztak, hanem Frankfurt an der Oder-ra, az volt a németeknek az egyik átjátszója.
Nagyon izgalmas kérdés volt milyen könyveket visznek az emberek a háborúba? Milyen könyveket visznek el? Minden könyvet, amit így megláttam felvettem és megnéztem. S itt ismerkedtem meg ma úgy mondanák egy kékharisnyával, egy olyan lánnyal, aki azt mondja: “Irodalom, irodalom, irodalom” Mondta: “Ha most nálam volna egy Thomas Mann könyv,” “Melyiket akarja olvasni?” Azt mondja: “Broddenboorg-ot.” Mondom: “Eredetit, németűl?” “Igen, ha már van.” “Tessék itt van”, s odaadtam neki. Akkor már volt egy kis könyvtáram különböző helyekről, elsősorban orosz könyvekből, mert, hogy azokat dobálták ki”….”Mellékesen a kékharisnya a feleségem lett. Akkor még nem tudtam.”
III. AZ ATOMFIZIKA ÉS BAY ZOLTÁN
Staar Gyula: Professzor úr elvégezted az egyetemeidett, ezután azonnal elrabolt az Atomfizika? Simonyi Károly: Irányt vettem az atomfizikába. Egy kis kitérővel. Villamos Géptan tanszéken voltam tanársegéd. Ott ellenőriztem villamos motoroknak, generátoroknak a rajzait, a hallgatok rajzait. De nem sokáig. Akkor létesült a Bay Zoltán féle Atomfizika tanszék. Staar Gyula: Hányban volt ez? Simonyi Károly: 1938 létesült. De, amikor oda kerültem, mint, hogy én 40-ben végeztem, tehát 1942-ben. Addig voltam a Villamosgépek tanszéken. Akkor kerültem oda mint második tanársegéd.
Bay Zoltán az különszám volt. Őt az élet királyának tartották. Képzelj el egy fiatal, 38-40 éves férfit. Fess, magas, jóképű. Autóval, saját autójával járt az Izzóból, a kutató laboratórium vezetője. Aschner külön neki csinálta az Atomfizika tanszéket. Remek előadó volt. Remek előadasokat tartott.
Staar Gyula: Tagja lettél Bay Zoltán csoportjának, vele min dolgoztatok? Simonyi Károly: Mi készítettük el Magyarország számára az első radar mégpedig a lőelemképző készüléket, amely elektromágneses hullámmal az ágyú számára adatokat szolgáltatott hová kell lőni. Ez a lőelemképző Magyarországon teljesen új volt. Mi csak azt tudtuk, hogy Anglia ezt használja ezzel nyeri meg a csatátát, a csatorna csatát. És, hogy a németek is felépítették az elsò berendezéseket.
Staar Gyula: Éppen 50 éves a híres Holdradar kísérlet. Úgy tudom aktívan részt vettél a munkálataiban. Simonyi Károly: Nézd, én inkább talán aktív résztvevő az elméleti előkészítésben voltam. A megvalositas akkor történt, amikor én hadifogságban voltam. Mindenki egy kicsit azt hitte, hogy én ott maradok az orosz hadifogoly táborban. Úgy, hogy amikor megírták ezt a történetét az én személyemet kiemelték nagyon, olyan nektológszerűen, amit én nem érdemlek meg. Az igaz, hogy a végső stádiumban, az utolsó méréseken itthon voltam.
Bay Zoltán 48-ban disszidált. Kellett, mert politikailag nagyon karakán ember volt. Tiszteltem ezért is. Veszélyek leselkedtek rá. kiment. S örült volna, ha mi is megyünk. Staar Gyula: Ezt esetleg fel is vetette nektek? Simonyi Károly: Virágnyelven. Az nagyon furcsa volt. A virágnyelv nagyon átlátszó volt. Ò mondta Itt fizikát nem lehet csinálni. Mi pedig fizikusok vagyunk. Valami olyat kellene csinálni, ahol lehet fizika. Én akkor már túl voltam a hadifogságon.
IV. SOPRON, KFKI és 1956
A könyv csupa nagybetűvel az Elméleti villamosságtan volt. Ez volt az a könyv, amely végig kísért egész életen át. Emlékek fűződnek hozzá, például a keletkezéséhez, olyan emlék 49-ben Sopronban éjszakába benyúló, órákig diktáltam a feleségemnek és közben nagyobbik fiamat, aki akkor néhány hónapos volt az ölemben tartottam, úgy sétáltam föl és alá, hogy tudjon aludni a nagy hangom és a zörgő gép mellett. És azt kell mondanom, hogy nemcsak érdek nélküli örömöt okozott, hanem gazdaságilag is nagyon hasznos volt.
Staar Gyula: Úgy tudom, Magyarországon először te építettél részecskegyorsítót. Ennek emlékét Sopronban ma emléktábla őrzi. Azért ez mégiscsak nagy tett volt, nem? Simonyi Károly: Azért az arányérzékre mindig figyeljünk, amikor a nagy magyar eredményeket hangoztatjuk. Ezt a kísérletet Angliában 20 évvel ezelőtt már megcsinálták. Jó, hogy szép egy lerombolt országban az ember a háború befejezése után, mennyi 6-7 évvel itt Sopronban megcsináljuk. Nem akarom a saját teljesítményemet, s főleg munkatársaim teljesítményét, főleg a Horváth bácsi teljesítményét lebecsülni. De azért világviszoltaban az embernek arányérzékének kell lenni. Staar Gyula: Volt visszhangja a kísérletnek. Simonyi Károly: Igen, volt, természetesen idehaza, annyira, hogy volt kellemes és kellemetlen. Kellemes, hogy Kossuth díjat kaptam.
Farkas Mihály hadügyminiszter azt hitte, hogy én fogom megcsinálni a magyar atombombát. De ez akkori időkre jellemző volt, hogy pillanatot alatt magához hivatott. Összesen hárman ültünk ott, egy miniszterhelyettes szépen ki díszített tábornok, Farkas Mihály meg én. Rögtön azzal kezdi, hogy a legcélszerűbb az lenne, hogy igazán eredményesen tudnám végezni a kísérleteket, ha én belépnék a honvédség kötelékébe. Én mindenre felkészültem, gyönyörű rajzokat készítettem, mit lehet, mit nem lehet csinálni, hogy lehet mimelni egy a atombomba hatását, úgy értem modellezni, a mentést.
Staar Gyula: Hogyan kerültél vissza Budapestre? Simonyi Károly: Annak alapján, hogy megindultunk és gyorsító berendezést keszítettünk. Az egész társaságot mindenestül felhozták mint a Központi Fizikai Kutató Intézet Atomfizika osztályát. Itt meg kell mondanom lett volna alkalmasabb ember az Atomfizikai osztály vezetésére. Gondolok Szalay Sándorra, ő már régóta foglalkozott atommag fizikával. Ò fizikus volt, s talán a mérnöki részét, s talán az indulásnál elég nagy hangsúly helyeződött a mérnöki részére. Kevésbé volt járatos, de ismert neve volt a magfizikában. Lehet, hogy ő nagyon jól választott, hogy ott marad és Debrecenben csinál egy intézetet.
Staar Gyula: A Központi Fizikai Kutató Intézetben a Forradalmi bizottság elnökének választottak. Vállaltad, igaz a többség rád szavazott. Simonyi Károly: Ezt én nem nevezném politikai állásfoglalásának. Ez erkölcs állásfoglalás, különben is nem az én érdemem, mert én voltam az egyetlen lehetséges jelölt, aki nem volt párttag, és nem is szerepelt mint párttag erre a posztra. És én pedig azért vállaltam el, mert Csillerc fent volt az erdőben, s akkor nehéz idők voltak, s várhatóan, hogy majd jönnek nehéz idők. Nekem akkor Csillebérc volt a szerelmem, ahol minden követ, mindent az un. 3-as épületetnek még a kiszögelést is én rajzoltam meg. Persze tévedésből. Mindegy ott volt.
Tehát én úgy lettem a Forradalmi bizottság elnőke, hogy én előtte ügyvezető igazgató voltam. A vezetésben, mint minden nagy intézetben voltak hatalmi harcok, féltékenykedések, minden folyik. Ennek én is részese voltam, aktív vagy passzív részese voltam, benne is voltam nyakig. Mint mondtam, hogy amit az ember csinál nem vagyok meggyőződve, hogy jó. De, amikor az ember harcol, azért, hogy az én embereim kapjanak fizetést, jutalmat. Az osztályom többet, ez persze attól függött milyen rendfokozata volt az intézetben: igazgató, igazgatóhelyettes, főosztályvezető. Ezért ment a helyezkedés.
A Magyar Tudományos Akadémia Elnökétől kaptam a Központi Fizikai Kutató Intézet ügyvezető igazgatói megbízást. Te mondtad, hogy én a KFKI első embere. Arra felelni tudok, hogy miért, hogy lettem. A Műegyetemen szintén a Forradalmi bizottság nem elnöke, tagja lettem, mert egyetemi tanár is voltam. Staar Gyula: A forradalmi szerepvállalásaidból bonyodalmak támadtak. Simonyi Károly: Igen, szelíd bonyodalmak jóttek. Nekem csak az igazgatóhelyetteségtől kellett volna visszalépni osztályvezetőnek. De akkor én megmakacsoltam magam. Vagy azt mondjak, hogy nagy disznóságokat csináltam, a akkor rúgjanak ki. Vagy azt mondják nem, minden rendben van. A hivatalos verzió, hogy én lemondtam. Én írtam egy levelet,hogy éljenek boldogul, sok sikert kívánta a munkatársaimnak
V. AZ ELMÉLETI VILLAMOSSÁGTAN
1957 ugye, amikor mindenki külföldre akart menni. Akkor én az első órán meghirdettem a feltétel nélküli itthon maradás elvét, hogy maradjunk itthon. Annak tudatában is, hozzátéve akár börtönbe is, itthon maradunk. Az védett meg, hogy találtam egy elfoglaltságot is, mindenből lett egy kis haszon, ebből is, akkor tanultam meg kínaiul. Pontosabban elnézést kérek, hogymegtanultam kínaiul nem szabad kiejteni, akkor foglalkoztam a kínai nyelvvel.
A Központi Fizikai Intézet elhagyására kényszerültél, lejöttél a Műegyetemre. Én az Elméleti villamosságtan tanszékre jöttem le. A Stoczek 216-os szoba az még egy következő stáció volt, amikor egy 2x1 méteres helyre lehetett visszavonulni tovább már nem. Közben mindenféle volt. Én meglehetősen nagy lendülettel érkeztem. Tele tervekkel. Azt mondtam, ha most nem kutathatók, akkor van egy csomó könyv tervem. Meg fogom írni, meg fog jelenni.
Furcsa ezeket a kínaiakat kínaiul akartam megtanítani. Staar Gyula: Hogy érted ezt? Simonyi Károly: Az egy közismert jelenség volt. Mi küldtünk a Szovjetunióba villamosmérnököket. Amikor hazajöttek nem tudták azokat az egyszerű szakkifejezéseket: hullámimpedancia, karasztikus impedancia, fázis tényező, fázisszög. Oroszul tudták, magyarul nem. Az Oroszországból hazajött magyarokat magyarul kellett megtanítani, a magyar szakkifejezésekre. A kínaiakkal csináltam egy ilyen kísérletet. Azt mondtam, hogy ion, atom, részecske, elektron tudják ez mit jelent magyarul? Igen. Elmondták körülbelül. Mondják meg kínaiul.
Maguk mire hazamennek fogják tudni kínaiul. Ugyanabban az időben jelent meg az Elméleti villamosságtan a Szovjetunióban, oroszul. Nem én kértem. Egy ottani kolléga németül látta lefordította anélkül, hogy tudtam volna. Amikor én megtudtam már nyomták. Staar Gyula: A szerzőt nem kérdezik meg, hogy leforithatják oroszra? Nem egyrészt németül volt, másrészt az oroszok nagyon nagyvonalúan kezelték. Azután fizetek, jól fizettek, sokat. Nem is ez volt a baj. A szovjet kiadó igazgatója Budapesten járt. Meglátogatott, s ne tessék haragudni, nincs valami másik könyve? Erre mondtam neki. Itt van egy nagy kézirat. Mi? Atomfizika, atomtechnika.
Itt van egy nagy kézirat. Mi? Atomfizika, atomtechnika. Már csomagolom is be. Viszem és kiadjuk. Staar Gyula: Az oroszoknak van szüksége atomtechnikára? Én mondom: Ki fognak nevetni minket. Magyarországról viszik, hogy kell egy atomreaktort méretezni oroszoknak, akik adják el a világnak és ebben igazán mesterek. Azt mondja: Nagyon téved, ilyen összefoglaló munka nincsen. Hogy lehet ez, mert aki ehhez ért, befogják kuli munkára, kutatásra, az nem írhat, Nem tudják mikor árulnak el titkot. S amellett időt vesz igénybe. Úgy, hogy ő viszi.
Felhívtam a kiadó főigazgatóját. Nincs apellata a kiadás ellen? Mondta nincs, ez a végleges döntés. Mondtam: Jó, itt van egy orosz kiadó, kiadom a Szovjetunióban. Erre lett nagy konstelláció, amelyben persze én húztam a rövidebbet. Végül is a könyv nem adódott ki sem oroszul, se magyarul mindmáig. Azóta se.
Staar Gyula: Hagytak dolgozni? Nézd, majdnem azt mondhatnám, mindenki csodálkozna, aki ismer, hogy politikailag nem bántottak. Pedig nem bántottak, majdnem azt mondhatnám, hogy mindig én kerestem a bajt.
Nagyon szívesen beszélek és pedig azért, mert a német kiadás (Theoretische Elektrotechnik). A magyar kiadás az Elméleti villamosságtan is nagyon sok örömet okozott, de ez könyv nem is életmentő volt, de átsegített több nehézségen, egyről különösen szeretnek beszélni. Idő 1971 ősze Braunschweig, akkor Németország, Nyugat Németország. Oda meghívtak engem előadónak, vendégprofesszornak. Érdekes módon egyhangú helyeslést adott mindenki a kiutazásomhoz ti. az ellenségeim remélték, hogy disszidálok, a barátaim pedig, hogy ettől egy kicsit magamhoz fogok térni. Megérkeztem Braunschweigbe, ilyen egyéni depresszióval, akkor láttam azt az iszonyatos gazdagságot.
Egy vitrin volt a Neuerscheinungen-k ék a helye, a frissen megjelent könyvek helye. Mesziről a szememet odavozotta egy könyv a színével is, a borító lapja olyan kék, meg lila volt. Nahát ezt csak a németek merik megcsinálni. Közel megyek, mit tesz isten, a Theoretische Elektrotechnik. Az álszerénységem dolgozik most bennem ti. Ebben a boltban odaadtak egy kis fűzetecskét, amelyben (talán itt megmutatom neked) a német műszaki egyetemeken és természettudományi egyetemeken használatos és javalt könyveknek a jegyzéke. Természetesen izgatottan végig bogarásztam. És igenis kerestem a magyar neveket. Mégis jelöltem, ahol magyar név szerepel.
Tudtam, hogy fordítják Bukarestben román nyelvre a könyvemet. Úgy volt mire haza megyek akkor már vár rám a román kiadás. Hazajöttem és a román kiadásnak se híre se hamva. Nem nagyon érdekelt akkor, persze érdekelt, hogy miért nem jelent meg. Fél év múlva megjelentek a román kollégák, akikkel mi nagyon jóba voltunk kölcsönösen tiszteltűk egymást, és ünnepélyesen átnyújtották ezt a könyvet a román kiadást. Kedves kollégák, mintha ennek félévvel ezelőtt meg kellett volna jelenni. Azt mondták kaptak egy jelzést, drótot, a forditó, meg a kiadó is, hogy meg kell várni, hogy Simonyi vissza tér Budapestre, mert ha disszidál, nem szabad kiadni.
Egyszer valóban, valóban életmentő volt az Elméleti villamosságtan könyv. Azért is szívesen beszélek az Elméleti villamosságtan könyvről. Az idő 1960-as évek eleje. A hely egy repülőgép Moszkva felé. Egy delegáció ment oktatásügyben oktatási miniszter asszony vezetésével. Moszkvában ugyancsak egy miniszter asszony várta. Az volt a feladata, hogy kölcsönösen az oktatásról, kultúráról s minden egyébről beszéljenek. A repülőgépen nézd ezek legendák, a történetek legendává váltak, ahogy régen a Deus ex machina és a Moliére: “lettre de cachet” drámákban volt. De igazságtartalma biztosan van, én hiszek benne, mert a körülmények olyanok voltak, olyan amiről beszéltek.
Olyasvalaki mondta el, aki ebben a delegációban jelentős szerepet játszott. Kifelé menet mindenféle problémáról beszéltek, az oktatás problémáiról. A miniszter asszony azt mondta, hogy ennek a Simonyi ügynek véget kell vetni. Ez így nem mehet tovább, valami ilyesmi volt: Egy ilyen hét próbás fasiszta nem maradhat az egyetemen. Ki kell rúgni. Visszafelé menet ez legyen az első dolga - mondta az illetékesnek. A találkozon természetesen a két miniszter asszony udvariaskodott. Ennek a résznek nem tulajdonítok jelentőséget, mert nyilván úgy van. Jaj mennyit segít a Szovjetunió. Miniszter asszony azt mondta (a partnerének): Mivel tudjuk ezt viszonozni? Oh, nem is kell ezt viszonozni, s íme: előhúzott egy Simonyi Elméleti villamosságtant. Staar Gyula: “Csak nem az orosz kiadás?” Simonyi Károly: “De igen, az orosz kiadás “.(Теоретическая электротехника) könyv 1964-es orosz fordítást (Simonyitól függetlenül, nem szóltak, német kiadásból fordították oroszra).
A helyszín megint a visszajövő repülőgèp a miniszter asszony odaszólt az illetékesnek: A Simonyi ügyet le kell venni a napirendről, úgy látszik engem rosszul tájékoztattak. Persze örültem. Egy kicsit kétségbe estem. De miért Moszkvában kell engem megvédeni? Miért az ottani véleménynek kell segíteni, hogy ott maradhassak a katedrámonom?” Mert, ha nekem onnan el kellett volna menni onnan már egy szűk helyre hátrálhattam volna. Ennyit az Elméleti villamosságtanról. Én is hűséges vagyok még.
VI. A FIZIKA KULTÚRTÖRTÉNETE
Staar Gyula: Mikor fogant meg a gondolat, hogy ezt a könyvet meg kell írnod? Simonyi Károly: Nézd azt is mondhatnám, hogy egész életemben bennem volt, benne volt vagy egy élet kellett a megírásához. Ez azonban nem lenne egészen igaz, ti. való, hogy 18 éves koromban volt az első olyan idézet, amit írtam s, amely benne van Kulturgeschichte-be is.
Staar Gyula: Melyik az az idézet?
Simonyi Károly: Az idézet nem véletlen ti. akkor még nem a történelem oldaláról kaptam én az impulzust vagy a tudománytörténelem oldaláról, hanem az irodalom oldaláról ti. érettségire készültünk és Madách, Madách volt az én szerelmem, benne az Ember tragédiája. És azt hiszem te nem csodálkozol, hogy abba is elsősorban, a legkedvesebb jelenet a Kepler jelenet.
A 60 éves elején megjelent egy angol írónak, tudósnak könyve a Két kultúráról. Snow könyvéről van szó. Odakint ez óriási vihart, mondhatnám botrányt kavart. S ezután begyűrűzött hozzánk, szép lassan.
Marx György hívott össze egy megbeszélést, egy széleskörű megbeszélést erről. Ezen részt vett Németh László is. És ekkor jött nekem az ötletem, mi volna, ha Németh László, akinek - köztudomásúl, hogy az összes író közül talán - a legmélyebb a természettudományos műveltsége, az integrál és differenciálszámítást, és minden egyéb dolgot, a fizikát is magas szinten ismerte. Tehát ha ő előadna, meghivnám előadónak a Műszaki egyetemre a Villamosmérnöki karra. Meg akartuk hirdetni egy előadást. Nem egy előadást, egy két félévre heti két óra előadás sorozatot lehetett volna. És Németh László csodák csodája, a környezete legnagyobb csodálatára beleegyezett.
Összeültünk és megcsináltuk együtt a sillabust. Ez a többes szám, hogy együtt csináltuk azt jelentette, hogy ő csinálta, én pedig segédkeztem, gépelési kapacitást adtam a tanszéken. S néha ügyeltem arra, hogy nehogy már a tematikánál állítsák le ideológiai botrány okozás miatt. Em állt útjában a dolognak. Hogy miért nem lett semmi ez nagyon nagy kára a magyar kultúrtörténetnek. A tematika az volt részletesebben, ami Németh Lászlónak
Megmentett gondolatok kötetében található. Ott van egy rövid sillabus, azt dolgozta ki.
Az igazi impulzus, az érdekes egy meghatározott időpont, amikor elhatároztam, hogy könyv lesz belőle. Az meghatározott időponthoz füznető, az pedig az 1973 Nagycsütörtöke. A húsvét előtti csütörtök. Egyrészt a vári diákoknak csütörtök volt az a napja, amikor meghívtak neves embereket, mondhatnánk, hogy kulturális és politikai életünk személyiségeit, hogy beszélgessenek velünk. Rólam tudták, hogy valami, hogy helyzet van, hogy úgy mondjam. Erről szerettek volna hallani. Erről, azt mondtam, azt nem. De mondják meg, hogy miről szeretnének hallani. Azt mondták, hogy én mondjam meg. Jó.
Előadást tartottam. Egy most már a fizika kultúrtörténete tárgykörből, vettem Galilei idejét. A fiatalok számára is azért érdekes, mert ott lehet meghökkentő dolgokat, újakat, nem a sablont mondani. Mindenkiben él egy kép, Galilei a modern tudományok megalapítója, üldözték és így tovább. És az ember rájön arra, hogy sok minden nincs úgy, nem úgy van. Kedvem volt, kis öngúnnyal azt mondhatnám, egy kis cirkuszt csináltunk hozzá, valami olyasmit: Tanulmányi kirándulás az 1600 évek elején, konkréten Páduába.
Elmentünk meghallgattuk a nagy Galileo Galileit. Tolonktunk. Alig fértünk be. Az akkori szokás szerint elmentünk misére, mert az kötelező volt. S bejátszottunk egy palestrina misét. Diákoknak engedélyezve volt, hogy este egy tavernát meglátogassanak. Persze azért komoly dolgokat is elmondtam, amit lehetett erről az időről. Megdöbbentő volt hatása. Jöttek napok múlva, hetek múlva, lesz-e folytatása, megjelenik valahol kérdezték. Akkor, ha ekkora az érdeklődés, érdemes munkát belefektetni. Elkezdtem komolyan foglalkozni a témával, amúgy is a szakmában mélyen hűtött állapotban voltam.
Érdekes módon a könyv szerkezete már az előadásokon kialakult, mert ti. ott is volt egy fülszöveg, ahogy előadtam. Néha megálltam és akkor külön dossziéban voltak az idézetek, itt és ott jönnek az idézetek. Az idézeteket felolvastam. Ezek kerültek azután a margóra. Akkor volt egy dosszié, amiben az volt: a vetitendő ábrák. És ezek szintén a margóra kerültek vagy ha túl nagyok. A könyv írásánál ezek a dossziék előttem voltak és elegé automatikusan illeszkedtek bele abba struktúrába, amely előttem lebegett- s mondom félig meddig - így az előadás közben kialakult.
Tudatosan azt akartam, hogy ez a könyv európai legyen. Néha rossz a lelkiismeretem szinte azt mondhatnám kicsit talán a magyarságom kárára, hogy ne nézzék provinciálisnak.
Staar Gyula: Professzor úr, aki belelapoz könyvedbe azonnal láthatja, hogy keresztény kultúrkörben nevelkedtél, az idézetek, az illusztrációk, de még a korszakhatárok kijelölése is ezt sugallja. 529-et a Benedek rend alapításának évét például korszakhatárnak jelölőd meg. Simonyi Károly: Örülök, hogy felemlitetted, különösen az 529 évszámot ti. a korszakhatár. Arról mindenhol vitatkoznak, mert nyilvánvaló, hogy egyik korszak átnyúlik a következőbe, az a korszak jóval előbb kezdődött. Tehát lehet vitatkozni.
Staar Gyula: Hány nyelven jelent meg A fizika kultúrtörténete? Mások is érdeklődtek iránta? Simonyi Károly: Egyetlen egy idegen nyelven jelent meg német nyelven. Mondanom sem kell amikor megjelent utána elég nagy nemzetközi érdeklődés kísérte. Az erdeklòdés szintjén, ilyen mint görög, örmény. Szerződéskötés szintjén a lengyel kiadás, a szerb kiadás, az angolról nem akarok beszélni, mert két évi keserves munka után szűnt meg vagy bontottunk szerződést. Egy csomó próbálkozás ment. Itt a nehézséget az okozza, bármilyen furcsa, nem akarok nagyképű lenni, a könyv szoszoros, mindennapi értelmében nem fordítható le.
Csak egy olyan nemzet fordíthatja le, amelyik számára arra a nyelvre az összes klasszikus Arisztotelész, Pláton, a görög drámaírók munkáit már valaki lefordította, mert hiszen könyv számára, nevetséges, hogy pont ennek a könyvnek a számára készüljön egy hiteles Arisztotelész fordítás. Tehát kiesett, ez az egyik nehézség, a másik meg, sem a német könyvnél ez világosan látható volt, hogy minden külföldi kiadás, és az angolnál megszenvedtünk érte hiábavalón, az adaptáció. Staar Gyula: Mennyire európai A fizika kultúrtörténete? Simonyi Károly:Majdnem azt mondhatnám, hogy tudatosan azt akartam, hogy ez egy európai könyv legyen. Néha rossz a lelkiismeretem, néha azt mondhatnám kicsit talán a magyarságom kárára.
VII. ÍME, AZ EMBER
Valahogy úgy, azt bizonyos dolgot, amit nem merek kimondani, szégyellem, a honvágy, a hazafiság. Akkor azt mondtam, ha innen haza kerülök, én ott lecövekelek és én onnan ki nem mozdulok.Talán már említettem, hogy különleges helyzetekben kerültem, és akár milyen tragédia volt egyébként, számomra valami miatt előnyős volt. 1946, 47, 48-ban az én generációm, amely pontosan olyan idős volt mint én, az olyan értelemben előnyös helyzetbe volt, mert nem kompromittálta magát a múltba, mert nem jutott olyan állásba, ugyanakkor már 48-ban mögötte 8 év, kvázi 8 éves múlt volt.
Párizsban a nyári egyetemen hallgattam a francia irodalmat és történelmet. Utána egyenesen Egyházasfaluba mentem, s kimentem a mezőre. Tehát az két vonal. Ebből a két vonalból adódik, persze minden fiatal azt csinálja. Mi feladata egy fiatalnak? A világot meg kell váltani.
Staar Gyula: Te is meg akartad váltani?
Simonyi Károly: Igen, de én tudatosan készültem rá. Akkor még nem tudtam, hogy tulajdonképpen az alapot és a felépítményt is tudni akarom. Később kiderült ki ugye a marxista ideológiából, hogy az alap a munkamódszerek, a mérnökség adja, tehát ebből kell megismerni, a társadalmi felépítményt a jogászság. Én tudatosan készültem arra, hogy értsek a világhoz.
Láttam az egyik oldalt, a kvázi felső tízezer oldalát, a jómódúak oldalát, s láttam nem a nyomort, de a szegénységet, a problémákat azt mondtam én vagyok az elhivatott erre. Ezek után, nagyon hamar rájöttem arra, hogy a világmegváltáshoz nem elég a szakmai ismeret,
Staar Gyula: Mi kell hozzá? Simonyi Károly: Elsősorban hit kell hozzá! Nekünk van igazunk (csak nekünk van igazunk). Olyan hit kell, hogy mondjuk képessé teszi az embert arra, hogy kivégzőosztag elé álljon. Vagy még erősebb hit, hogy maga vezényeljen a kivégzőosztagnak. Ez a hit bennem soha nem volt meg.
A hit bennem soha nem volt meg. Soha nem hittem el, hogy csak én vagyok a, szóval, hogy a Jóisten nekem külön kőtáblát adott. Csak én vagyok az igazság birtokában. Persze érzelmi töltés nélkül tulajdonképpen semmit sem lehet csinálni. Ilyen érzelmi hozzáállás a tárgyhoz, a tárgyat is szeretni kell, hallgatókat szeretni kell. Ez valóban bennem mindig megvolt. Én nem erről az igazságról, akár mennyire lelkesen csináltam, sohasem hittem, hogy az a módszer a legjobb, ahogy én csinálom. Sőt, sőtt, sőt, sőt kétségek gyötörnek, még a legszűkebb szakmám területén is.
Térj vissza tanáraimra. Te rákérdeztél. Én mondtam, ez azért volt jó, az azért volt jó, szerettem. Szerettem. Egyikről sem mondtam, hogy a mintaképem. Kritikus voltam. Kritikus voltam velük szembe. Szeretném mondani, hogy elég hosszú ideig vallásos voltam, fiatal koromban, 16-17 éves koromban pap is akartam lenni, matematika-fizika szakos szerzetes pap. Fiatal koromban ez volt a vágyam, 16-17 koromban. Életem végén innen is kaptam valamit. Gyónni, gyónni, de előtte lelkiismeretet vizsgálni. Ezt komolyan vettem, kisgyermek koromban. Később jó barátom lett az egyetemen, a Műegyetemen egy kritikus szemléletű matematikus, aki majdnem azt mondhatnám, hogy a liberális eszmékhez tologatott, aki azt mondta: “Legalább magadnak ne hazudj!” - Ezt nagyon szigorúan vettem.
Akárhol vagyok külföldön egyetemi tanár, akkor ott tőlem megkívánják egy egész sor olyan tevékenységet, ami lehetetlenné tenné ezt a búvárkodást, hogy én naponta sok könyvön rágják át magam a legkülönböző témakörből. Tehát tudom jól, hogy Amerikában nem egy kolléga, aki disszidált neves tudós megijedt attól a követelmény rendszertől, ami ott van. És volt, aki szépen visszakéredzkedett, hogy ebben a kissé langyos, kibírható vagy nem annyira ígényes helyzetben éljen. Nekem ez idáig volt, mert fizetés kaptam, s fel voltam mentve.
Staar Gyula: Ahhoz, hogy megirhasd ezt a csodálatos a könyvet, amely mindörökre hordozza a neved, az szükségeltetett, hogy 1956 után téged félre állítsanak. Ezek után nem tudom, hogy rosszat vagy jót tettek veled ezzel? Simonyi Károly: Egy kis öngúnnyal azt mondhatnám, hogy helyemre állítottak. Tehát jót tettek. Nem hiszi el nekem senki, hogy tudományos intézetek vezetésére nem tartottam magamat alkalmasnak. Egyszerűen belőlem hiányzott az intuitív készség konkrét tudományos feladatokra. Igen félreállították, de a helyemet találtam meg.
Sok mindenre jó vagyok, nincs bennem - nem merem azt mondani - kreativitás, intuíció, amikor úgy löki az ember az ötleteket. Az én képességeimmel. - nem az ismeretekkel, mert azzal nincs is baj - nem vezethetem az ország legnagyobb kutatóintézetének az Atomfizikai osztályát. Tudnám vezetni, mert az emberek szeretnek, és jó emberismerő vagyok, tudom ki mire való, ahhoz azonban nekem minden segítséget meg kellene kapni, s nem arra utazni, nini, hát ennek nincs intuiciója. Hát bizony nincs, mit csináljak.
Staar Gyula: Professzor úr most leszel 80 éves, hátad mögött nagyon tiszteletre méltó életúttal, eredményekkel, könyvekkel. Elégedett ember érzed magad? Megtettél mindent, amit megtehettél? Simonyi Károly: Ha én azt mondanám, de, hogy vagyok én elégedett. Formálisan minden rendbe van. Feleségem, gyermekeim, unokáim vannak. Eredményes tudományos munka. Elégedett vagy boldog? Nem tudom. Néha én hallom a TV-ben embereket, hogy ők elégedettek, boldogok. Amikor ritkán, de rám tör, hogy csak egy autista ember lehet a mai világban boldog.
Amit elértem, arra azt mondhatnám, ennyire tellett. Ennyi volt, hát istenem. Az amit kaptam sok, kevés, azzal talán sáfárkodtam. De mint, ki sem merem mondani mint érzékeny, szokták mondani mint szociálisan érzékeny ember nekem a legfontosabb a szociális lelkiismeret. Ez nincs meg. Ez nincs meg a világot, a környezetet nézve, hogy nyugodtan lehetnék. S mindenki szidni fog, hogy nem mondom, hogy igenis elégedett vagyok. De nem vagyok.
4. FÜGGELÉK: Németh Kriszta: Felbecsülhetetlen hagyatékot ajándékozott a pécsi iskolának Simonyi Károly családja
Kezünkbe vehetjük a múltat a pécsi iskolában! Valamikor Simonyi Károly nézegette, lapozgatta és olvasta azokat a könyveket, amiket most fiai ajándékoztak a Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskolának. Ezzel olyan értéket kapott az iskola, amivel egyetlen magyar intézmény sem büszkélkedhet.
Az ország bármely múzeumát, iskoláját választhatta volna a család. Pécsre azért esett a választás, mert itt található az az iskola, ami több mint 20 éve viseli Simonyi Károly nevét. A fizikus fiai felajánlották a tudós emlékszobáját azzal az egy feltétellel, hogy ITT KÖTELEZŐ MINDENT KÉZBE FOGNI!
Az emlékszobát Charles Simonyi szoftverfejlesztő, űrutazó és testvére, Simonyi Tamás is megtekintette Pécsett
– Édesapám bútorai mellett a könyvei is itt vannak, ezek talán a legfontosabbak – mondta Charles Simonyi, miután megtekintette az emlékszobát. Megható volt pár percre ugyanabban a környezetben lenni Pécsett az iskolában, mint amit apánknál megszoktunk. Örülök hogy a tanulóknak is alkalmuk nyílik arra, hogy ezt a hangulatot élvezhessék, s a kultúrát magukba szívhassák a könyvekből – hangsúlyozta a szoftverfejlesztő.Példát állítanak a diákok elé
Itt a tanulók ugyanabban a hangulatban olvashatnak, mint ahogy azt Simonyi Károly fizikus tette
– Olyan értéket kapott az iskolánk, amivel egyetlen magyar intézmény sem büszkélkedhet – mondta Déri Tibor. A Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskola igazgatója hozzátette: ezzel példaképet tudnak állítani a tanárok és diákok elé.
Ezt követően Őri László, a Baranya megyei Önkormányzat elnöke a Megyeházán fogadta az Egyesült Államokban élő világhírű fejlesztőmérnököt, ahol áttekintették a pécsi elektrotechnikai képzés múltját, a mára nemzetközivé vált Simonyi Elektrotechnikai Verseny tapasztalatait is.
– Az iskolával közös célunk a fiatalokat arra biztatni, hogy érdemes műszaki, informatikai tudást szerezni, hiszen azzal kinyílik a világ, ezt mutatja Charles Simonyi életútja is – mondta Őri László.
Őri László és Charles Simonyi
A Simonyi Károly eredeti bútorait bemutató dolgozószoba a család felajánlása alapján a Baranyai Megyei Önkormányzat, valamint a Multi Alarm Zrt. támogatásával nyílt meg.
– Ő ezekből a könyvekből merítette azt a tudást, amiből megszületett a világra szóló szenzáció, a Fizika kultúrtörténete című, 62 nyelvre lefordított remekmű.
Milyen könyvek ezek?
Különböző enciklopédiák mellett irodalmi művek, művészeti könyvek, természettudományi könyvek. Olyan kötetek, amelyeket sok-sok éven keresztül gyűjtött Simonyi Károly.
– Régen édesapám azzal dicsekedett, hogy ha bármilyen kérdés és probléma van, akkor azt a könyvtárából öt különböző helyről elő tudja szedni; kettőt magyar, hármat idegen nyelven. Fontos, hogy összehasonlítsuk a forrásokat – mondta Simonyi Tamás, aki szerint fontos, hogy mindig több szemszögből, kritikusan szemléljük az információkat. – Annak idején ez a könyvtár volt az internet és az édesapánk volt benne a Google keresője – tette hozzá.
Üljön le Simonyi Károly asztalához! Egyre nehezebb rávenni a fiatalokat az olvasásra, ha pedig olvasnak, akkor egyre rövidebb szövegeket hajlandóak. De ez a könyvtár nemcsak arról szól, hogy van egy könyv a kezükben, hanem az iskolájuk névadójának a könyvtára ez. Talán kicsit segít az olvasásban – mondta az igazgató.
5. FÜGGÉLEK: Levél Charles Simonyinak
Tisztelt Charles Simonyi úr
számára
Kedves Charles !
Engedje meg, hogy elől járóban kedves és szép kislánya születéshez gratuláljak.
Elkészült Édesapjáról szóló könyv, 80-en írták meg emlékeiket, ami ebben a műfajban szinte páratlan. Elkészült a cd is, jelenleg az utolsó simítások folynak.
Március közepére a MTA épületében tervezzük a könyvbemutatóval egybekötött ünnepi ülést. Szeretnénk, ha ez is méltó lenne Édesapja életéhez és munkásságához. Terveinkben az ülést Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia Elnöke nyitná meg, aki a könyv előszavát is írta. Keszthelyi Lajos Bácsi elnökölne. A könyvet négy rövid előadásban mutatnánk be.
Nagy megtiszteltetés lenne számunkra, ha Charles közöttünk lehetne, és elnök úr megnyitója után szólásra emelkedne. Tudom, hogy sok elfoglaltsága mellett, amely közül most a kislánya jelenti a legfontosabbat, nem igen tud jelen lenni körünkben. Sajnáljuk, de megértjük. Ha mégis tudna jönni, boldogok lennénk, nagyon nagy megtiszteltetés lenne számunkra.
Szeretném az ünnepet azzal még meghittebbé tenni, hogy Charles videóüzenetben üdvözölné a megjelenteket. Mondana pár fontos gondolatot, úgy is, mint a Professzor Úr első és legjobban szeretett tanítványa, és a legsikeresebb is.
Kérem, segítsen abban, hogy Az iskolateremtő Simonyi Károly professzor könyve, Édesapja legendás élete, arra való emlékezés a jövő generációi számára megszólalásával nyomatékot kapjon, s követendő példát nyújtson.
Erdősi Gyula
a professzor úr tanítványa,
a könyv szerkesztője
Az iskolateremtő Simonyi Károly professzor című könyv tartalomjegyzéke
Előszó – Pálinkás József
Ajánlás az egyetemi fiatalságnak – Vajta László
Köszönetnyilvánítás – Erdősi Gyula
A róla elnevezett csillag mindig, mindentől függetlenül tovább világít az égen (életének főbb állomásai) – Mérey Imréné
50 év Simonyi professzor közelében (1951–2001) – Keszthelyi Lajos
Professzorunk – közelről – Szlávik Ferenc
„Tőled tanultam emberséget” – Zimányi Magdolna
„Nem fogok elmenni, maradni fogok” – Bay Zoltánné Herczegh Júlia
A karizmatikus vezető – Schmidt György
Találkozásaim Simonyi Károllyal – Németh Judit
A Prof – Ferencz Csaba - Árkos Ilona
Simonyi Károly életműve megőrzendő, az európai ifjúság jeles öröksége – Csurgay Árpád
„Tiszteld a tudomány végtelen bonyolultságát!” – Pap László
Mindig hű volt a gyökereihez, a nagycsaládhoz – Kizmus Lajos
Kari bácsi– Simonyi Ernő
Itt nem pusztán statikáról, hanem a világ, a tudomány és az ember viszonyáról volt szó!– Jánosi László
Látogatása barátsággá fejlődött, ami végeredményben csak egy része a két nép nagy barátságának – Hans–Georg Unger - Klaus Schünemann
˝Nem pöröltem, Félreálltam,˝ – Csurgayné Ildikó
Egy műegyetemi professzor előadásai a Múzeum körúton – Radnai Gyula
A 70–es években elmaradt közös kutatómunka – Gyulai József
Mindhalálig sugározta tudását – Staar Gyula
Egy műegyetemi fizikus a 20. századból – Abonyi Iván
Az egyetemes emberi kultúra apostola– Abos Imre
„Szabad szót ád a rejlő gondolatnak” – Ács Margit
„Kari” – emberi példaképem – Bay Zoltán id.
„Nem vagyok odafenn közkedvelt ember, ez a maga karrierjére is kihatással lehet” – Bencze Gyula
Egy geofizikus tanítvány emlékei – Bencze Pál
Tanítványai kedvéért megtanult kínaiul – Berceli Tibor
Mélysége, humora és kedvessége nem ismert határt – Berkes István
A bővülő Nagycsalád – Botvay Károly
Az első gondolata a segítés volt – Cornides Istvánné
Tanított egész lényével, viselkedésével – Czellár Katalin
Szakmájában távol, mégis oly közel – Detrekői Ákos
A Holdradar kísérlet egyik epizódja – Ducza Károly
„Sétálok a valós tengelyen, egyik zsebemben a pólusok, másikban a zérusok...” Simonyi Károly, a pedagógus – Esti Judit
80 évesen is nagyon érdekelte a magyar híradástechnikai ipar helyzete – Fodor István
Bay Zoltán Tungsramban alapított kutatóintézete munkásságának folytatója – Gergely György
Férjem odaadó tanítványa, lelkes híve és tisztelője volt – Géher Károlyné
A Prof oktatási módszertana – Henk Tamás
Meleg szeretetet sugárzó továbbképzések középiskolai fizikatanároknak – Honyek Gyula
Érték és Mérték – Kálmán J. Gábor
A részecskegyorsító újbóli felállításával is köszönöm a kisugárzást, amellyel a professzor szakmai életemet segítette! – Kiss Ádám
Humanista tudós és rendkívüli ember – Klopfer Ervin
Az előrehaladásra mindenkinél odafigyelt– Kostka Pál
A vele eltöltött idő felejthetetlen – Kostyál László
Példamutató volt, s nemcsak a szellemi munkában – Lajtha György
A vizsgámon egyszerre volt fizikus, mérnök és jó pszichológus – Marxné Koczkás Edit
Négy találkozás Simonyi Károllyal – Michelberger Pál
Óriási tudású, szerény professzor és az érdeklődő diák életre szóló kapcsolata – Nagy Dezső
Nem rettent meg a hatalom ránehezedő nyomásától – Náray–Szabó Gábor
Hálás emlékeim és máig élő tanulságaim – Roska Tamás
Akkor alkotta világra szóló művét, amikor más feladta volna – Sallai Gyula
Kitűnő előadó és minden helyzetben Ember – Saufert János
A Mózes-féle kőtáblák, a Maxwell–egyenletek hirdetője – Scultéty László
Gondolatok Simonyi Károly által – Sebeők János
Nobel-díjas lehetett volna – Solymar László
Emléktábla avatás a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetben– Szőkefalvi–Nagy Zoltán
Előhúzta a Pravdát mondva „Fiúk, én ezt eredetiben olvasom” – Takács Ernő
„In principio erant aequationes Maxwelli, et secundo creavit Deus coelum et terram” – Takács Jenő
A hadifogságból az első útja a Tungsram Kutató Laboratóriumba vezetett – Takács Lajos
A tanító, a példakép és az ember – Temes J. Gábor
Simonyi - Uzsoky szerzőtársak – Uzsoky Borbála
A fizika kultúrhistóriájának dedikált példánya könyvtáram kincse – Vámos Tibor
A sokoldalú soproni ember és személyes varázsa – Verő József
„A leányzó nem halt meg, csak aluszik” – Veszely Gyula
„War es ein Gott, der diese Zeichen schrieb” – Zombory László
6. FÜGGELÈK: Egy karrier elindul… Simonyi Károly emlékezete
Egyházasfaluban, Sopron vármegyében születtem, szegényparaszti család hetedik gyermekeként. Már nem ismerhettemédesapámat, aki fiatalon, születésem előtt meghalt. Édesanyám másodszor is férjhez ment, mert az akkor egészen természetes volt, hogy hét gyermekkel nem lehet özvegyen maradni. Csodálatosan sikerült a második házassága is, az utánam született három testvéremmel, a mai napig, édestestvérként szeretjük egymást. Szülőfalum jobb helyzetben volt az ország többi falujánál: nálunk mindenki tudott írni és olvasni, valamennyi kisgyermek iskolába járt, a földek Sopron és Moson megyében nagyon jók voltak, még a néhány holdas gazda is viszonylag jólétben élt, az urasági cselédek sem nyomorogtak.
Egyházasfaluban, az elemi iskolánk felügyeletét az egyház látta el; plébánosunk, Kapuy Elek, gyakran látogatta meg az órákat, ahol én jeles tanuló voltam. Nem gondoltam volna, hogy ezzel különösebben nagy tettet hajtottam végre, az atya azonban, miután befejeztem az elemit, megjelent Édesanyámnál. „Isten és ember ellen való vétek lenne, ha ez a jóeszű gyerek itt maradna parasztnak! Taníttatni kell!“ A plébános úr ugyanakkor azt is közölte, hogy már be is íratott Győrbe, a bencésekhez. Édesanyán azonban aggódott, a másik kilenc gyermeke mellett nem tudja ő fizetni a tandíjat! Az atya azonban tovább érvelt: a kisfiú majd a papi kollégiumban lakik, nem kell fizetnünk semmit, majd kisinasként megszolgálja a bérét. Édesanyám azonban hallani sem akart erről: gyenge legény az, nem bírja a munkát, sohasem volt még távolt a szülői háztól!
Egyházasfaluból, a kicsiny Sopron megyei szülőhelyemből, a helyi plébános, Kapuy Elek bácsi azonban mégsem hagyta annyiban a dolgot. Valóságos családtörténeti kutatásba kezdett, hogy számomra és édesanyám számára, megfelelő megoldást találjon. Valójában Semadam Károlynak hívnak, nagyapám, Semadam Mihály, a Széchenyi-birtok asztalos mestere volt. Francia eredetű családunk egyik távoli ága Budapesten élt: Simonyi-Semadam Sándor jogászról, ügyvédről, a keleti nyelvek tudósáról van szó, aki rövid ideig miniszterelnök is volt. Levelet írt neki érdekemben, kérte, hogy segítse továbbtanulásomat. Az idős pap talán Édesanyámnál is jobban meglepődött, amikor megmutatta a válaszlevelet, amelyben az állt, hogy küldjenek Budapestre, a „kegyelmes úr“ vállalja a taníttatásom költségeit. A győri bencések helyett az óbudai Árpád Reálgimnáziumban kezdhettem meg középiskolai tanulmányaimat…
Egyházasfaluban, Édesanyám becsomagolta a holmimat, előtte még leszedte az alig érett szőlőt, azt is hozta magával, így kísért el. Kiszekereztünk a jó pár kilométerre lévő Nemeskér–Egyházasfalu vasútállomásra. Tízévesen ültem először vonatra: akkor láttam ilyet életemben először – belülről. Édesanyám tisztességgel átadott a „rokon“ családnak, ahol aztán másfél évig kosztos diák voltam, a nyári szünidőben azonban hazajöhettem. Sohasem felejtem el fájdalmas arcát: patakzottak a könnyei, csak sírt és sírt, és sehogy sem akart engem elengedni. Kezdetben, mint vidéki kisfiút, sok megaláztatás ért, sokat szenvedtem; mégsem jutott eszembe sohasem, hogy hazamegyek, és abbahagyom az egészet. Idővel, miután magamhoz tértem és megszoktam, egyre jobb eredményeket értem el – különösen a jeles latinomra voltam rendkívül büszke.
Egyházasfaluban, Kapuy Elek bácsinál ugyanis sokat ministráltam. A latin szavak számomra ismerősen csengtek. Az akkori felfogás szerint az a jóeszű, értelmes gyermek, aki a mennyiségtant és a latint jól tudja. Matematikából mindig nagyon jól teljesítettem, mérnöknek vagy matematikusnak készültem, „előéletem“ miatt pedig a latin is nagyon jól ment; s aki mindkét tárgyból kimagasló, annak a többi tanár sem adhat rossz jegyet. A fölényeskedő pesti, óbudai diáktársaimról idővel kiderült, hogy sem matematikából, sem latin nyelvből, semmivel sem jobbak nálam, sőt lényegesen gyengébbek a vidéki parasztfiúnál. Lassan megfordult a dolog: társaim egyre jobban elmaradtak tőlem, én viszont növekvő önbizalmammal egyre bátrabb és fölényesebb lettem.
Egyházasfaluba hazatérve, az első év után, első utam Édesanyámhoz vezetett, ám rögtön utána a kedves öreg plébánost látogattam meg, hogy „rendkívüli“ latintudásomat rögvest megmutassam. Illő módom megmutattam neki értesítőmet, az atya kisétált velem a templomkertbe, s elégedetten nézegette a bizonyítványt, én pedig büszkén kihúztam magam. Miután összecsukta a teljesítményemről tanúskodó kis füzetet, szivarra gyújtott és barátságosan faggatni kezdett: „Nunc, mi fili, dic mihi…“ (Most fiam, akkor meséld el, nekem, hogy…) Elek bácsi kedvesen megismételte a kérdést, ám így sem értettem semmit, fogalmam sem volt arról, hogy mit akart tőlem megtudni? Még egyszer elkérte az értesítőmet, fejét csóválta, az égre tekintett, és megszólalt ismét, ezúttal immár magyarul: „Uram Isten, ez eminens? Vajon, mit »tudhat» akkor a többi?“ Elszégyelltem magam jótevőm előtt, akivel jeles bizonyítványom ellenére sem tudtam latinul beszélgetni: semmivel sem különböztem a velem fölényeskedő pesti, óbudai fiúktól. Kapuy Elek azonban ezúttal sem hagyta magát, nemsokára ismét megszólalt, ismét magyarul: „Édes fiam, minden reggel eljössz hozzám, és megtanulunk latinul!“
Legújabb írásunkkal a száz éve, 1916. október 18-án született Simonyi Károly fizikusra, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjára, az egyik utolsó magyar polihisztorra, A fizika kultúrtörténete című csodálatos művelődéstörténeti könyv szerzőjére emlékeztünk. A Farkasréti Temetőben lévő sírja a nemzeti sírkert része. Staar Gyula interjújában, az angolul, németül, franciául, olaszul, oroszul, szerbül és latinul, illetve görögül kiválóan beszélő professzor magáról keveset árult el, ám azt hangsúlyozta, hogy Édesanyján és a Simonyi-Semadam családon kívül a legtöbbet Egyházasfalu kicsiny település plébánosának, a tehetségét felfedező Kapuy Eleknek köszönhette.)
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Esszé
Megjelent: nevpont.hu 2016
7. FÜGGELÉK: Simonyi Károly az MTA Aranyérmet megköszönő beszéde (magnó felvétel irásban)
“Elnök Úr, tisztelt Akadémia, Hölgyeim és Uraim!
Testi romlásom nem teszi lehetővé, hogy személyesen köszönjem meg ezt a magas kitüntetést, szellemi beszűkülésem pedig abban akadályoz meg, hogy hálámat az Akadémiához méltó színvonalon fejezhessem ki. Mindezekért elnézésüket kérem. Az ilyenkor szinte kötelező álszerénységet szeretném elkerülni, ezért a magam megnyugtatására keresem, és meg is szeretném találni a díj odaítélésének indokait. Konkrét tudományos eredményeimmel erre biztosan nem szolgáltam rá, mert ilyen fajsúlyú eredményeim nincsenek. Én ugyanis elsősorban pedagógus vagyok. De még a több mint fél évszázadig űzött pedagógiám helyességére vonatkozóan is állandóan kétségek gyötörnek: vajon az átadott ismeretek kiválasztásánál nem helyeztem-e túl nagy hangsúlyt az áttekinthetőségre, a logikai szépségre, háttérbe szorítva az alkalmazási lehetőségeket? Ért-e így valamit az ismeret, amit tőlem kaptak?
Németh László nyugtat meg: „Mert hisz nem az ismeret, még csak nem is a tanított tárgy mások elé helyezése a jó tanár nyoma, hanem a felébresztett képesség, vagy ha az nincs – az ébresztés nem sikerül –, ami a tanárban is honvágyként él: a szép óra emléke, az ismeretszerzés öröme, az az érzés, hogy tanulni jó, s a szellem kaptatói nagy önérzetadó s épp ezért visszasóvárgott rálátásokhoz vezetnek.
Ha számadást akarnék készíteni arról, hogy kik és milyen körülmények szóltak bele életem alakulásába, kiknek tartozom hálával, túl hosszúra nyúlna a felsorolás, és biztosan akkor sem lenne teljes. Így csak a gyökereimet tápláló nyugat-dunántúli szülőfalumat köszöntöm, és családomat: feleségemet, két fiamat és két unokámat szerető gondoskodásukért.
Befejezésül engedjék meg, hogy a saját könyvemből idézzek: Az 1920-as évek végén vagyunk, egy fizikus kongresszuson vagy húsz Nobel-díjas, Nobel-díj-várományos fizikus társaságában. Közöttük a huszonévesek, izmosak, öntudatosak, tehetségesek, rámenősek: Heisenberg, Pauli, Dirac és a többiek. Még az ereje teljében lévő Einsteint is lehurrogják. A fényképen egymás mellett ül három megfáradt, egyéni tragédiáiktól is elgyötört öregember, Madame Curie, Planck és Lorentz. Az induló XX. század három nagy géniuszának a képét nézve nem szellemük fölénk tornyosuló nagyságának nyomását érezzük, hanem látva esendő emberi voltukat, csodálatunk mellé szeretetünk is társul.
De mit kezdjünk egy esendő, hétköznapi öregemberrel, aki legfeljebb egy kissé lelkesebb és munkabíróbb, mint az átlag? Akinek szelleme így nem is tornyosulhat nyomasztóan fölénk, tehát nem is csodálhatjuk. De szeretetünket kiérdemelheti. Ezt éreztem a díj odaítélésénél, és ezért a szeretetért mondok most köszönetet. Köszönöm, hogy meghallgattak. “
8. FÜGGELÉK: Németh László:
Levél Marx Györgyhöz
Kedves Barátom, bizonyára nem azért hívtatok meg a Kossuth-klubbeli vitátokra, hogy négy órán át a falnak lapultan hallgassam a felszólalókat, s elmenőben, a lépcsőházban vessek oda egynéhány megjegyzést.
De mért tagadjam: le is hangolt a vita. Mindarról, amiről szó volt, rég s rengeteget írtam. A bevezető előadások egyikében kifejtett Új enciklopédia félé kifejezés harminc néhány év előtti tanulmányom címe, s amiről beszéltetek, a természettudományi és szellemtudományi De mért tagadjam: le is hangolt a vita. Mindarról, amiről szó volt, rég s rengeteget írtam. A bevezető előadások egyikében kifejtett Új enciklopédia félé kifejezés harminc néhány év előtti tanulmányom címe, s amiről beszéltetek, a természettudományi és szellemtudományi műveltség összehozására nemcsak programot, de tán példát szolgáltattam. Az ember szíve elszorul, ha azt látja, hogy ennyi munkának, gondolatnak, ilyen magas műveltségű emberek társaságában nyoma sincsen. Nem a hiúságom szenvedett, hisz annak igen udvariasan vetettetek táplálékot, maguknak a gondolatoknak nem láttam eredményét.
A vitában felszólalt Simonyi Károly. Németh László megerősítette és tovább írta a gondolatát:
Simonyi professzor szellemes felszólalásában bemutatta a műegyetemiek plakátját: „Ne legyetek szakbarbárok! Tanuljatok…” s itt irodalom, zene, történelem következett. Az a jelszó azonban, hogy szerezzetek komoly természettudományos műveltséget: erről a tiszteletre méltó papirosról is hiányzott. De ha az igazi „komplett” természettudományos műveltség a természettudományba ágyazott szakember számára is ilyen nehezen megszerezhető, hogy szerezze meg, hogy fogjon hozzá megszerzéséhez a művész, a szellemtudomány embere?
Németh László javaslata Marx Györgynek
új folyóirat indítására
Van azonban más módja is annak, nemcsak az írók átképzése, hogy a természettudomány, technika kérdései az irodalomba bevonuljanak; ha a tudósok maguk tanulnak meg irodalmi szinten, irodalmi alkotásokban szólni róluk. A tanulmány minden írói műfaj közt a legszélesebb. Magamírta esszéfolyóiratomban harminc éve arra próbáltam példát adni, hogy nincs olyan tudományos vagy társadalmi téma, akár Eddington táguló világegyeteme, akár Oswald Spranger alkattana az, amely a magyar esszéirodalomban megfelelő feldolgozásban helyet ne kaphatna. Például ott voltak előttem Korányinak az Orvosképzésben megjelent írásai, amint ott lehettek volna Bartók zenei tanulmányai. Azóta képzőművészeink közül Réthy, Ferenczy, Bernáth, Pátzay vívtak ki helyet tanulmányirodalmunkban is. A nyáron írt levelemben Rényi Alfréd platóni párbeszédére, Granasztói, Ujfalussy, Lőrincze Lajos írásaira hivatkoztam, mint a nem író szakemberek kívánatos írósításának példáira.
Hogy az efféle tanulmányok a szélesebbre alapozott irodalom polcaira kerülhessenek, ma még sokszor útját állja a népszerűsítés dilemmája. Korányi tanulmányai, bár felépítésük, stílusuk szerint irodalmi alkotások, a nem orvos, mégsem férhet hozzá tartalmukhoz. Más beszámolókban viszont ott van az a szellemi árleszállítás, ami a népszerűsítés sajátsága. Egy zenetörténeti tanulmányban szeretem, ha kották vannak, s a relativitásról a legnagyobb tudós sem írhat laikusaknak eredményesen. De a közoktatásnak épp arra kellene törekednie, hogy a tudományos nyelv elemeinek elsajátításával elébe menjen az apparátusát tanulmányíróként a legkisebbre szorító tudósnak, s így e mérhetetlenre tágult irodalomnak egyszerre neveljen a szellemi, sőt fizikai munka minden területéről rekrutált írókat, s azoknak a beszédét megértő, tág érdeklődésű olvasókat. Ma az Élet és Tudományt olvassák több százezren: egy nem is olyan utópiai messzeségben a Korányi- s Bartók-esszéket közlő folyóiratokat olvasnák ugyanannyian.
S ezzel el is értünk vitátok legjelentősebb javaslatához: ezt a magas szintű Élet és Tudományt: a különböző területekről érkező esszéírók közös piacát meg kell csinálnotok. A Valóságban már volt törekvés erre. De ha akadályok vannak: csináljátok meg ti. Jó szerkesztésben, példányszámra is beérné csakhamar irodalmi folyóiratainkat, s ha a külföldet hozó Nagyvilág mellé még egy ilyen hazai „dilettáns” versenytársat is kapnának, az, úgy hiszem, jobban megszorítaná az írókat, mint az intelem s kívánalom, amit most a szakadék üres felére átkiáltunk.
9. FÜGGELÉK: Online okoskönyvtár koncepciója
(Javalatvázlat)
A Simonyi könyvek elemzése alapján célszerű a fizika fejlődésének a dinaAIkáját elemző modellt létrehozni, az AI adta lehetőségeket alkalmazni, amely nagymértékben hozzájárulhat például, prognózisok készítéséhez. Elénk tárul egy 616 oldalas könyv az Akadémiai Kiadótól. A fizika kultúrtörténete megrendelhető a MeRSZnél (Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatásnál), amely szövegek és szakkönyvek széles skáláját kínálja. A platform - a jelenlegi információk alapján - nem alkalmaz mesterséges intelligenciát az olvasók által közvetlenül elérhető funkciókban, például személyre szabott ajánlások vagy interaktív keresések formájában. Kérhető-e az AI segítsége egy ilyen rendszerben?
Ha egy ilyen online könyvtár AI-alapú szolgáltatást nyújtana, az alábbi funkciókat kínálhatná:
- Intelligens keresés: A szövegek és tartalmak kontextuális keresése, akár természetes nyelvfeldolgozással (NLP), például: “Ajánlj egy könyvet az AI történetéről a MeRSZ-ben.”
- Tartalomelemzés: Szövegrészletek összefoglalása, szemlézése, kulcspontok kiemelése.
- Személyre szabott ajánlások: A felhasználók érdeklődési köréhez igazított tartalomajánlás.
- Interaktív tanulás: Az olvasott anyag alapján kérdések megválaszolása vagy vitás pontok tisztázása.
Jelenleg viszont úgy tűnik, hogy a MeRSZ-hez hasonló könyvtári rendszerek még nem rendelkeznek ilyen AI-alapú, közvetlenül elérhető funkciókkal. Ahhoz, hogy egy online könyvtár, például a MeRSZ, mesterséges intelligenciát alkalmazzon a szolgáltatásaiban, több tényezőre van szükség. Az alábbiakban a legfontosabbak:
1. Adat és tartalom digitalizáció
- Megfelelő adatmennyiség: A könyvtár tartalmának strukturált, digitális formában való elérhetősége alapvető. Ez azt jelenti, hogy a könyvek, tanulmányok és egyéb anyagok metaadatai (cím, szerző, kulcsszavak) és teljes szövegei digitalizálva és rendszerezve legyenek.
- NLP-kompatibilis szövegformátumok: Az AI rendszerek természetes nyelvfeldolgozás (NLP) segítségével elemzik a szövegeket, ezért fontos, hogy a tartalmak olvasható formátumban (pl. PDF, ePub) elérhetők legyenek.
2. AI technológia és infrastruktúra
- Természetes nyelvfeldolgozó rendszerek (NLP): Az olyan AI-alapú rendszerek lehetővé teszik a felhasználók számára a természetes nyelvű kereséseket és kérdéseket. Például: “Mutass nekem könyveket a kvantumfizika történetéről!”
- Ajánlórendszerek: Az AI algoritmusok (pl. gépi tanulás) képesek elemezni a felhasználók viselkedését, olvasási előzményeit, és személyre szabott tartalmakat ajánlani.
- Interaktív chatbotok: Egy ügyfélszolgálati chatbot integrálása segítheti az olvasókat a megfelelő könyvek, cikkek vagy témák megtalálásában.
Automatikus szövegelemzés: Az AI képes lenne könyvek összefoglalására, kulcsfontosságú részek kiemelésére vagy bonyolult tudományos szövegek egyszerűsítésére.
3. Fejlesztési erőforrások
- Szoftverfejlesztők: Szükség van AI szakértőkre és fejlesztőkre, akik képesek a platformba integrálni a mesterséges intelligencia technológiáit.
- Felhasználói felület tervezése (UX/UI): Az AI-alapú funkciókat úgy kell kialakítani, hogy azokat a felhasználók könnyen és intuitív módon használhassák.
4. Pénzügyi források
- Az AI fejlesztése és integrálása költséges. Ez magában foglalja:
- Infrastruktúra fejlesztését (pl. szerverek, adatbázisok).
- Szoftverek és technológiai licencek beszerzését.
- Fejlesztési és karbantartási költségeket.
5. Adatvédelem és etikai kérdések
- Az AI használata során fontos biztosítani, hogy a felhasználók adatait megfelelően kezeljék, az adatvédelmi előírásoknak (pl. GDPR) megfelelően.
- Etikai szempontból meg kell határozni, hogyan használják az AI-t (pl. elfogultság minimalizálása az ajánlórendszerekben).
6. Felhasználói igény és használati cél. A felhasználóknak olyan igényeiknek kell lenniük, amelyeket az AI megoldani tud. Például:
- Gyors és kontextuális keresés a könyvtárban.
- Összefoglalók készítése könyvekről.
- Személyre szabott tanulási ajánlások.
Példa alkalmazási területekre:
- Interaktív keresés: Felhasználók egyszerű kérdéseket tehetnek fel: “Mutass könyveket az 1800-as évek fizikájáról!”
- Személyes tanulási útmutatók: Az AI segíthet összeállítani egyéni tanulási terveket egy adott témában elérhető könyvek alapján.
- Összegzések készítése: Hosszabb szövegekből kivonatokat és főbb gondolatokat nyerhet ki.
Ha a MeRSZ vagy egy hasonló rendszer bevezetné az AI-t, a szolgáltatásaik gyorsabbá, hatékonyabbá és felhasználóbarátabbá válhatnának. Ez azonban komoly technológiai és pénzügyi befektetést igényel. Egy olyan platform (vagy más hasonló digitális tudás- és tartalomszolgáltató rendszer) AI-alapú fejlesztései jelentős mértékben változhatnak a céloktól, a technológiai igényektől és a jelenlegi infrastruktúrától függően. Az alábbi szempontok alapján lehet felmérni a befektetés szükséges mértékét:
1. Célok meghatározása
Az AI bevezetésének céljai jelentősen befolyásolják a költségeket:
- Ajánlórendszer fejlesztése: Hasonlóan, mint a Netflix vagy Amazon, egy intelligens ajánlórendszer létrehozása 10-50 millió forint körüli induló költséget is igényelhet.
- Automatikus tartalomgenerálás vagy szöveganalitika: Az NLP rendszerek fejlesztése magasabb befektetést igényelhet, 50-150 millió forint körül vagy még több.
- Chatbotok vagy AI ügyfélszolgálat: Ez kisebb projekttel akár 5-10 millió forinttal elindítható, de skálázva drágábbá válhat.
2. Technológiai infrastruktúra
- Az AI-alapú szolgáltatások bevezetéséhez szükséges infrastruktúra is jelentős befektetést igényel:
- Cloud szolgáltatások: Ha nem saját adatközponttal dolgoznak, az AWS, Google Cloud, vagy MIcrosoft Azure havi szinten több millió forintos költséget jelenthet.
- Adatbázisok és adattisztítás: A meglévő adatok tisztítása, strukturálása és az adatbázisok optimalizálása akár 20-50 millió forint költséget is kitehet.
3. Fejlesztési költségek
- Fejlesztői csapat: Egy közepes méretű AI-projekt fejlesztésére 5-10 fős csapatot kell felállítani, az AI évente 60-120 millió forint körüli bért jelenthet.
- Külsős partnerek bevonása: Egyes technológiákhoz külső tanácsadók vagy partnerek bevonása történhet, az AI szintén növeli a költségeket.
4. Időtartam és fenntartás
Egy AI-rendszer bevezetése nem egyszeri kiadás. A bevezetési időtartam akár 6 hónaptól 2 évig is tarthat, és a folyamatos karbantartás, optimalizálás és bővítés évi további 20-50 millió forintot emészthet fel. Durva becslés:
- Kisebb projektek: Alapfunkciók AI-val történő bővítése: 5-20 mIllió forint.
- Közepes projektek: Testreszabott AI-megoldások, például ajánlórendszerek vagy szöveganalitika: 50-150 millió forint.
- Nagyobb projektek: Teljes AI-ökoszisztéma bevezetése, gépi tanulással és skálázható rendszerekkel: 200-500 millió forint.
Konkrét költségekhez részletes igényfelmérést és üzleti tervet kell készíteni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése