Simonyi Prof élete - Deus ex Machina - nincsenek véletlenek!

Ennio Morricone – The Mission Theme.

Jelenet 8: A levél és a válasz

Jelenet 9: A búcsú

Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything.

Jelenet 10: A tehetséggondozás üzenete

Ludovico Einaudi – Divenire.

Cím: 10 évesen nevelőszülőkhöz Mayer Miksa családjához kerül

(Átlépve a kerek kapun a Bólyai u. 13.)

Max Richter muzsikája folytatódik

Jelenet 1: Megérkezés a Simonyi Semadam villához

Jelenet 2: A bemutatkozás

Max Richter muzsika folytatódik

Jelenet 3: Az új otthon

Max Richter muzsika folytatódik

Jelenet 4: Károly búcsúja a kísérőjétől

Jelenet 5: Első vacsora együtt

Alexandre Desplat – “The Shape of Water”

Jelenet 6: Az új kezdet

Cím: Súlyos betegség - élet-halál között

Jelenet 1: Súlyos betegség

Ludovico Einaudi: „Nuvole Bianche”

Jelenet 2: Elhatározás

Ludovico Einaudi: „Nuvole Bianche” vége

Jelenet 3: Olasz nyelv

Nicola Piodani: Az élet szép 1.

Jelenet 4: Abbázia

Jelenet 5: A tenger

Jelenet 6: A Mama vallomása

Jelenet 7: A horvát fiú

Claude Debussy “Clair de Lune”

Jelenet 8: Naplemente

Cím: Arat, édesanyám büszke rám!

Jelenet 1: Édesanyám dicsér

Kalocsai tánc

Jelenet 2: Aratás

Kalocsai tánc népzene egyre erősödik

Jelenet 3: Öreg ember dicsérete

Széki verbunk

Jelenet 4: Naplemente a mezőn

Székely népzene

Jelenet 5: A tábortűz és a szeretet

Kodály Galántai táncok

Cím: A világmegváltó terv - jogi doktorátus és gépészmérnöki diploma

Jelenet 1: A jogi doktorrá avatom

Yundi - Beethoven

Jelenet 2: Ünnepi ebéd

Cigányzene

Jelenet 3: A barát, Ernő a bátyja

Jelenet 4: A gépészmérnöki diploma

Gaudeamus igitur

Jelenet 5: A hit hatalma

Frédéric Chopin: “Nocturne in E-flat major, Op. 9 No. 2

Cím: Kapuy Elek - 1933-ig Egyházasfalva - plébános (1905-1928) atya küldetése

Jelenet 1: A 80 éves Simonyi Károly

HELYSZIN: Simonyi Károly otthona, egy csendes, könyvekkel teli dolgozószoba. A falakon tudományos ábrák, festmények és fotók. Simonyi Károly, 80 évesen, egy karosszékben ül, lágy őszi napfény szűrődik be az ablakon. Az asztalán „A fizika kultúrtörténete”c. könyv nyitva fekszik, és mellette egy régi jegyzetfüzet.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly.

ZENE: Finom, lassú zongorajáték, amely a csendes visszaemlékezést kíséri. Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” halk akkordjai.

Narrátor (Simonyi Károly): „Nyolcvan év telt el. Talán megöregedtem, de nem érzem, hogy a lélek öregedne. A tudomány, a gondolatok, a világ szépsége ma is éppoly eleven bennem él, mint amikor fiatalon először léptem be a Műegyetem kapuján. Néha elgondolkodom, hogy mindaz, amit elértem, elegendő volt-e.”

Párbeszéd: Simonyi Károly (beszélgetés önmagával, elmélkedve): „Milyen hosszú út volt ez… Hány generáció hallgatta az előadásaimat.”

Jelenet 2: Emlékezés Kapuy Elek plébánosra

HELYSZÍN: A Műegyetem egy régi előadóterme, ahol a fiatal Simonyi Károly hallgatóként ül. A falakon rajzok és képletek láthatók, a padokon jegyzetek szóródnak. Az előadó Bay Zoltán atomfizikus, egy bölcs, de határozott professzor, aki a táblánál áll, és magyaráz. A fiatal Simonyi Károly figyelmesen jegyzetel, de közben Kapuy Elek plébános valamikori szavai mélyen hatnak rá.

SZEREPLŐK: Bay Zoltán, a fiatal Simonyi Károly és Kapuy Elek.

ZENE: Mozart halk háttérzene, amely a visszaemlékezést komollyá és érzelmessé teszi. Narrátor (Simonyi Károly): „Kapuy Elek… Ő volt az, aki megnyitotta számomra a felemelkedés kapuit. Nemcsak tanított, de formált is minket. Az ő példa volt a faluban, Egyházasfalván, ahol gyermekkoromat töltöttem, ahol megtanultam, hogy a kereszténység egy újfajta látásmód, amely az egész világot másképp mutatja meg.”

Párbeszéd: Kapuy Elek (szigorúan, de szenvedéllyel magyarázva): „A hit, a Jóisten keresése nem a kérdések számán múlik, hanem azon, hogy hogyan tesszük fel ezeket a kérdéseket. Meg kell értenetek, hogy az univerzum rejtélyei itt vannak körülöttünk, csak meg kell tanulnunk látni őket.” Narrátor (Simonyi Károly): „Kapuy atya szavai élesen élnek az emlékezetemben. Az ő szenvedélye volt az, amely rávilágított a világ szépségének felfedezésére.”

Jelenet 3: Kapuy bácsi

HELYSZÍN: Misén vagyunk. A fiatal Simonyi Károly a plébános ministránsa. A kamera lassan követi őt, miközben visszaemlékezéseiből halljuk a professzor szavait.

ZENE: Mozart. Finom háttérzene, halk vonósokkal, amelyek az elmélyült gondolatokat kísérik.

SZEREPLŐK: A 8 éves Simonyi Károly és 72 éves Kapuy Elek. Narrátor (Simonyi Károly): „Kapuy bácsi irányított engem arra az útra, amelyen az egész életemet végigjártam. Soha nem tagadtam meg gyökereimet.” Párbeszéd: Kapuy Elek: „Simonyi, emlékezz erre: az Isten és a tudomány nem külön választható, egy életre szóló út. Nem a könnyű válaszokat kell keresned, hanem a nehéz kérdéseket, amelyek megváltoztatják a világot.” Fiatal Simonyi Károly (belül gondolkodva): „Talán nem is tudta, mennyire meghatározó volt az életemben...”

Jelenet 4: Visszatérés a jelenbe

HELYSZIN: Simonyi Károly idős korában ismét a dolgozószobájában ül. A nap már alacsonyan jár, a szoba félig árnyékba borul. Simonyi csendben becsukja „A fizika kultúrtörténete” könyvét, és lassan feláll az asztaltól.

SZEREPLŐ: Idős Simonyi Károly

ZENE: Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” ismét visszatér 1 finoman kísérve a jelenet csendes lezárását. Narrátor (Simonyi Károly): „Kapuy Elek volt az első mesterem. Ő tanított meg arra, hogy a tudás hatalom, de nem önmagában áll. Csak akkor válik értékessé, ha megosztjuk, ha átadjuk a következő nemzedékeknek. Most, hogy visszatekintek, látom, mennyire igaz volt minden szava.” Simonyi Károly (magában, csendben): „Elérkeztem az út végére, de könyveimben a tudás, amelyet tanítottam, tovább él a diákjaimban. Ez volt az igazi küldetésem.” Ez a történet Simonyi Károly idős koráról indulva bemutatja a múltba való visszaemlékezéseit Kapuy Elek hatására. Simonyi karaktere egy olyan emberként jelenik meg, aki nemcsak az első értelmiségi volt a családban, hanem bibliai tanítás szenvedélyes híve, és ebben a Kapuy Elek által mutatott példának döntő szerepe volt.

Jelenet 5: A Semadam család

HELYSZÍN: Külső helyszín: Egyházasfalva poros, csendes utcái. A nap alacsonyan jár az égen, a fény meleg aranysárgára festi a tájat. A Semadam család udvarán tíz gyermek játszik vidáman, de a kamera lassan közelít Károlyra, aki a többi gyermektől kissé távolabb, komolyan figyeli őket. Már fiatalon is kitűnik éles eszével és szorgalmával.

ZENE: Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” ismét visszatér 2, finom, lágy zongorajáték indul, amely a békés falusi életet idézi. A dallam kicsit melankolikus, de reményteli, jelezve, hogy Károlyban valami különleges rejlik. Inspiráció: Thomas Newman – The Green Mile Theme.

Hangulat: Nyugodt, békés, de egyben elgondolkodtató.

Szereplők: Semadam gyerekek és a fiatal, Simonyi Károly, ahogy a többiek hívják, Kari

Narrátor (Simonyi Károly gondolatai): “Már gyerekként tudtam, hogy más vagyok. Nem a játék vagy a vidámság vonzott, hanem a tudás, a megismerés. A tanító felismerte bennem ezt a hajlamot, és segített előrejutni.”

(A kamera átvált az iskolai osztályteremre, ahol a tanító kihagyja Károlyt a második osztályból, és egyenesen a harmadikba küldi. Károly mosolyogva ül le bátyja, Ernő mellé.)

Jelenet 6: A ministráns

HELYSZÍN: Külső helyszín: Egyházasfalva temploma Kapuy Elek, a plébános, figyeli Károlyt, aki ministránsként szolgál a misén. A plébános elgondolkodik, és látja a fiúban rejlő tehetséget.

Kapuy Elek (magában): “Ez a gyermek különleges. Isten ajándéka lehet, hogy itt született. Többre van hivatva, mint egyszerű parasztfiúnak lenni.”

(A plébános elhatározza, hogy meglátogatja Károly édesanyját, Balics Terézt.)

ZENE: A vonósok hangjai lassan növekednek, egyre erőteljesebb és drámaibb dallamot hozva létre, miközben a plébános elhatározása megszületik.

Inspiráció: James Horner – Legends of the Fall

Jelenet 7: A plébános látogatása

HELYSZÍN: Külső helyszín: A Semadam ház kertje. Teréz a kertben dolgozik, amikor a plébános közeledik.

ZENE: A zene finoman emelkedik, ahogy Kapuy atya megfogalmazza ajánlatát. Reményteli vonósok és zongora hangsúlyozzák a jövő lehetőségeit.

Inspiráció: Max Richter – On the Nature of Daylight

Hangulat: Bátorító, reménnyel teli. Kapuy Elek (határozottan, de kedvesen): “Teréz asszony, szeretnék Károly ügyében beszélni önnel. A fiú rendkívüli tehetség. Vétek lenne Isten előtt, ha nem biztosítanánk számára a megfelelő oktatást.”

Teréz (aggódva): “Hogyan lehetne ez? Mi magunk is alig bírunk megélni. Tíz gyermek ellátása nem könnyű.” (Szeme megtelik könnyel.) Kapuy Elek (biztatóan): “Ne aggódjon, Teréz asszony. Írok egy levelet egy budapesti rokonának, Simonyi Semadam Sándornak. Ő jómódú, művelt ember, talán hajlandó lesz segíteni.”

Jelenet 8: A levél és a válasz

HELYSZÍN: Belső helyszín: Kapuy atya íróasztala. A kamera közelről mutatja, ahogy gondosan fogalmazza meg a levelet. A képernyőn a levél szavai lassan megjelennek.

ZENE: A zene diadalmasabb hangot kap, jelezve a sikeres megoldást. Egy szelíd, de emelkedő dallam kíséri a plébános örömét.

Inspiráció: Ennio Morricone – The Mission Theme.

Hangulat: Győzelem, remény. Később egy postás érkezik, aki átadja a válaszlevelet. Kapuy Elek (örömmel bontja fel a levelet): “Megvan! Simonyi Semadam Sándor lánya és férje, Mayer Miksa vállalják Károly nevelését.”

Jelenet 9: A búcsú

HELYSZÍN: Külső helyszín: Semadam család udvara. Károly kicsi bőrönddel áll, testvérei könnyes szemmel nézik. Édesanyja, Teréz, a szekérhez vezeti őt.

ZENE: A zongora finoman kíséri a jelenetet, majd lassan egy megható vonós kíséret veszi át a helyét, amikor Károly elindul egy új élet felé.

Inspiráció: Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything Hangulat: Szívszorító, de reményteli. Narrátor (Simonyi gondolatai): “Ez volt az első lépés egy hosszú úton. Anyám szívében fájdalom volt, de tudta, hogy ez a legjobb nekem.”

Cím: 10 évesen nevelőszülőkhöz Mayer Miksa családjához kerül

(Átlépve a kerek kapun Buda, Bólyai u. 13.)

Zenei koncepció: A zene végigkíséri a film érzelmi pillanatait, finoman aláhúzva a jelenetek hangulatát. A vonósok és zongora hangzásvilága egyszerre nyújt melegséget, melankóliát és reményt.

HELYSZÍN:: Simonyi Semadam Sándor villája

Résztvevők: Simonyi Károly, a kísérője, a Mayer család, Miksa és felesége Simonyi Semadam Erzsébet.

ZENE: A film részlet zenéje lírai, érzelmes, de visszafogott. Zongora és vonósok hangsúlyozzák a meghitt és családi légkört. A dallamok halkan indulnak, és fokozatosan építkeznek, ahogy a történet bontakozik.

Max Richter – On the Nature of Daylight.

Jelenet 1: Megérkezés a Simonyi Semadam villához

ZENE: Max Richter muzsikája folytatódik. Lassú, melankólikus zongora akkordok, majd halk vonósok csatlakoznak, ahogy a kép megnyílik a Simonyi Semadam villa előtt, a kora őszi napsütésben. Leírás: A kép a villa előtt kezdődik, ahogy Károly és kísérője a kapuhoz érkeznek. A kamera követi őket, amint megállnak, és csengetnek. Az udvar csendes, a levelek lassan hullanak a fákról. Erzsébet jön elő a házból, arcán meleg, barátságos mosollyal. Erzsébet (kedvesen): „Jó, hogy itt vagytok! Könnyen ide találtatok?” Károly kicsit bátortalanul válaszol: „Igen, minden rendben volt. Térkép alapján jöttünk.” A zene lágyan emelkedik, ahogy Erzsébet közelebb lép, és üdvözli Károlyt. A kamera a ház felé fordul, ahol Mayer Miksa jön elő, szintén mosolyogva.

Jelenet 2: A bemutatkozás

ZENE: Max Richter muzsika folytatódik. Meleg, barátságos zenei téma vonósokkal, ahogy a család bensőségesen üdvözli Károlyt.

Leírás: A nappaliban Mayer Miksa kedvesen fogadja Károlyt és kísérőjét. A szoba meleg, otthonos. A napfény beáramlik az ablakokon, a kandallóban ég a tűz. Miksa leül Károllyal szemben, barátságosan kérdezgeti. Miksa (mosolyogva): „Meglátod, megszokjuk egymást. Mayer Miksa vagyok, egyelőre Miksa bácsi. Azután majd meglátjuk! - Mit kérsz inni?” Károly, aki kicsit bátortalanul viselkedik, még mindig próbálja felmérni a helyzetet, és válaszol a kérdésekre. Miksa érdeklődve hallgatja a fiú iskolai élményeit. Miksa: „És hogy megy a suli? Mit tanultok matekból éppen?” Károly elkezd beszélni, de Erzsébet közbeszól, könnyedebbre véve a hangulatot: Erzsébet (nevetve): „Hagyjátok most a komoly dolgokat! Gyere, Károly, megmutatom a szobádat, az otthonodat. Itt fogsz majd Ernővel lakni. Remélem, minden tetszeni fog!”

Jelenet 3: Az új otthon

ZENE: Max Richter muzsika folytatódik. Finom, érzelmes zene zongorával és halk vonósokkal, amely fokozatosan emelkedik, ahogy Erzsébet és Károly az emeleten sétálnak.

Leírás: Erzsébet vezeti Károlyt a házban, megmutatja neki a szobáját, ahol Ernővel fog lakni. A szoba otthonos, tágas, és tele van természetes fénnyel. Károly meghatódva nézi körbe, majd félénken megkérdezi: Károly (meghatódva): „Köszönöm… Hogy szólíthatom?”

Erzsébet mosolyogva válaszol: Erzsébet (kedvesen): „Ha majd kiérdemlem, szeretném, ha Erzsébet mama lennék, mert édesmama csak egy van, igaz?”

Károly elmosolyodik, a zene finoman aláfesti ezt a meghitt pillanatot. Erzsébet lassan elhagyja a szobát, és Károly egyedül marad a gondolataival. A kamera követi őt, amint végignéz az új szobáján, majd elmereng a jövőjén ebben az új környezetben.

Jelenet 4: Károly búcsúja a kísérőjétől

ZENE: Finoman emelkedő zene vonósokkal, amely lassan megnyugvó dallamokká válik.

Leírás: A kísérője búcsúzik Károlytól, és lassan távozik a villából. Károly az ajtóból nézi, ahogy a kapu becsukódik mögötte. Mayer Miksa odalép, és megsimogatja Károly vállát. Miksa (kedvesen): „Ne aggódj, hamar megszokjuk egymást.” Károly lassan bólint, majd visszafordul a ház felé. A zene halk, de meleg marad, tükrözve a bizalom és az új otthon nyugalmát.

Jelenet 5: Első vacsora együtt

ZENE: Könnyed, bensőséges dallamok zongorán és vonósokon. Yiruma – River Flows in You Leírás: A vacsoránál Károly már otthonosabban érzi magát a család körében. A beszélgetés könnyed, Mayer Miksa és Erzsébet viccelődnek, és Károly is egyre nyitottabban beszél. A kamera körbeveszi a családot, ahogy nevetnek és beszélgetnek. Erzsébet (mosolyogva): „Remélem, tetszik az új szobád. Hamarosan Ernő is csatlakozik hozzád, és együtt fogtok tanulni.” Károly hálás mosollyal válaszol, majd bátortalanul megszólal: „Nagyon köszönöm… mindenért.” Erzsébet és Miksa összenéznek, mosolyognak, és csendben folytatják a vacsorát. A zene lassan elcsendesedik, ahogy a kamera lassan távolodik az asztaltól.

Jelenet 6: Az új kezdet

ZENE: Reményteli, de visszafogott dallamok a vonósokon és a zongorán. Alexandre Desplat – “The Shape of Water” Leírás: Károly reggel felkel az új szobájában, és kinéz az ablakon, ahogy a nap felkel a villa kertje felett. Az ablakon keresztül látja, ahogy Erzsébet és Mayer Miksa kint a kertben sétálnak. A napfény lassan átjárja a szobát, és Károly elmosolyodik, készen áll az új életre. Kedves női hang (narrációban): „Ez volt az első találkozás. Az első lépés egy új otthon felé.” A zene finoman fokozódik, ahogy a kamera lassan távolodik Károlytól, aki az ablak előtt áll, és a napfényt nézi. Záróképek: A film egy képernyőn megjelenő idézettel zárul: „Az első találkozások mindig meghatározóak. És ebben az otthonban a szeretet volt az első üdvözlet.” Vége.

Cím: Súlyos betegség - élet-halál között

Jelenet 1: Súlyos betegség

HELYSZÍN: Szoba egy régi, polgári házban. Félhomály, az ablakon keresztül gyér fény szűrődik be. Az ágyban fekszik Károly, aki nagyon gyenge és sápadt.

ZENE: Ludovico Einaudi: „Nuvole Bianche” Halk, melankólikus zongora zene szól. Narrátor (halk, szomorkás hangon): “Beteg lettem… nagyon beteg. Súlyos mellhártyagyulladásom volt. Hónapokig éltem a fájdalom és a halál árnyékában, kitéve testem minden gyötrelmének. Két bordámat is kivették. Az oldalamon lévő sebhely a mai napig emlékeztet a borzalomra…” Kamera ráközelít a sebhelyre. A narrátor halkabb, gyengébb lesz.) Narrátor: “Nevelőanyám akkor ‘szült meg’ igazán. Hetekig mellettem volt, éjjel-nappal virrasztott és ápolt.”(Lassan áttűnés, kép a gondoskodó nevelőanyáról, ahogy meleg takarót igazít a Károlyra.)

Jelenet 2: Elhatározás

HELYSZÍN: Gyógyulás jelei, enyhe napsütéses fények a szobában.

ZENE: Ludovico Einaudi: „Nuvole Bianche” vége

(A Károly ül, láthatóan gyenge, de lassan visszanyeri erejét.) Nevelőanya (mosolyogva, bizakodóan): “A nevelőapáddal elhatároztuk, hogy azon a nyáron Abbáziába viszünk. A tengernél pihensz majd, és visszaszerzed az erőd.” Károly (meghatottan, de kissé bűntudattal): “Annyi mindent tettetek értem… Most úgy érzem, én is tartozom nektek valamivel. Valami áldozatot kell hoznom, hogy igazán nyugodt lehessek.”

Jelenet 3: Olasz nyelv

HELYSZÍN: Szoba, ahol a Károly az olasz nyelvkönyvekkel ül. Első próbálkozások, bátortalan olasz szavakat próbál kiejteni.

ZENE: Az élet szép 1. Károly (mosolyogva, büszkén): “Elhatároztam, hogy nyárra megtanulok olaszul. Minden nap a könyvekkel küzdök, és hiszem, hogy hasznos lesz!”

Jelenet 4: Abbázia

HELYSZÍN: Abbázia, meseszép villa a tengerparton. Gyönyörű környezet: kék ég, fügefák, és a tenger. A Károly a teraszon áll, ámulva nézi a kilátást.

ZENE: Hans Zimmer Time Halk, romantikus dallam csendül fel, a tenger morajlása is hallható. Narrátor: “Az az álomszép vidék minden várakozásomat felülmúlta. A villa teraszáról egyenesen a tengerbe lehetett ugrani, és a friss, sós levegő új életet lehelt belém. Mégis… volt egy kis csalódás.” (A Károly megkísérli olaszul megszólítani a helybelieket, de nem érti meg senki. Értetlenül néznek rá, németül és horvátul válaszolnak.) Károly (magában, kissé csalódottan nevet): “Annyit dolgoztam, hogy megtanuljak olaszul, és végül alig tudom használni… Úgy tűnik, itt mindenki németül vagy horvátul beszél!” (A kamera távolodik, ráközelít a tengerre, majd az égboltra, ahol a nap lassan lemenőben van.)

ZENE: Lassan halkul, és egy nyugodt, elégedett hangulatot teremt. Narrátor: “Mégis, Abbázia volt az a hely, ahol visszanyertem az erőmet. Nemcsak fizikailag, de lelkileg is. Az a nyár megtanított arra, hogy néha elég csak megengedni, hogy gyógyuljunk.”

Jelenet 5: A tenger

HELYSZÍN: Egy sziklaszirt a tengerparton, délutáni fények, szél susogása és a tenger morajlása. A Károly egyedül áll a szirt szélén, mélyen elgondolkodva.

ZENE: Hans Zimmer Time Halk, melankolikus gitárzene csendül fel. Narrátor: “A tenger mélysége és végtelensége emlékeztetett a betegségem sötét napjaira. De most, ahogy itt álltam, éreztem, hogy valami megváltozott bennem. A félelem lassan távozott, helyét valami mély hála és nyugalom vette át.” (Közelkép a Károly arcáról, majd lassan elmosolyodik. Megérinti oldalán a sebhelyet, majd szemei az ég felé fordulnak.)

Jelenet 6: A Mama vallomása

HELYSZÍN: A villa kertje, kora este. Nevelőanyja éppen egy kosár fügét hoz be a kertből. A Károly csatlakozik hozzá, és együtt ülnek le a kert egyik padjára. Szép, meleg fények.

ZENE: Hans Zimmer Time Halk zene szól a háttérben.

Nevelőanya (lágyan mosolyogva): “Kari, látom, hogy végre visszatért beléd az élet. Emlékszem az első napokra… sosem voltam még ennyire aggódó.” Károly (csöndesen, hálásan): “Mindig itt voltál mellettem, még akkor is, amikor én már-már feladtam. Nélküled talán el sem jutottam volna idáig. Abbázia pedig… igazán a gyógyulás helye lett.” Nevelőanya (szemébe könnyek gyűlnek): “Minden édesanyának ez a dolga. Nekem nem adatott meg, hogy világra hozzalak, de mindig is a gyermekemnek éreztelek.”

Jelenet 7: A horvát fiú

HELYSZÍN: Másnap reggel, a villa teraszán.

ZENE: Hans Zimmer Time Ismét felerősödik, vidám dallamok, ahogy a Károly és a fiú felfedezik a tengerpart különleges szépségeit.

Károly lassan sétál, újra és újra a tengert csodálva. Egy helybéli fiatal, horvát fiú megjelenik, kezében halászhálóval. A Károly megpróbál horvátul megszólalni hozzá, habár csak néhány szót tud. Károly (kissé ügyetlen, de kedvesen): “Dobro jutro! Um… trebam pomoć?” Horvát fiú (nevetve, de barátságosan válaszol, tört magyar nyelven): “Jó reggelt! Te turista vagy, ugye? Magyarországról?” Károly (elmosolyodik): “Igen, igen. És te? Te itt laksz?” Horvát fiú (büszkén bólint): “Igen. Itt születtem, és a tenger az otthonom. Ha akarod, megmutatom neked a legszebb helyeket a parton.” (A Károly boldogan elfogadja az ajánlatot, és követi a fiút.)

Jelenet 8: Naplemente

HELYSZÍN: Naplemente a parton. Károly a tenger felé néz, a nyugvó nap fénye a vízen csillan meg. Csönd, béke.

ZENE: Zárójelenet: a villa erkélye üresen áll, a háttérben az Adria kékje és a part menti kis falvak fényei villognak az éjszakában. A zene Claude Debussy “Clair de Lune”

egy utolsó, reményteljes akkorddal zárul, majd csend.

A narrátor halk, mély hangon szólal meg. Narrátor: “Ez a nyár, ez a hely, és ezek az emberek megtanítottak arra, hogy az életben néha engedni kell. Megengedni, hogy gyógyuljunk, hogy pihenjünk, és elfogadni a szeretetet.” (Lassan sötétedés, a kép elhalványul, és csak a tenger halk hullámzása marad meg a háttérben.)

Cím: Arat, édesanyám büszke rám!

Jelenet 1: Édesanyám dicsér

HELYSZÍN: Napfényes nyári reggel, búzamező, a levegő tele van aratás illatával és a munka zajával. Lassan emelkedik a kamera egy ifjúra, aki kaszát fog a kezében, elszánt és tettre kész.

ZENE: Kalocsai tánc Vidám, ritmusos népzenei dallam szól, ami a kemény munka ünnepi hangulatát tükrözi. Narrátor (büszke, derűs hangon): “Mikor édesanyám eldicsekedett a rokonságnak, hogy én is aratok, rögtön jött a kétkedés. “Igen-igen, biztosan úgy arat, mint az urak – kettőt-hármat vág, aztán leteszi a kaszát.”” (Közelkép az anyára, aki büszkén áll a rokonok előtt, mosolya őszinte és büszke.) Édesanya (hangosan, büszkén): “Nem, nem! A fiam végigdolgozza velünk az egész aratást, nagy hasznát vesszük. Igazi munkás legény!”

Jelenet 2: Aratás

HELYSZÍN: A mezőn Károly hallja ezeket a szavakat. Megáll egy pillanatra, és elmosolyodik. A tekintete elszánt, és látszik, hogy megérintette anyja elismerése.

ZENE: Kalocsai tánc népzene egyre erősödik, ahogy visszaemlékszik a rokonok megjegyzésére. Narrátor:“Jólesett a dicsérete. És bizonyítani akartam, hogy méltó vagyok rá. Lássák csak, hogy vagyok olyan legény, mint a többi! Aki nem hiszi, jöjjön velem, nézze meg!” (A kamera lassan követi Károlyt, aki hatalmas lendülettel kezdi kaszálni a búzát, széles fogásokkal. Az aratás zaja, a kasza suhanása, a növények sercenése mind beleolvad a háttérzenébe.)

Jelenet 3: Öreg ember dicsérete

HELYSZÍN: Kisebb gyerekek és fiatalok állnak meg a mező szélén, nézik, ahogy Károly nagy lendülettel halad előre. Egy öreg parasztember a fiatalokhoz fordul.

ZENE: Széki verbunk Öreg parasztember (mosolyogva, elismerően): “Na, nézzétek csak, az ifjú milyen rendet vág! Olyan fogásai vannak, hogy még én is megirigylem!” (A fiatalok elismerően bólintanak, és tapsolnak egyet-egyet Károly felé.) Károly (hangosan a közönségéhez, izgatottan): “Na, ki mondta, hogy én csak kettőt-hármat vágok? Hát lássátok, a munkától nem félek én sem!” (A kamera követi Károly kaszájának mozgását, ahogy ismét széles, határozott fogásokkal dolgozik. A mozdulatai erőt és elszántságot tükröznek. A népzene ritmusa még energikusabbá válik, ünnepelve a kemény munkát.)

Jelenet 4: Naplemente a mezőn

HELYSZÍN: Az aratók lassan megállnak, fáradtan, de elégedetten néznek a lenyugvó nap felé. Károly anyja mellett áll, mindketten a naplementét nézik.

ZENE: Székely népzene Édesanya (lágyan, büszkén a fiára nézve): “Tudtam én, hogy megállod a helyed, fiam. Olyan rendet vágtál, hogy a falu még sokáig beszélni fog róla!” Károly (kissé fáradtan, de boldogan): “Neked köszönhetem, édesanyám. A szavaid adtak erőt, hogy végigcsináljam.”

Jelenet 5: Tábortűz és a szeretet

HELYSZÍN: Este van, tábortűz körül ülnek az aratók, fáradtan, de elégedetten. Egy-egy korty bor mellett pihennek, nevetgélnek. Károly és édesanyja egymás mellett ülnek.

ZENE: Kodály Galántai táncok halk, nyugodt dallam szól, ami az este csendjéhez illik. Öreg parasztember (a tűz mellől, elismerően): “Na, fiatalember, mondhatom, ma mindenki tanulhatott tőled! Az a buzgóság, az az erő… le a kalappal!” Károly (szerényen, mosolyogva): “Csak a családomnak akartam bizonyítani, hogy én is megállom a helyem. De köszönöm, minden jót, amit mondanak.” (Az édesanya megfogja fia kezét, és hálásan rámosolyog. A kamera ráközelít a két kézre, majd lassan távolodik, és a kép a tábortűz fénye között elsötétül.) Narrátor: “Az a nap nemcsak egy aratás napja volt. Megtanultam, hogy az igazi erőt nem csak az izmaink adják, hanem a szeretet, amit magunkkal viszünk. Az anyám büszkesége lett az én büszkeségem is.”

Cím: A világmegváltó terv - jogi doktorátus és gépészmérnöki diploma

Jelenet 1: A jogi doktorrá avatáson

HELYSZÍN: 1939. Pécs, egy tágas egyetemi aula, amely az ünnepségre feldíszítve, zsúfolásig megtelve családtagokkal és diákokkal.

ZENE: Yundi - Beethoven, Adagio Cantabile (from Sonata Pathétique No. 8, op. 13) , egy komoly zongora dallam szól, amely az ünnepélyes esemény fontosságát hangsúlyozza. A színpadon egy díszes ruhát viselő fiatalember áll, Károly, tekintete elszánt, de mélyen meghatott. Narrátor (komoly, tiszteletteljes hangon): “1939-et írunk. Elérkezett az idő, hogy Károly mindkét diplomáját megszerezze. Hosszú évek munkája után a jogi doktori címet Pécsett kapja meg, és az ünnepélyes doktorrá avatás minden pillanata a büszkeség és az áldozatvállalás jelképe.” (A közönség soraiban ott ül Édesmama és Mama, meghatottan, könnyes szemmel figyelve fiúkat. Károly megkapja a doktori oklevelet, mélyen meghajol.) Édesmama (csendben, de büszkén, Mamához fordulva): “Nézd csak, Mama… Károly végigjárta az utat, amit megálmodtunk neki. Megvalósította mindazt, amit kitűztünk elé.” (Mama elérzékenyülten bólogat, egy könnycseppet töröl ki a szeméből.)

Jelenet 2: Ünnepi ebéd

HELYSZÍN: Az ünnepség után a család egy kisebb, pécsi vendéglőben gyűlt össze.

ZENE: Cigányzene a hangulat barátságos és bensőséges, halk cigányzene szól a háttérben. A család és közeli barátok körbeveszik Károlyt, aki nevetve mesél terveiről. A csoportban ott van Mayer Miksa, Károly mentora és inspirátora. Mayer Miksa (mosolyogva, poharat emelve): “Kari, gratulálok! Nem csak tudással, de eltökéltséggel is megmutattad, hogy készen állsz megváltani a világot!” Károly (büszkén, de szerényen, poharat emelve): “Köszönöm, Miksa bácsi! Tudatosan készültem, hogy igazán értsem a világot. Tudom, hogy a termelési módszereket a mérnökség adja, a társadalmi struktúrát pedig a jogtudomány.

Jelenet 3: A barát, Ernő a bátyja

Kicsit később Károly az egyik sarokban ül, elgondolkodva beszél Ernővel, a háttérben a vendégek nevetése és a halk zene hallatszik. Ernő (kíváncsian, mosolyogva):“És mondd, Kari, miért érzed, hogy ez a te utad?” Károly (elmélyülten, határozottan): “Láttam a felső tízezer, a jómódúak világát… és láttam a szegénységet, a problémákat. Hiszem tudod, hogy nekem kell megoldást találnom ezekre. Én vagyok az, aki képes lehet tenni valamit, elhivatott vagyok erre.” (Ernő elismerően bólint, látva Kari eltökéltségét.)

Jelenet 4: A gépészmérnöki diploma

HELYSZÍN: Egy évvel később, 1940-ben a Műegyetem aulája. Károly második diplomáját, a mérnöki diplomát veszi át.

ZENE: Gaudeamus igitur Az ünnepség hivatalos, de Károly számára ez nemcsak egy végállomás, hanem egy új kezdet. Professzorai, Pattantyús-Ábrahám Géza és Verebély László is jelen vannak, mosolyogva figyelik a végzős diákokat. Narrátor: “Ez a diploma nemcsak a tanulmányok végét, hanem egy új élet kezdetét is jelentette. Károly tanítói, olyan emberek, mint Pattantyús-Ábrahám Géza és Verebély László, örökre meghatározóak maradtak számára.” (A professzorok beszélgetésbe elegyednek Károllyal a diploma átadás után.) Pattantyús-Ábrahám Géza (kedvesen, elismerően): “Károly, örömmel láttam, hogy nemcsak a könyvekből tanultál, hanem az életből is. Az igazi tudás mindig az életből származik.” Károly (tiszteletadóan bólint, majd a professzoraira néz): “Önöktől tanultam meg, hogy a szorgalom és a kitartás visz előre, még a legnagyobb kihívások közepette is.”

Jelenet 5: A hit hatalma

HELYSZÍN: Egy napfényes tavaszi délután, Károly az egyetemi parkban sétál.

ZENE: Frédéric Chopin: “Nocturne in E-flat major, Op. 9 No. 2 a háttérben békés, lírai dallam csendül fel, Károly tekintete távoli, mélyen elgondolkodó. Narrátor (elmélkedő, nyugodt hangon): “Károly világosan látta, hogy a szakmai tudás nem elegendő. Az elhivatottsághoz hit is kell. És ahogy lassan rátalált saját útjára, megértette, hogy érzelmi töltés nélkül semmit sem érdemes tenn.” (Károly mosolyogva néz a napfényben fürdő campusra, majd elsétál a parkban eltökélt arccal). Vége.

13. Fejezet: A FELÍVELŐ PÁLYA - ATOMFIZIKA (1942-1957)

10 esemény, 49 jelenet és 16 zenemű.

Összefoglaló: Simonyi Károly 1942-től tanársegéd a Bay Atomfizika tanszéken. 1946-ban részt vesz a sikeres Holdradar kísérletben. “Nem fogok elmenni, maradni fogok” (Bay Zoltán felesége Herczegh Júlia emlékei).1951-ben Sopronban magreakciót hoz létre. Karizmatikus vezető (Schmidt György emlékei). A hadügyminiszter visszautasíthatatlan ajánlatát elfogadja. A soproniakat költözteti a KFKI-ba. 1953-ban újabb, nagyteljesítményű részecskegyorsítót épít, üzembe állít.1957-ben lemondásra kényszerül, s ezzel vége eredményes Kossuth díjjal elismert atomfizikusi kutatómunkájának. Továbbiakban folytatja, teljes energiával immár professzorként a pedagógusi hivatását a Műegyetemen. ”Én pedagógus vagyok, szervezőmérnök” - mondja az “Iszonyú rendet vágtam” interjúban, amit 70 éves születésnapján Staar Gyulának adott (A könyv címének is ez a vallomás az indoka).

A két magreakciónál, a Soproni és a KFKI-beli részecskegyorsító üzembehelyezésékor a filmforgatókönyvben megszólal: Richard Strauss: Also sprach Zarathustra zenéje, Simonyi Károly tiszteletére szól. Tanítványai őrzik emlékét. Villamosmérnökök generációnak tanította az Elméleti villamosságtan tárgyat. Ugyanezzel a címmel tanszéket alapított, tankönyvet írt, amit több nyelvre lefordítottak. 50 éven át ez volt a tananyag, a szigorlati tárgy, megközelítően 50 ezer szakembernek. Önmagában ez is páratlan teljesítmény.

Cím: Bay Zoltán atomfizikus

Jelenet 1: Az út kezdete

Max Richter hegedű

Jelenet 2: Találkozás Aschner Lipóttal

Beethoven „Eroica”

Jelenet 3: A Maxwell egyenletek

Dvořák „Új világ”

Jelenet 4: A Tungsram laboratórium

Dvořák „Új világ”

Jelenet 5: A Dunakanyarban

Debussy „Clair de Lune”

Cím: 1942-ben csatlakozik az Atomfizika tanszékhez

Jelenet 1: Papp György: “Károly, már vártuk!”

Beethoven Eroica 2

Jelenet 2: A tanszéken Bay professzorral öten vannak

Beethoven Eroica 3

Jelenet 3: Elméleti villamosságtant tanít

Beethoven Eroica 4

Jelenet 4: Precíz munkát végez

Beethoven Eroica 5

Jelenet 5: Budapest romokban van

Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” háború 1

Cím: 1946-ban sikeres Holdradar kísérlet

Jelenet 1: Budapest romokban van

Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” háború 1

Jelenet 2: Az első útja

Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” háború 2

Jelenet 3: A váratlan megérkezés

Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything 1

Jelenet 4: A Holdradar kísérlet és a jövőbeli tervek

Ennio Morricone – The Mission Theme

Jelenet 5: Az éjszakai kísérlet

Ludovico Einaudi – Divenire.

Jelenet 6: Új kezdet

Richard Strauss: Also sprach Zarathustra 2

Jelenet 7: 1946-ban újra indul az élet

Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything 1

Jelenet 8: Bay Zoltán rábízza az Elméleti villamosságtan tárgyat

Ennio Morricone – The Mission Theme 1

Cím: Hazaszeretet: „Nem fogok elmenni, maradni fogok“ (Bay Zoltánné Herczegh yyJúlia emlékei)

Erik Satie – Gymnopédie No. 1

Jelenet 1: Baynéval való találkozás

Alexandre Desplat – The Shape of Water

Jelenet 2: Simonyi és nevelőanyja

Jelenet 3: A sötét korszak

Philip Glass - Truman Sleeps from The Truman

Jelenet 4: Bay Zoltán menekülése az USA-ba

Philip Glass - Truman Sleeps from The Truman

Jelenet 5: Megpályázza a soproni tanszéket

Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything 2

Jelenet 6: Hírek Simonyiról

Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel”

Jelenet 7: Újra találkozás

Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything.

Cím: 1951-ben magreakciót hoz létre

Jelenet 1: A soproni meghívás

Bartók Béla “Concerto”

Jelenet 2: Boleman Géza és Simonyi Károly

Kodály Zoltán “Galántai táncok”

Jelenet 3: Első tanszéki értekezlet

Kodály Zoltán muzsikája folytatódik.

Jelenet 4: A kinevezés

Kodály Zoltán muzsikája folytatódik.

Jelenet 5: A tanszék újjáépítése

“Román népi táncok”

Cím: A karizmatikus vezető (Schmidt György emlékei)

Jelenet 1: Az első előadás Sopronban

Jelenet 2: Kutatóvá válás

Richard Strauss: Also sprach Zarathustra 1

Jelenet 3: Részecskegyorsító építése Sopronban

A zene eléri csúcspontját

Cim: A hadügyminiszter visszautasíthatatlan ajánlata

Jelenet 1: A soproni részecskegyorsító építése

Jelenet 2: Farkas Mihály hadügyminiszter

Jelenet 3: Az ötmillió voltos gyorsító terve

Strauss zene folytatódik. Strauss zene háttérben szól.

Jelenet 4: A beszélgetés folytatása Farkas Mihállyal

Cím: A soproni részecskegyorsító költöztetése a KFKI-ben

Jelenet 1: Visszaérkezés Sopronba.

Jelenet 2: A parancs

Philip Glass Metamorphosis

Jelenet 3: A költözés napja

Jelenet 4: A soproniak megérkezése

Cím: A tervek megvalósulnak

Jelenet 1: Az első hónap

Jelenet 2: Az első megbeszélés

Jelenet 3: Az építkezés

Strauss zenéje lassan épülő,

Jelenet 4: Az első gyorsító megépítése a KFKI-ban

Strauss muzsika szól.

Jelenet 5: A KFKI építkezés területe (1952)

Jelenet 6: Simonyi Károly az építési területen a mérnökökkel

Ennio Morricone – The Mission Theme 2

Jelenet 7: Az első magreakció a KFKI-ben - indítás

Strauss zene immár másodszor eléri csúcspontját

Jelenet 8: A gyorsító üzembe helyezése

Kodály Zoltán “Psalmus Hungaricus”

Jelenet 9: Új tagok érkezése

Kodály zene folytatása

Jelenet 10: A mindennapi munka

Kodály Zoltán “Galántai táncok”

Cím: Bay Zoltán atomfizikus

Jelenet 1: Az út kezdete

HELYSZÍN: Szeged, egy egyetemi előadóterem. Fiatal Bay Zoltán egy kis egyetemi padon ül, jegyzetel, miközben a fizika tanár a táblánál magyaráz. Az előadáson szinte csak Bay figyel igazán, a többiek csendben firkálgatnak, de Bay lelkes, tudásszomja érzékelhető.

ZENE: Max Richter hegedű Finom, reményteljes vonósok kísérik a jelenetet, amelyek érzékeltetik a fiatal tudós ambícióit. Narrátor (Bay Zoltán hangja): „Szeged volt az első állomás. Itt kezdtem megérteni, hogy a fizika nem csupán egy tantárgy, hanem maga a világ kulcsa. Minden mögött ott van, minden folyamatot leír. De az igazi áttörés még váratott magára…”

Jelenet 2 Találkozás Aschner Lipóttal

HELYSZÍN: Helyszín: Budapest a Tungsram székház irodája. Aschner Lipót, a Tungsram vezérigazgatója, egy nagy mahagóni íróasztal mögött ül. Bay Zoltán belép az irodába, határozottan, de tiszteletteljesen fogadja Aschner hívását. Az ablakon keresztül látni a nyüzsgő várost.

ZENE: Ünnepélyes dallamok, amelyek kifejezik a jelentőségét annak, hogy Bay elfogadja a kihívást. Beethoven „Eroica” egy részlete jelenik meg a háttérben. Narrátor (Bay Zoltán): „A Tungsram vezérigazgatója, Aschner Lipót keresett meg személyesen. Tudta, hogy valami új van készülőben, valami nagy jelentőségű. Az atomfizika területén születő felfedezések nemcsak a tudományt, hanem az ipart is forradalmasítani fogják.”

Párbeszéd: Aschner Lipót: „Professzor úr, úgy gondolom, ön az, akinek meg kell alapítania az Atomfizika Tanszéket a Műegyetemen. Az ország és a tudomány jövője ezen áll. Azt akarom, hogy vezesse ezt az új tanszéket, és forradalmasítsa a tudomány és ipar kapcsolatát.” Bay Zoltán (határozottan): „Ez megtisztelő ajánlat, Aschner úr. Tisztában vagyok vele, hogy az atomfizika lehet a kulcs a jövőhöz. Minden erőmmel azon leszek, hogy megvalósítsam az ön elképzeléseit.”

Jelenet 3: A Maxwell egyenletek

HELYSZÍN: A Műegyetem előadóterme. Bay Zoltán a táblánál áll, magyaráz, miközben egy szenvedélyes előadásba kezd a Maxwell-egyenletekről. A diákok - köztük a fiatal Simonyi Károly - figyelmesen hallgatják. Bay nem csupán a fizikai törvényeket magyarázza, hanem megpróbálja átadni a tudomány iránti szenvedélyét is.

ZENE: Energikus komolyzenei darab, például Dvořák:„Új világ” szimfóniájának egyik tétele, amely a Bay előadásainak lendületét és inspiráló erejét tükrözi. Narrátor (Simonyi Károly): „Az élet királyának tartottuk őt. Nem csak elméletekről beszélt, hanem egy új világot nyitott meg előttünk, ahol a fizika valódi mágia volt.” Párbeszéd: Simonyi Károly (óvatosan jelentkezve): „Professzor úr, ha megengedi, hogyan alkalmazzuk a Maxwell-egyenleteket?” Bay Zoltán (mosolyogva): „Károly, a tudomány nemcsak arra szolgál, hogy megértsük a világot, hanem hogy megváltoztassuk. Ezek az egyenletek írják le mindazt, amit ma a rádióhullámokról tudunk. A jövő a gyakorlati alkalmazásokban rejlik.”

Jelenet 4: A Tungsram laboratórium

HELYSZÍN: A Tungsram laboratóriuma. Bay Zoltán fehér köpenyben dolgozik a műszereknél. Munkatársai, köztük Papp György és Pócz Jenő, csendben figyelik, miközben Bay új technológiai megoldásokat vázol fel a táblán. Mindenki feszülten figyel.

ZENE: Dvořák: „Új világ” szimfóniájának dinamikus tétele, amely a laborban végzett kutatás feszültségét és eredményeit hivatott kiemelni. Narrátor (Bay Zoltán): „A laboratóriumban a tudomány volt a kulcs. A Maxwell-egyenletek alkalmazása volt a célunk, hogy új technológiák szülessenek. Az elmélet és a gyakorlat összekapcsolása jelentette a valódi előrelépést.” Párbeszéd: Papp György: „Professzor úr, ezek az új adók valóban ennyire hatékonyak lesznek?” Bay Zoltán: „Igen, György. Ezek a fejlesztések nemcsak a tudományos világot, de az ipart is forradalmasítani fogják. Látni fogjátok, hogy az atomfizika nem csupán egy szakterület, hanem a jövő technológiájának alapja.” Pócz Jenő: „Hihetetlen, hogy mindezt a Maxwell-egyenletekre alapozzuk!” Bay Zoltán: „Ezért van szükség a szilárd elméleti tudásra. De a legfontosabb mindig az lesz, hogy hogyan alkalmazzuk ezt a tudást.”

Jelenet 5: A Dunakanyarban

HELYSZÍN: Dunakanyar, egy csendes mező. Bay Zoltán és felesége, Herczegh Júlia (Duci) sétálnak kéz a kézben. A tudomány világa távol marad, itt a természet veszi körül őket. Bay elmosolyodik, ahogy megáll és a távolba tekint.

ZENE: Nyugodt, természetes hangulatú zene, például Debussy „Clair de Lune”, amely lágyan szól a háttérben, miközben a pár a természet szépségét élvezi. Narrátor (Bay Zoltán): „A természet mindig is menedékem volt. A laboratórium és az egyetemi katedra mellett itt, a Dunakanyarban találtam meg a nyugalmat.” Párbeszéd: Júlia (mosolyogva): „Zoltán, még most is a fizikán gondolkozol?” Bay Zoltán (nevetve): „Talán. De itt, ebben a békében, minden másnak tűnik. Itt nincs Maxwell-egyenlet, nincs labor… Csak mi vagyunk és a világ, amit oly sokáig próbálunk megérteni.”

Cím: Simonyi Károly csatlakozik az Atomfizika tanszékhez

Téma: Simonyi Károly útja a Bay Zoltán vezette Atomfizika Tanszékre, találkozása mentorával, és az ott töltött idő meghatározó élményei.

Jelenet 1: Papp György: “Károly, már vártuk!”

HELYSZÍN: Egy egyetemi folyosó, 1942. Kora ősz, a folyosó csendes, komor, a háttérben lépések visszhangzanak. Simonyi Károly egy ajtó előtt áll, és bizonytalanul mered az ajtón lévő „Bay Zoltán Atomfizika Tanszék” feliratra.

ZENE: Beethoven Eroica 2 fokozatosan emelkedve, ahogy Simonyi egyre jobban elhatározásra jut.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly - fiatal, lelkes, ám kissé bátortalan gépészmérnök, tanársegéd a Villamos géptan és Mérések tanszéken. Papp György - Bay Zoltán adjunktusa - kemény, határozott, de elkötelezett adjunktus. Simonyi szorongva néz az ajtóra, kissé habozik, majd nagy levegőt vesz, és bekopogtat. Az ajtó kinyílik, Papp György szigorú arccal áll előtte (határozott, de kedves mosollyal): “Károly, már vártuk! Gyere csak be, örülök, hogy végre megjelentél.” Simonyi Károly (meglepetten, zavartan): “Elnézést, nem tudtam, hogy már ismernek… Őszintén szólva tartottam a fogadtatástól.” Papp György (felnevet): “Tudom, hogy szigorú hírem van, de itt mindannyian a tanszékért vagyunk. Tisztelem, hogy megjelentél. Gyere, bemutatlak a többieknek.”

Jelenet 2: A tanszéken Bay professzorral öten vannak

HELYSZÍN: Az Atomfizika Tanszék kutatólaboratóriuma. A szoba tele van műszerekkel és dokumentumokkal. Papp bevezeti Simonyit a tanszék területére, ahol kutatók és tanársegédek dolgoznak elmélyülten.

ZENE: Beethoven Eroica 3 Inspiráló, lendületes zene, amely a tudományos kutatás lelkesítő légkörét sugározza.

SZEREPLŐK: Papp György adjunktus, Simonyi Károly, Póczá Jenő és Tarnóczy Tamás - fiatal tanársegédek, akik éppen méréseket végeznek. Papp bemutatja Simonyit a többieknek, és egy rövid tájékoztatást ad neki a tanszék működéséről. Simonyi izgatottan figyel minden szóra, láthatóan lenyűgözi a labor hangulata és a kollégák szaktudása. Papp György: “Itt mindannyian a tudomány iránti szenvedéllyel dolgozunk. Számítunk rád, Károly. Hiszem, hogy te is gyorsan beilleszkedsz majd.” Simonyi Károly (lelkesen): “Nagyszerű! Mindig is arról álmodtam, hogy a legjobbak között tanulhatok és dolgozhatok. Köszönöm, hogy befogadtak.”

Jelenet 3: Elméleti villamosságtant tanít

HELYSZÍN: Egyetemi előadóterem, Simonyi előadást tart a Maxwell-egyenletekről. A hallgatóság figyelmesen követi minden szavát.

ZENE: Beethoven Eroica 4 Finom háttérzene, amely fokozatosan építkezik, hangsúlyozva a fizikai elméletek komplexitását és Simonyi előadásmódjának hatását.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, a hallgatók - a fiatal, lelkes közönség. Simonyi a tábla előtt áll, és lendületesen magyarázza a Maxwell-egyenleteket, közben a hallgatóság figyelmesen és lenyűgözve figyel. Szakértelme és lelkesedése hamar népszerűvé teszi a diákok között. Simonyi Károly (szenvedélyesen, tábla előtt állva): “Az elektromágneses hullámok viselkedése az, ami feltárja előttünk a természet titkait!” (A hallgatók között néhány elismerő bólintás, a diákok láthatóan inspirálva érzik magukat.)

Jelenet 4: Precíz munkát végez

HELYSZÍN: Az Atomfizika Tanszék laborja, késő este. A szoba félhomályban van, csak néhány asztali lámpa világít. Simonyi és Papp egy új mérési berendezés mellett dolgoznak.

ZENE: Beethoven Eroica 5 Csendes, mégis feszültséget hordozó dallam, amely kifejezi a kutatás kihívásait és izgalmát.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly és Papp György

A labor csöndes, már csak ketten vannak ott késő éjszakára. Papp szigorú tekintettel figyeli, ahogy Simonyi elvégzi az utolsó beállításokat a mérőműszeren. Papp György (csendben figyelve): “Precíz munka, Károly. Látom, komolyan veszed a részleteket. Ez az, ami a jó kutatót megkülönbözteti a többiektől.” Simonyi Károly: “Köszönöm, tanár úr. Mindig arra törekszem, hogy a legjobb tudásom szerint végezzem a munkát.” Papp György (mosolyogva, tiszteletteljes hangon): “Ezért bízom benned, Károly.”

Cím: 1946-ban sikeres Holdradar kísérlet

Zene: Alaphangulat: Melankolikus, majd inspiráló dallam. Az elején a háború utáni Magyarország feszültségét tükrözi, majd áttér egy reményteli, tudományos felfedezések által inspirált témára.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, Pócza Jenő és Takács Lajos.

Jelenet 1: Budapest romokban van

HELYSZÍN: Romos Budapest utcái, a háború után. A város pusztulásának látványa mindent áthat.

ZENE: Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” háború 1

Mély, melankolikus dallam, amely kifejezi a háború súlyát és a veszteségek fájdalmát.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly - katonai egyenruhában, fáradtan és lesújtva a város állapotától. Simonyi a romok között sétál, az épületek düledező falai és a törmelék emlékeztetnek a város megpróbáltatásaira. Visszaemlékezik a kutatói munkájára, de most minden kutatás távolinak és jelentéktelennek tűnik. Monológ (Simonyi Károly gondolatai, narrációban halljuk): “Simonyi Károly (gondolatban): Nem szabad ilyenkor kísérleteket végezni. A romokat kell helyrehozni… Az embereket, a várost, az életünket. A tudománynak várnia kell.”

Jelenet 2: Az első útja

HELYSZÍN: A Tungsram Kutató Laboratórium, 1946. január

ZENE: Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” háború 2

Csendes, visszafogott dallam.

A kamera végigsiklik a laboron, ahol a kutatók csendesen dolgoznak, miközben a háború nyomai még mindig érezhetőek. A fiatal kutató, Takács Lajos egyetemi gyakornok,– aki később meséli el ezt a történetet – éppen a dokumentumait rendezgeti. Az ajtón halk kopogás hallatszik, és egy fáradt, elnyűtt katonaruhába öltözött férfi lép be. Simonyi Károly az, akit éppen csak szabadon engedtek az orosz hadifogságból.

Jelenet 3: A váratlan megérkezés

HELYSZÍN: A Tungsram Kutató Laboratórium

ZENE: Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything 1 Feszültségoldó zene, amely a váratlan találkozás meglepetését tükrözi, majd finoman meleg tónusra vált.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, az összegyűlt csapat – Papp György, Pócza Jenő, Faragó Péter és a mesélő, Takács Lajos (a fiatal gyakornok) – döbbenten nézik, amint Simonyi belép a szobába.

Simonyi (szelíd mosollyal): „Üdv, mindenkinek. Rég nem láttuk egymást.” A szobában rövid csend áll be. Pócza Jenő először tér magához. Pócza Jenő: „Simonyi! Te vagy az? Azt hittük… nem is tudtuk, hogy egyáltalán visszatérsz még.” Simonyi (megjegyzéssel): „Igen, hosszú volt az út… és nehéz. De most itt vagyok. Az első dolgom az volt, hogy a laborba jöjjek. Tudni akartam, hogy mi történt veletek és a kutatással.” Takács Lajos izgatottan nézi Simonyit, majd összeszedi bátorságát, és odalép hozzá. Takács Lajos (tiszteletadóan): „Simonyi tanár úr, nagy megtiszteltetés, hogy megismerhetem. Sok mindenről hallottam önről… arról, ahogyan dolgozott a Holdradar kísérleteken.”

Simonyi (mosolyogva, de fáradtan): „Örülök, hogy itt vagy. Tudod, ez a hely sokat jelent számomra… és most különösen nagy szükségünk van azokra, akik továbbviszik a munkát.”

Jelenet 4: A Holdradar kísérlet és a jövőbeli tervekről

HELYSZÍN: Az Atomfizika tanszék

ZENE: Ennio Morricone – The Mission Theme

Inspiráló dallam, amely lassan építkezik, és az új kezdet, az újbóli építkezés szellemiségét tükrözi.

Simonyi leül a többiek mellé egy asztalhoz, és beszélni kezd a terveiről. A gyakornok izgatottan figyel, minden szót elraktározva, mert érzi, hogy ez a találkozás örökre megváltoztatja az életét. Simonyi: „Folytatnunk kell a munkát. A Holdradar kísérlet… ha sikerülne, áttörést jelenthetne.” Takács Lajos (izgatottan): „Simonyi tanár úr, én szívesen részt vennék a számításokban. A matematika és a fizika mindig is a szenvedélyem volt.” Simonyi (elismerően bólint): „Nagyszerű! A tudományban ez az elhivatottság mindennél fontosabb.”

Papp György és Pócza Jenő érdeklődve figyelnek, ahogyan Simonyi újra megeleveníti előttük a célokat és az álmokat. A laborban a régi lelkesedés kezd visszatérni.

Jelenet 5: Az éjszakai kísérlet

HELYSZÍN: A Tungsram Kutató Laboratórium

ZENE: Ludovico Einaudi – Divenire.

Egy feszült, visszafogott dallam, amely lassan építkezik, ahogy az éjszaka csendjét áthatja a kísérlet izgalma.

SZEREPLŐK: A labor tele van kutatókkal

1946. február 6-a éjjel. A Holdradar kísérletet végzik, amelyhez pontos időzítés és számítás szükséges. Takács Lajos, Simonyi Károly, és Pócza Jenő mindannyian részt vesznek a kísérletben.

Simonyi (Lajoshoz): „Ellenőrizted a Hold pályáját? Az időzítés itt mindennél fontosabb. Lajos (büszkén): „Igen, tanár úr. Tizenöt perces időközökre kiszámítottam minden szükséges adatot.” Simonyi bólint, és a géphez lép. Egy pillanatra megáll, és mélyet lélegzik, mintha érezné, hogy ez egy történelmi pillanat. Pócza Jenő (halkan): „El tudod hinni, Kari, hogy itt tartunk? Hogy magyar földről érjük el a Holdat?” Simonyi (szemében lelkesedéssel): „Ez csak a kezdet, Jenő.” A kísérlet végül sikerrel zárul. A Holdról visszaverődő rádiójelek érkeznek, bizonyítékot szolgáltatva az ionszféra és a Föld közötti kapcsolat létezésére. A laborban mindenki ujjong, de Simonyi csendesen áll a háttérben, hálásan mosolyogva.

Jelenet 6: Az új kezdet

HELYSZÍN: A labor előtt.

ZENE: Richard Strauss: Also sprach Zarathustra 2

Reményteli, inspiráló dallam, amely a tudomány és a jövő felé való új kezdetet tükrözi. Másnap reggel Simonyi és Takács kint állnak a labor előtt, ahol a nap első sugarai áttörnek a háború utáni romos épületek között.

Lajos (álmélkodva): „Ez volt életem legcsodálatosabb éjszakája, Simonyi tanár úr. Köszönöm, hogy részese lehettem.” Simonyi (mosolyogva, vállon veregeti a fiatalembert): „Nagy dolgok várnak rád.. Soha ne hagyd, hogy bármi elvonjon az igaz utadról.” A fiatal gyakornok mosolyog, tudva, hogy élete végéig kísérni fogja a tanárával töltött éjszaka emléke. Simonyi elindul a labor felé, ahol újabb kihívások várnak rá és az őt követő generációra.

Jelenet 7: 1946-ban újra indul az élet

HELYSZÍN: Az Atomfizika Tanszék laborja, háború utáni Budapest, a laborban folytatódik az élet. Az ablakon beáramló fény dereng, a kutatók visszatértek és újra lendülettel dolgoznak.

ZENE: Ennio Morricone – The Mission Theme

Reményteli, lendületes zene, amely az újjáépítést és az újrakezdést hangsúlyozza, finom, dinamikus dallamokkal.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, Papp György és a kutatók - a lelkes fiatalok, akik újraélesztik a tudományos munkát. A labor hangulata most más. Az emberek arca derűs, a kutatások újraindultak. A kamera lassan pásztázza a szobát, ahol mindenki elmélyülten dolgozik, mérőműszerekkel, dokumentációval. Simonyi és Papp összenéznek, mindkettőjük arcán a háború utáni elkötelezettség és az újrakezdés öröme tükröződik. Papp György (megkönnyebbült mosollyal): “Jó újra látni, hogy a labor életre kelt. Az utóbbi évek túl sok csendet hoztak erre a helyre.” Simonyi Károly (komolyan, mégis derűvel): “A tudomány és a város is túlélte.” Papp György (elgondolkodva): “Igazad van. Minden nehézség ellenére, itt vagyunk, és folytatjuk.”

Jelenet 8: Bay Zoltán rábízza az Elméleti villamosságtan tárgyat

HELYSZÍN: Egyetemi tanterem, 1940-es évek. Simonyi egy csoport hallgató előtt áll, akik figyelmesen követik minden szavát. A tábla tele van képletekkel, Simonyi a részecskefizika rejtelmeiről magyaráz.

ZENE: Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything 1 Inspiráló, felemelő zene, amely az oktatás és a felfedezés örömét kifejezi.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly és az egyetemi hallgatók. A hallgatók lelkesedéssel figyelik Simonyi előadását, magyarázatát, aki lendületesen mutatja be a táblán az egyenleteket, és egyszerű szavakkal teszi érthetővé a bonyolult fizikát. Simonyi Károly (lendületesen, magyarázva): “Ahogy látják, az atommag szerkezete és a részecskék kölcsönhatása olyan kérdések, amelyek nem csak a tudományos világban fontosak, hanem a mindennapi életünkre is hatással vannak.”

Zárójelenet: Tiszta égbolt alatt

Zene: A dallam felerősödik, majd finoman elhalkul, ahogy Simonyi eltűnik a labor épületében. Az ég tiszta, a Hold még látszik a távolban, mint a tudomány jelképe.

Felirat: “Bay Zoltán, Simonyi Károly és társai áttörést értek el a Holdradar kísérlettel, és ezzel Magyarországot is felírták a tudományos kutatás térképére. Az 1946. február 6-i éjszaka örökre a tudomány történelmének része lett.”

Cím: „Nem fogok elmenni, maradni fogok“ (Bay Zoltánné Herczegh Júlia emlékei)

Zenei Koncepció: Yiruma – River Flows in You 2

A zene végigkíséri a film érzelmi ívét, kiemelve a történet legfontosabb pillanatait. A zongora dominanciája egyszerre ad melankolikus és emelkedett tónust a filmnek, amely mélyen rezonál Simonyi Károly életével, küzdelmével és emberi nagyságával.

HELYSZÍN: Több helyszín

SZEREPLŐK: Simonyi Károly és felesége, Zsuzsa, Bay Zoltán és felesége, Júlia

Jelenet 1: Baynéval való találkozás

HELYSZÍN: A Tungsram gyár - udvar - teherautó

ZENE: Erik Satie – Gymnopédie No. 1 Zene zongorával, amely tükrözi a természet békés szépségét és a kirándulás örömét.

SZEREPLŐK: A kirándulás résztvevői

A természet csendje és a cseresznyefák szépsége kíséri a jelenetet. A jelenet 1946 tavaszán kezdődik. Simonyi Károly, Bay Zoltán, Júlia és barátnői a Budai-hegyekben egy kirándulásra készülnek, a Tungsram udvaráról indulnak egy teherautón. A kamera követi Júliát, amint megismeri Bay Zoltánt és Simonyi Károlyt.

Júlia (narrációban): „Ekkor ismertem meg Simonyi Károlyt. A kirándulásokon együtt voltunk, és hamar megértettem, milyen rendkívüli ember áll előttem.”

A zene emelkedik, amikor a cseresznyefák ágainak szépségét látjuk. Egyik fa ága épp eléri Simonyi fejét, de ő nem szed a gyümölcsből. Valaki megkérdezi tőle, miért nem szed cseresznyét. Simonyi: „Mert nem az enyém.”

A zene kissé melankolikusra vált, ahogy Júlia meghökken és szégyenkezik a saját cseresznye szedése miatt.

Jelenet 2: Simonyi és nevelőanyja

HELYSZÍN: Előadóterem

ZENE: Alexandre Desplat – The Shape of Water

Lassan emelkedő, meghitt dallam zongorával.

SZEREPLŐK: Bay Zoltán és felesége, Simonyi Károly és Mama. Hallgatóság.

A jelenet egy ismeretterjesztő előadás után játszódik, ahol Simonyi nevelőanyjával érkezik. Júlia távolról figyeli Simonyit, ahogy gyengéden beszél nevelőanyjával, Mayerné Simonyi Semadam Erzsébettel. Júlia (narrációban): „Kari olyan szeretettel, figyelemmel kísérte nevelőanyját, ahogy beszélt vele, hogy örökre emlékeimbe véstem. Ritka szép emberi tulajdonság volt.”

A zene gyengéden követi a jelenetet, amikor Simonyi nevelőanyját vezeti, majd kedvesen köszön Júliának és barátainak. A kamera Simonyi finom mosolyára fókuszál, ahogy nevelőanyja felé fordul.

Jelenet 3: A sötét korszak

HELYSZÍN: Budapesti lakás

ZENE: Philip Glass - Truman Sleeps from The Truman Komor, feszültséggel teli zene, amely a politikai bizonytalanságot tükrözi.

SZEREPLŐK: Bay Zoltán és felesége

A történet 1947-ben folytatódik, amikor Bay Zoltánra és a Tungsramra a szovjet hatalom egyre nagyobb nyomást gyakorol. Júlia férjével, Bay Zoltánnal beszélget a nehéz döntésről, hogy maradjanak-e vagy elmenjenek.

Júlia (narrációban): „A hurok egyre jobban szorult a férjem nyaka körül. Választanunk kellett, hogy elmenekülünk, vagy maradunk.”

A zene drámaian emelkedik, amikor Bay Zoltán a gazdasági rendőrség kihallgatásáról hazatér. Az éjszakai telefonhívás felborzolja a feszültséget: Telefonhang: „Professzor úr, vigyázzon!” A kamera mutatja Simonyi és Bay Zoltán beszélgetését a sorsukról. Simonyi (latinul): „Qui perseveraverit usque ad finem hic, salvus erit. Aki mindvégig kitart, az üdvözül.” A zene elcsendesedik, amikor Simonyi elmondja, hogy maradni fog, és nem hagyja el hazáját.

Jelenet 4: Bay Zoltán menekülése az USA-ba

HELYSZÍN: Soproni vasútállomás.

ZENE: Philip Glass - Truman Sleeps from The Truman Szomorú, de reményteli dallamok zongorával. A jelenet SZEREPLŐK: Bay Zoltán és felesége. Simonyi Károly és felesége.

1948-ban játszódik, amikor Bay Zoltán és Júlia úgy döntenek, hogy elhagyják Magyarországot. A vonat ablakából nézve, Júlia megpillantja Simonyit és feleségét az állomáson. A kamera követi a vonat távozását, ahogy Júlia és férje búcsút intenek Magyarországnak, abban a hitben, hogy soha többé nem térnek vissza.

Júlia (narrációban): „Elmentünk, abban a hitben, hogy soha többé nem látjuk viszont hazánkat.” A zene lassan emelkedik, ahogy a vonat elindul, majd elcsendesedik, amikor a határ átlépésének pillanata következik.

Jelenet 5: Megpályázza a soproni tanszéket

HELYSZÍN: Az Atomfizika Tanszék folyosója, csendes, késő este, a tanszék lassan üres lesz. A fények halv

SZEREPLŐ: Simonyi Károly.

Simonyi lassan végig sétál a folyosón, szemügyre veszi a tanszék minden sarkát, amely éveken át az otthona volt. Az ablakokon keresztül a város távoli fényei látszanak, és a félhomályban a falakon függő fényképek és dokumentumok visszatekintenek rá. Egy pillanatra megáll egy csoportkép előtt, amelyen ő, Papp és a többi kollégája fiatalon, lelkes arccal állnak. Monológ (Simonyi gondolatai, narrációként hallatszanak): Simonyi Károly (gondolatban): Ez a hely nem csupán egy épület, hanem az életem színtere. Minden pillanat, minden beszélgetés, minden fáradt éjszaka, amit itt töltöttem, egy apró rész abból, amit itt hagyok.” (Elindul a kijárat felé, és a folyosó üresen marad. A háttérben a zene fokozatosan halkul, majd elcsendesedik.) Utolsó kép: A képernyő lassan elsötétül, és megjelenik Simonyi Károly híres idézete: “Én a feltétel nélküli itthon maradás híve vagyok. 1948-ban megpályáztam a soproni Elektrotechnikai tanszék vezetői állást”

ZENE: Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything 2 Az utolsó zenei akkord kicseng, majd teljes csend.

Jelenet 6: Hírek Simonyiról

HELYSZÍN: Bay Zoltán háza USA

ZENE: Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel”

Bensőséges zene, amely tükrözi a nehézségeket és a méltóságot.

SZEREPLŐ: Bay Zoltánné Herczegh Júlia

Júlia meséli, hogy az emigrációban hallották a híreket arról, hogy Simonyi Károlyt hogyan kezelték a kommunista hatóságok. Az éjszakai beszélgetések során barátai mesélnek arról, hogy Simonyi milyen igazságtalanul szenvedett. Júlia (narrációban): „Hosszú éjszakákon át mesélték, hogy min ment keresztül. Milyen mérhetetlenül igazságtalanul bántak vele.”

A zene melankolikus, lassan épül fel, miközben a kamera Simonyi csendes küzdelmeit mutatja, ahogy a munkahelyén próbál helytállni.

Jelenet 7: Újra találkozás két évtizeddel később

HELYSZÍN: Simonyi Károly lakása

ZENE: Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything.

Reményteli, de visszafogott dallamok vonósokkal.

SZEREPLŐK: Bay és Simonyi házaspárok

Két évtizeddel később Bay Zoltán és Júlia visszatérnek Magyarországra, ahol újra találkoznak Simonyival. A találkozás meleg és bensőséges, a barátság és a közös múlt emlékei visszatérnek. Júlia (narrációban): „A sors megadta, hogy férjem újra láthassa hazáját és kedves munkatársait. A találkozásunk Karival felejthetetlen volt.”

A kamera követi őket, ahogy együtt sétálnak, majd leülnek egy asztalhoz beszélgetni a régi időkről és a jövőről.

Cím: 1951-ben magreakciót hoz létre

Képernyőn megjelenő szöveg:

Sopron, 1948 – A háború után Bay Zoltán Atomfizika tanszéke nehéz helyzetbe került, de Sopronban egy új lehetőség nyílik a magyar fizika számára. Simonyi Károly döntését ezzel magyarázta: “Elhatároztam, a nagyfeszültségű berendezés mellé gyorsítóberendezést építek. Ez mégiscsak elektrotechnikai, mérnöki probléma.” (Simonyi Károly (1986): “Iszonyú rendet vágtam” Staar Gyula beszélgetés Simonyi Károllyal)

Jelenet 1: A soproni meghívás

HELYSZÍN: Soproni Egyetem, Elektrotechnika Tanszék – Belső, nappal

ZENE: Halk, sejtelmes zene szól Bartók Béla “Concerto” című művéből, fokozva a pillanat jelentőségét.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly és Tárczy-Hornoch Antal

Simonyi Károly egy régi egyetemi épületben halad, a folyosó csendes, falai között a múlt és a jövő egyszerre van jelen. Az épületben lassan sétál, tekintete kíváncsi és elgondolkodó. Egy ajtóhoz ér, amelyre a neveket és a tanszék megnevezését írták ki. Simonyi kopog az ajtón, amelyet Tárczy-Hornoch Antal, a Soproni Egyetem neves professzora nyit ki, barátságos mosollyal. Tárczy (barátságosan): “Károly, köszönöm, hogy eljöttél! Már vártam ezt a találkozót.” Simonyi (tisztelettel): “Öröm itt lenni, professzor úr. Hallottam a Sopronban zajló fejlesztésekről.” Tárczy (nyugodtan, mély meggyőződéssel): “Sopron nagy lehetőségeket kínál. Az Elektrotechnika Tanszéknek szüksége lenne egy olyan elhivatott és tehetséges vezetőre, mint te. Gondolkodtál már azon, hogy vállalnád ezt a szerepet?” Simonyi elgondolkodik, majd mosolyogva válaszol. Simonyi (kétkedve): ”Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy Sopron lenne a következő lépésem. De most, hogy hallom, milyen fejlesztések és lehetőségek vannak itt, talán érdemes lenne megfontolni.” Tárczy (lelkesedéssel):”Ez több mint egy lehetőség, Károly. Itt valami nagyot alkothatunk, ha összefogunk. A laboratóriumok és a műhelyek készen állnak, csak egy vezetőre van szükségünk, aki meg tudja valósítani az elképzeléseket.” Simonyi mélyen elgondolkodik, a szavai súlyosak. Tekintetéből látszik, hogy döntött.

Jelenet 2: Boleman Géza és Simonyi Károly

HELYSZÍN: Belső, tanszéki iroda Sopron.

ZENE: A háttérben Kodály Zoltán “Galántai táncok” lassú, ünnepélyes része hallatszik, fokozva a pillanat jelentőségét.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly és Boleman Géza

Simonyi most Boleman Géza irodájában áll, aki az Elektrotechnika Tanszék nyugdíjba készülő professzora. Az iroda tele van mérnöki eszközökkel és jegyzetekkel. Boleman tisztelettel és némi büszkeséggel tekint Simonyira. Boleman (bizalommal, komolyan): Károly, ez az intézet a tiéd. Évek óta építjük ezt a tanszéket, de tudom, hogy új korszakot hozol el. Boleman átad Simonyinak egy logarlécet, amely akkoriban az egyik legfontosabb mérnöki eszköz volt. Simonyi (meghatottan, csendesen): “Ez… ez megtisztelő. Ígérem, hogy továbbviszem azt, amit elkezdtél.”

Boleman bólint, majd kezet fognak. A gesztus szimbolikus, mintha ezzel hivatalosan is átadná a tanszéket Simonyinak.

Jelenet 3: Első tanszéki értekezlet

HELYSZÍN: Belső, konferencia terem, nappal.

ZENE: Kodály Zoltán muzsikája folytatódik.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, Schmidt György és Erő János, továbbá a tanszék dolgozói.

Simonyi egy teli konferenciateremben áll. Fiatal mérnökök és kutatók veszik körül, köztük Schmidt György és Erő János, akik Simonyi legtehetségesebb tanítványai. Az értekezletet izgatott várakozás lengi be.”

Simonyi (eltökélten): “Sokan vagyunk itt, de mind ugyanazt a célt szolgáljuk. A közös célunk egy részecskegyorsító megépítése, és tudom, hogy képesek vagyunk rá.” Erő János (bizakodóan): “Professzor úr, mi teljes mértékben támogatjuk a tervet. Mikorra várhatjuk, hogy a projekt első fázisai elkészülnek?” Simonyi (magabiztosan): “Ha minden a tervek szerint halad, jövőre már működő laborunk lesz. Tudom, hogy nagy munka előtt állunk, de együtt megvalósítjuk.” A fiatal mérnökök arcán látszik az elszántság és az elhivatottság. Az értekezlet feszültsége lassan oldódik, a közös cél összekovácsolja a csapatot.

Jelenet 4: A kinevezés

HELYSZÍN: Belső, KULTUSZMINISZTÉRIUM, 1948.

ZENE: Kodály Zoltán muzsikája folytatódik.

SZEREPLŐK: Ortutay Gyula és Simonyi Károly, ünneplők.

Simonyi Budapesten tartózkodik, ahol Ortutay Gyula kultuszminiszter kezéből veszi át hivatalos kinevezését, mint a Soproni Egyetem Elektrotechnika Tanszékének vezető professzora. A két férfi kezet fog, majd a miniszter elismerően szól hozzá. Ortutay Gyula (melegen): “Károly, nagy feladat vár önre. Tudom, hogy nemcsak a tudomány, hanem egy egész tanszék jövője függ mostantól az ön munkájától. Simonyi (szerényen, de határozottan): “Köszönöm, miniszter úr. Tisztában vagyok a felelősséggel, és mindent megteszek azért, hogy Sopronban egy világszínvonalú tanszéket építsünk.” Ortutay bólint, majd egy gesztussal utat enged Simonyinak. Ez a pillanat jelképezi, hogy Simonyi hivatalosan is Sopron jövőjének egyik vezetője lett.

Jelenet 5: A tanszék újjáépítése

HELYSZÍN: Külső, a tanszék épülete, nappal.

ZENE: A háttérben Bartók Béla “Román népi táncok” vidám, energikus dallamai szólnak, jelezve a jövő iránti optimizmust és lendületet.

RÉSZTVEVŐK: Simonyi Károly és a soproni tanszék dolgozói

Simonyi az újonnan kinevezett fiatal mérnökökkel áll a tanszék épülete előtt. A csapat tagjai izgatottak, beszélgetnek egymással, miközben Simonyi a távoli hegyeket figyeli, ahol a részecskegyorsító projektje elkezdődhet. Simonyi (bizakodóan): ”Ez nemcsak a tanszékünk, hanem a jövőnk. Itt, Sopronban megmutathatjuk, hogy a magyar tudomány mire képes.”

Schmidt György (izgatottan): “Professzor úr, mi mindent megteszünk, hogy sikeresek legyünk.” Simonyi bólint, az arcán büszkeség és eltökéltség tükröződik. A csapat közösen nézi a távolban elterülő soproni tájat, ahol egy új korszak kezdődik a magyar tudomány számára. Epilógus: Szöveg a képernyőn Simonyi Károly soproni kinevezése nemcsak saját karrierjének mérföldköve volt, hanem új irányt adott a magyar elektrotechnikai és fizikai kutatásoknak is. Az általa vezetett tanszék hamarosan az ország egyik legjelentősebb kutatóbázisává vált. VÁGÁS: Elsötétülés, majd a stáblista gördülni kezd.

ZENE: Bartók “Concerto” záró akkordjai szólnak, ünnepélyesen és optimistán zárva a történetet.

Cím: A karizmatikus vezető (Schmidt György emlékei)

Jelenet 1: Az első előadás

HELYSZÍN: A film egy tágas egyetemi előadóteremben kezdődik. A hallgatók csendben ülnek, jegyzeteiket készítik elő.

Lassan építkező zongora, amelyek fokozatosan emelkednek, tükrözve a felfedezés izgalmát.

RÉSZTVEVŐK: Simonyi Károly és hallgatósága.

A kamera lassan Simonyi Károlyra fókuszál, ahogy belép a terembe és elkezd beszélni. Simonyi (energikusan, mosolyogva): „Ma megismerkedünk az elméleti villamosságtan alapjaival. Ezt nemcsak megérteni kell, hanem látni is!”

ZENE: A zene lágyan emelkedik, ahogy a kamera egy fiatal Schmidt György arcára vált, aki lenyűgözve figyeli az előadást. Narráció (Schmidt György hangja): „1945-ben lettem műegyetemi hallgató. Sok érdekes előadást hallgattam, de a legjobb az Elméleti villamosságtan volt, amit Simonyi Károly tartott. Akkor határoztam el, hogy fizikus leszek.” A zene lassan elhalkul, ahogy Schmidt György feláll, és az előadás után elindul Simonyi irodája felé.

Jelenet 2: Kutatóvá válás

HELYSZÍN: Simonyi tanszék.

Finoman emelkedő, reményteli dallamok zongorán.

RÉSZTVEVŐK: Simonyi Károly és Schmidt György.

György a Simonyi tanszékre érkezik. Az iroda tele van műszerekkel, könyvekkel, a falakon jegyzetek és diagramok lógnak. Simonyi az íróasztalánál ül, és amikor meglátja Schmidtet, barátságosan rámosolyog.

Simonyi (kedvesen): „György, jó látni, hogy érdeklődsz a fizika iránt. Miben segíthetek?” Schmidt (izgatottan): „Szeretnék fizikus lenni, és tanulni Öntől. Hogyan lehetnék a tanszék részese?” Simonyi elgondolkodva bólint. Simonyi (mosolyogva): „Nos, légy az aspiránsom! Ha elég kitartó vagy, tanársegéd is lehetsz. De ne feledd, a tudományban a legfontosabb a kíváncsiság és a kitartás.”

ZENE: A zene finoman erősödik, ahogy Schmidt elfogadja a felajánlást, majd a kamera lassan távolodik, ahogy elkezdődik a közös munka.

Jelenet 3: Részecskegyorsító építése Sopronban

HELYSZÍN: Nagyterem.

ZENE: Richard Strauss: Also sprach Zarathustra 1

Izgalmasabb, gyorsabb tempójú zene, amely a tudományos kutatás és a felfedezés izgalmát tükrözi.

RÉSZTVEVŐK: Simonyi Károly és a soproni csapat.

A kép Sopronban, a részecskegyorsító építési helyszínén játszódik. A fiatal kutatók, köztük Schmidt György és Erő János, fáradhatatlanul dolgoznak a generátor összeszerelésén. A kamera Simonyira vált, aki irányítja a munkálatokat, szelíden, de határozottan. Simonyi (lelkesedéssel): „Tartsuk az iramot, közel vagyunk a célhoz! Hamarosan meglesz a magreakció!”

ZENE: A zene fokozódik, ahogy a kutatók egyre közelebb kerülnek a sikerhez. A kamera Schmidt arcára vált, aki izgatottan nézi a készüléket. Schmidt (elmerengve, narrációban): „Azok idők nagyon izgalmasak voltak számunkra. A munka sikeres volt. 1951 karácsonyán létrejött a magreakció. Simonyi Károly a Van de Graaff generátor tetején volt, Jancsi és én alulról irányítottuk.” A zene eléri csúcspontját , amikor a magreakció sikeresen létrejön, a kutatók ünnepelnek, Simonyi pedig elégedetten mosolyog.

Cim: A hadügyminiszter visszautasíthatatlan ajánlata

Kezdet: Melankolikus és visszafogott dallam, amely a háború utáni Magyarország feszültségeit tükrözi, fokozatosan építkezik az ambíció és tudomány szellemének inspiráló témája felé. Farkas Mihály találkozásánál: Drámai, feszült aláfestő zene, amely fokozza a beszélgetés hangulatát és súlyát.

Jelenet 1: A soproni részecskegyorsító építése

HELYSZÍN: Soproni Elektrotechnikai tanszék

Egy inspiráló, de kissé melankolikus zenei téma kíséri a munkafolyamatot, amely a csapat kitartását és szenvedélyét tükrözi.

SZEREPLŐK: Mérnökök, tudósok és Simonyi Károly.

A soproni egyetem területén egy kis csapat dolgozik a részleteken, körülöttük rozsdás szerszámok, régi eszközök.

Jelenet 2: Farkas Mihály hadügyminiszter

HELYSZÍN: Farkas Mihály hadügyminiszter irodája

Feszültséget keltő zene, amely fokozatosan csöndesedik, ahogy Farkas megszólal.

SZEREPLŐK: Farkas Mihály, helyettese és Simonyi Károly.

Farkas Mihály hadügyminiszter impozáns irodájában ül. Az asztalnál katonás rend uralkodik, az ablakon keresztül a város háború sújtotta tája látszik. Simonyi belép, magabiztosan, de kissé feszülten. Farkas Mihály (mosolyogva, de egyértelmű utalással): „Professzor elvtárs, hallottam, milyen szép eredményeket ért el a kísérleti atomfizika területén. A honvédség természetesen ezt a legmesszebbmenőkig hasznosítani akarja.” Simonyi visszafogottan bólint, próbálva megérteni a helyzet súlyát. Simonyi: „Örülök, hogy hallott az eredményeinkről, miniszter úr. Ugyanakkor, én elsősorban pedagógus vagyok, és a tudományos kutató…” Farkas közbevág, türelmetlenül. Farkas Mihály: „Professzor, maga most kér, könyörög. Az egész hadsereget taníthatja, az egész országot! És nálunk kutathat csak igazán, ha valamit el akar érni, parancsba adhatja!” A zene drámaibbá válik, ahogy Simonyi reagálni próbál. Simonyi (visszafogottan, de határozottan): „Miniszter úr, én hiszek a tudomány szabadságában. Hiszek abban, hogy a kutatás akkor hozza el az eredményeket, ha a tudomány szabad. És….” Farkas egy pillanatra elhallgat, majd témát vált.

Jelenet 3: Az 5 millió voltos gyorsító terve

HELYSZÍN: változatlan.

RÉSZTVEVŐK: Farkas Mihály, helyettese és Simonyi Károly.

Simonyi előveszi a tervrajzait, és kiteríti őket Farkas asztalára. Az asztalon egyetlen lámpa világít, a feszültség érzékelhető. Farkas érdeklődve figyeli Simonyi bemutatóját. Simonyi (magabiztosan, szenvedéllyel): „Ez itt, miniszter úr, az ötmillió voltos gyorsítóberendezés terve. Ha megépítjük, ezzel olyan tudományos eredményeket érhetünk el, amiről korábban álmodni sem mertünk.” Farkas arcán látszik, hogy elképzelése sincs a részletekről, de a benyomás mély hatással van rá. Farkas Mihály (kissé félreértelmezve): „Szép munka, professzor. És… jól tudom, hogy mindez a hadsereg szolgálatába is állítható, igaz?” Simonyi egy pillanatra elhallgat, tudva, hogy Farkas félreérti a kutatást. Simonyi (halkan, de tisztelettel): „Ez a gyorsító a tudomány szolgálatára készül. Arra, hogy új ajtókat nyisson meg, hogy megértsük az anyag mélyebb titkait, és nem a háborúskodás céljaira.” Farkas hallgat, de nem tűnik teljesen legyőzöttnek.

Jelenet 4: A beszélgetés folytatása Farkas Mihállyal

ZENE: Strauss zene háttérben szól. Nyomott, feszültséggel teli aláfestés, amely a politikai és tudományos világ közötti szakadékot érzékelteti.

RÉSZTVEVŐK: Farkas Mihály, helyettese és Simonyi Károly.

Simonyi újabb látogatást tesz Farkas Mihály irodájában.

Az iroda rideg és szigorú hangulatú, a falakon katonai jelképek. Farkas Mihály a székében ül, a zord arcán látszik, hogy alig várja, hogy meghallgassa Simonyit. Az elkezdett beszélgetés folytatódik. Farkas Mihály (határozottan): „Gratulálok a Kossuth díjhoz. De ez mind szép és jó, de a hadsereg számára is kell, hogy legyen hozadéka. Látni akarom, hogy ezek a kutatások az ország védelmére is hasznosak!” Simonyi elgondolkodva hallgatja, tudva, hogy a miniszter teljesen félreérti a tudomány céljait. Simonyi (visszafogottan): „Megértem, hogy az ön célja a nemzet védelme, “

Cím: A soproniak költöztetése a KFKI-be

Jelenet 1: Visszaérkezés Sopronba.

HELYSZÍN: Sopron, Elektrotechnikai Tanszék.

ZENE: Philip Glass zongora muzsikája van a háttérben. Philip Glass Metamorphosis 2 , ahogy kísérte a részecskegyorsító építését.

Hangulat: Érzékelteti a hazatérés és a közös munka iránti lelkesedést. Lehet például egy szívhez szóló hegedű és zongora kombináció, ami egyszerre elegáns és lendületes.

SZEREPLŐK: A Soproni tanszék dolgozói.

Az épület laboratóriumában mindenhol mérőműszerek és műszaki eszközök, a helyiség tele van fiatal kutatókkal és mérnökökkel, akik lelkesen dolgoznak. Inspiráló, lendületes zene szól a háttérben, ami a csapat lelkesedését és Simonyi visszatérésének ünnepélyes pillanatát hangsúlyozza. A bejáratnál Simonyi Károly jelenik meg, kicsit fáradt, de derűs arccal. A csapat örömmel üdvözli őt, mindenki izgatottan várja a híreket. János (kíváncsian, de aggódva): “Na és, mit mondott Farkas Mihály? Támogat minket?” Simonyi (mosolyogva, kicsit fáradtan): “Hát, mondhatjuk, hogy támogató volt, bár azt hiszem, nem egészen úgy értette, amit csinálunk, mint mi.” (A csapat nevetni kezd, a nevetés oldja a feszültséget. Simonyi is elmosolyodik, és végignéz a csapatán, arcán büszkeség látszik. A tekintetében ott van a hit a közös munkában és a jövőbeli sikerben.) Simonyi (határozottan, lelkesítően): “Nem számít, mit gondol a miniszter. Mi folytatjuk, amit elkezdtünk, és ha kitartunk, Magyarország egy napon büszke lesz arra, amit itt, Sopronban elértünk.”

(A csapat tagjai elismerően bólintanak, visszatérnek munkájukhoz, a zene pedig egyre inspirálóbbá válik, jelezve a közös cél iránti lelkesedést.)

Jelenet 2: A parancs

HELYSZÍN: Simonyi tanszékvezetői szobája.

Finom, játékos zongoradallam, ami oldja a hangulatot, és egyszerre közvetít derűt és közösségi összetartozást.

Hangulat: Könnyed, baráti hangulat, amely lágyabbá teszi a komoly tudományos munka súlyát.

SZEREPLŐK: A Soproni tanszék dolgozói.

Egy kis irodában Simonyi Károly és néhány vezető kolléga áll körülötte, komoly, feszült arcok. Simonyi egy hivatalos papírt tart a kezében, amit a többieknek is megmutat.

Simonyi (komolyan, határozottan): “Fel kell költöznünk a Csillebércre, a KFKI-be. Az egész csapatnak. Ott kell létrehoznunk az Atomfizikai Osztályt, és felépíteni, üzembe helyezni a gyorsítót. Ez a parancs.” György (megdöbbenve, de elszántan): “A költöztetést a hadsereg végzi, igaz?” Simonyi (bólogat): “Igen. Az idő sürget, jövő héten költözünk. Mindenkinek minden erejével a munkára kell koncentrálnia, nincs vesztegetni való időnk.” A csapat csendben, komoly arccal bólogat, tudva, hogy hatalmas feladat előtt állnak. Az inspiráló dallam újra megszólal, egyre intenzívebbé válik, ahogy a csapat felkészül a költözésre és az új kihívásokra.

Jelenet 3: A költözés napja

HELYSZÍN: A soproni labor.

Hangulat: Ez a zene jelzi a munka súlyát, a kihívást és az új korszak kezdetét a csapat számára. Egy fokozatosan épülő, heroikus dallam erőt adhat a jelenethez.

SZEREPLŐK: A költöztető katonák és a Soproni tanszék dolgozói.

A soproni labor kiürült, a műszereket és eszközöket katonai járművekre rakják fel. A csapat tagjai egymás után szállnak fel a teherautókra, kezet fognak Simonyival, mielőtt útnak indulnak. A háttérben felemelő zene szól, ami a közös cél és az elszántság érzését erősíti.

ZENE: Inspiráló és magasztos, éteri kórussal és nagyzenekari hangszereléssel. Ez lehet akár egy modern szimfonikus darab is, amely diadalt és beteljesedést tükröz.

Hangulat: A zene az emberi kitartást, a közösségi elkötelezettséget és a tudomány diadalát ünnepli, ezzel méltón zárva a történetet.

Jelenet 4: A soproniak megérkezése

HELYSZÍN: A KFKI épülete Csillebércen.

Egy felfelé ívelő, reményteli dallamot. A lassan erősödő dallam érzékelteti a hosszú út végét, de egy új korszak kezdetét is.

SZEREPLŐK: A költöztető katonák és a Soproni tanszék dolgozói.

A csapat megérkezik, kipakolnak, és sorban állnak, fáradtan, de izgatottan figyelik az új helyszínt. Simonyi Károly elégedetten nézi az épületet, majd a csapatát, akikkel hamarosan munkához látnak. Narrátor (tiszteletet sugárzó hangon): “A soproni részecskegyorsító költöztetése a KFKI-be a magyar tudomány történetében mérföldkő. Simonyi Károly és csapata elérte célját, bebizonyítva, hogy a tudomány kitartással és elkötelezettséggel új világokat nyithat meg.” (A kamera lassan távolodik, Simonyi és a csapat a KFKI épülete előtt állnak, a háttérben az inspiráló záró akkordokkal, amelyek a tudomány és az emberi kitartás diadalát ünneplik.)

Cím: A tervek megvalósulnak

Képernyőn megjelenő szöveg:

Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI), Magyarország, 1952.

Jelenet 1: Az első hónap

HELYSZÍN: Simonyi Károly irodája, belső, nappal.

Zongora dallamai szólnak, feszültséggel töltve meg a jelenetet.

SZEREPLŐ: Simonyi Károly

Egy egyszerű, de praktikus iroda, ahol Simonyi Károly az asztalánál ül, előtte kiterített építési és kutatási tervek. Mellette egy félig üres kávéscsésze, a papírjaiba mélyedve figyelmesen tanulmányozza a terveket. KÖZELKÉP: Simonyi Károly, ahogy a terveket szemléli, majd egy pillanatra megáll és elgondolkodva szürcsöl a kávéból. Simonyi (halkan, magának): “A siker kulcsa a precíz tervezés és a csapatmunka… Ha minden a terv szerint halad, egy év múlva a gyorsítónk már működni fog.” Simonyi leteszi a csészét, majd a tervekre néz. Arcán eltökéltség látszik.

Jelenet 2: Az első megbeszélés

HELYSZÍN: Belső, kis konferenciaterem, nappal.

Jóhann Jóhannsson – Fordlândia

Zongora dallamai szólnak, feszültséggel töltve meg a jelenetet.

SZEREPLŐK: Kovács István, Jánossy Lajos és Simonyi Károly, továbbá a KFKI Atomfizikai osztály dolgozói.

Simonyi és 20 fő kutatói egy hosszú asztal körül ülnek. Kovács István igazgató és Jánossy Lajos igazgatóhelyettes is jelen van, mellettük a fiatalabb mérnökök, Erő János és Schmidt György figyelmesen jegyzetelnek. Simonyi (lelkesedéssel): “Kezdetben a soproniak lesznek a gerinc az osztályon, de hamarosan felvesszük a legjobb szakembereket. A cél, hogy jövőre már működjön a gyorsítónk.” Erő János (kíváncsian, kissé izgatottan): “És mi lesz az időkeret? Mikor várhatjuk, hogy az első izotópot előállítsuk?” Simonyi (magabiztosan): “Ha minden rendben halad, 1953-ban már üzemelni fog a gyorsító. Addig pedig a technikai csoport elkészíti a szükséges kiegészítő berendezéseket.” A csapat tagjai bólintanak, jegyzetelnek, Simonyi tekintete büszke és eltökélt.

Jelenet 3: Az építkezés

HELYSZÍN: Külső, KFKI építési terület, nappal.

ZENE: A háttérben Philip Glass Metamorphosis 2

energikus, vad ritmusai fokozzák a jelenet dinamikáját.

RÉSZTVEVŐK: Az építők és Simonyi Károly.

Néhány mérnök munkaruhában állnak a félkész építkezés előtt. A kamera a területet mutatja, ahol munkások dolgoznak, állványok és építőanyagok hevernek mindenütt. Simonyi (a mérnökökhöz fordulva, hangosan): “Ez nem csupán egy épület lesz, hanem a tudomány fellegvára!” KÖZELKÉP: Simonyi, ahogy eltökélten szemléli a félkész épületet. A tekintetében látszik a jövőbe vetett hit és a kitartás.

Jelenet 4: Az 5 millió voltos gyorsító megépítése a KFKI-ban

HELYSZÍN: Az építkezés a KFKI-ben.

ZENE: Strauss muzsika szól. Emelkedett, inspiráló dallam, amely Simonyi vízióját és a csapat kitartását ünnepli.

RÉSZTVEVŐK: A szállítók és KFKI dolgozói.

A csapat az építkezési területen áll, körülöttük a gyorsító még félig kész állapotban. Mindenki keményen dolgozik, néhányan már kimerültek, de a lelkesedésük töretlen. Simonyi a gép mellett áll, és utasításokat ad. Egyik mérnök: „Simonyi úr, maga komolyan hiszi, hogy ez működni fog? Hogy ebből az épületből egy nap kutatási központ lesz?” Simonyi (szilárdan): „Nem csak hiszem. Tudom, hogy képesek vagyunk rá.” A csapattagok inspiráltan bólintanak, majd visszatérnek a munkához. Simonyi elégedetten nézi őket, majd ő is újra a terveire összpontosít.

Jelenet 5: A KFKI építkezés területe (1952)

ZENE: Strauss zenéje lassan épülő, reményteljes dallam, amely előrevetíti a leendő intézmény nagyságát. Az építési terület poros és zajos, munkások, mérnökök és technikusok sürögnek. A félig kész épület már most impozáns, és egy jövőbeli kutatási központ ígéretét hordozza. Simonyi Károly magabiztosan járja körbe az építkezést, miközben a munkások tisztelettel köszöntik őt.

Jelenet 6: Simonyi Károly az építési területen a mérnökökkel

HELYSZÍN: KFKI építkezési terület.

ZENE: Ennio Morricone – The Mission Theme 2

Szimfonikus filmzene-stílus, mint ami Ennio Morricone szerzeményeiben hallható; lassan emelkedő, lírai dallam.

RÉSZTVEVŐK: A kutatók és mérnökök.

Mérnök: „Professzor úr, ez egy igazi kihívás. Az épület felállítása is rendkívül nagy feladat, nem is beszélve a felszerelésről. Tényleg meg tudjuk ezt valósítani?” Simonyi (határozottan): „Nem csupán meg tudjuk valósítani - itt egy alkotóműhely lesz, ahol Magyarország fizikájának új dimenzióit tárjuk fel.” A mérnök elmosolyodik, látva Simonyi eltökéltségét, és bólint. A munkások folytatják az építkezést.

Jelenet 7: Az első magreakció - indítás

HELYSZÍN: Az Atomfizikai labor.

ZENE: Diadalmas akkordok, a sikeres működés öröme és a megvalósult álom tiszteletére.

RÉSZTVEVŐK: Az Atomfizikai osztály dolgozói.

Az 5 millió voltos gyorsító üzemel. A Strauss zene eléri csúcspontját, zene akkordjai szólnak, immár másodszor. A gyorsító végül elkészül, és a csapat először indítja el. Az arcukon izgalom és várakozás tükröződik. Simonyi mellett áll, kezében egy jegyzőkönyvvel, és minden apró részletet figyel. A gyorsító elindul, halk zúgás hallatszik, majd lassan egyre hangosabb lesz. Kutató (csodálkozva): „Működik! Tényleg működik!” Simonyi (büszkén, de visszafogottan): „Ez csak az első lépés. Még sok dolgunk van, de most már tudjuk, hogy képesek vagyunk rá.” A csapat tagjai egymásra néznek, örömmel, és tapsolni kezdenek. A zene tovább emelkedik, Simonyi elégedetten nézi a munkájuk eredményét. Zárójelenet: Az Atomfizikai labor teljes kiépítése ZENE: Ünnepélyes, meghitt dallam, amely Simonyi álmának megvalósulását jelzi. Az épület végre teljesen készen áll, kutatók és tudósok járják a folyosókat, laboratóriumokból és irodákból jönnek-mennek. Simonyi sétál az egyik folyosón, és mosolyogva figyeli az intézet pezsgő életét. Felirat: „Simonyi Károly és csapata megépítette Magyarország első komoly gyorsítóját, a Központi Fizikai Kutatóintézetet. Az épület, amely egykor csak egy álom volt, most már a magyar tudomány egyik központja, új felfedezések és lehetőségek helyszíne”.

Jelenet 8: A gyorsító üzembe helyezése

HELYSZÍN: Belső, gyorsító laboratórium, nappal.

1953 vége.

ZENE: Kodály Zoltán “Psalmus Hungaricus” nyugodt, ünnepélyes dallamai szólnak, mély érzelmekkel telítve a pillanatot.

RÉSZTVEVŐK: a KFKI Atomfizika osztály dolgozói.

A laboratóriumot feszültségteli várakozás tölti be, a gyorsító kész az első kísérletekre. Simonyi és a csapat tagjai az irányító pult előtt állnak. Simonyi (izgatottan, a csapat tagjaihoz fordulva): “Ez az első kísérlet… Ezen a ponton egy új korszakba lépünk.” A gép lassan életre kel. A csapat némán figyeli a folyamatot, amint a gyorsító működésbe lép és az első radioaktív izotóp létrejön. Simonyi (büszkén, mosolyogva): “Együtt megcsináltuk!”

A kutatók elismerően bólintanak, néhányan egymás hátát veregetik. Ez a csapatmunka és kitartás győzelme.

Jelenet 9: Új tagok érkezése

HELYSZÍN: Belső, kis konferenciaterem, 1954, Nappal.

ZENE: Kodály zene folytatása

RÉSZTVEVÖK: Simonyi Károly és az új belépők.

Az osztályhoz új kutatók csatlakoznak: Keszthelyi Lajos, Zimányi József, Pásztor Endre, Berkes István és Demeter István mind részt vesznek az első közös megbeszélésen, Simonyi vezetésével, aki (büszkén, a csapatához fordulva): “Önök is hozzájárulnak a sikereinkhez, és ez az osztály az ország egyik vezető kutatóműhelyévé válik. Az eredményeinket világszerte elismerik majd.” A kutatók figyelmesen hallgatják, a szobát áthatja a szakmai izgalom és elkötelezettség.

Jelenet 10: A mindennapi munka

HELYSZÍN: Belső, KFKI Atomfizikai osztály, nappal.

ZENE: Kodály Zoltán “Galántai táncok” játékos, lendületes dallama szól, amely a mindennapok ritmusát és lendületét tükrözi.

RÉSZTVEVŐK: a KFKI Atomfizikai osztály dolgozói.

Simonyi a KFKI és a Műegyetem között ingázik, ahol oktat. A jelenetben éppen egy napi megbeszélésről tér vissza, és a kutatók tájékoztatják az eredményeikről. Kutató (izgatottan, jegyzetekkel a kezében): “Professzor úr, a magspektroszkópiai kísérletek alapján jelentős eredményeket értünk el!” Simonyi (elégedetten bólint, de figyelmeztetően): “Nagyon jó, de ne feledjük, mindig van hova fejlődni. (komolyan): Ez még csak a kezdet. Az igazi munka most kezdődik.” A kutatók bólintanak, eltökélten térnek vissza a munkájukhoz. Simonyi az ajtóban áll, figyeli őket, büszke csapatára és az elért sikerekre. Epilógus: Szöveg a képernyőn: “Simonyi Károly vezetésével a KFKI Atomfizikai osztálya néhány év alatt a magyar tudományos élet meghatározó központjává vált, és jelentős eredményeket ért el a magfizika és a nukleáris technológia terén.”

VÁGÁS: Elsötétülés. ZENE: Kodály “Galántai táncok” záró részei szólnak, lendületes és optimista lezárással.

14. Fejezet: A VESSZŐFUTÁS (1957-1970)

7 esemény, 23 jelenet és 4 új zenemű.

Összefoglaló: Az 1950-es évek: „Érték és Mérték”. 1957: “Én a feltétel nélküli itthon maradás híve vagyok! “ …”A nagykönyv orosz kiadása levetette a napirendről a kirúgásomat.”…” A 1960-es évek: “A tanszéken elfogyott körülöttem a levegő.” Az utolsó nap - 1970 karácsonyi lemondás.

Cím: Az 1950-es évek: „Érték és Mérték” (Kálmán J. Gábor emlékei)

Jelenet 1: Nyitókép – 1956. november 24. – Magyarország elhagyása

Yundi - Beethoven

Jelenet 2: Egy levél a Profnak – 1956 december eleje

Jelenet 3: Visszaemlékezés az egyetemi évekre – a Prof előadásai

Clint Mansell – The Fountain (Together We Will Live Forever)

Jelenet 4: A KFKI évek tanítványként

Jelenet 5: Leváltása a KFKI éléről

Max Richter – Infra 5

Cím: 1957: “Én a feltétel nélküli itthon maradás híve vagyok!”

Jelenet 1: Fiatalok között

Jelenet 2: Az Atomfizika osztály (1957)

Jelenet 3: “Én a feltétel nélküli itthon maradás híve vagyok”

Jelenet 4: Voltak, akik maradtak!

Jelenet 5: Maradni vagy menni dilemmája